Nem ettem meszet, szóval nem gondolom, hogy egy középszar nullnull volt a hétvége legszórakoztatóbb meccse, de azt is kár lenne tagadni, hogy Kloppo bemutatkozása messze érdekesebb kérdésekre adott választ, mint bármelyik másik találkozó a hétvégén. Engem személy szerint nem lepett meg, hogy Jürgen nem akart mindenáron nyerni - pedig, ha valaki, ő aztán biztosan ez a típus -, ugyanakkor baromi furcsa volt látni, hogy ugyanazt a sebességet, amit a Dortmund minden különsebb probléma nélkül tolt végig éveken keresztül a Bundesligán, egy angol csapat mindössze 15-20 percre tudja a sajátjává tenni. Egyelőre.

A Tottenham valamilyen furcsa oknál fogva eddig még nem került sorra ebben a rovatban, bár ez aligha zavarja különösebben spursös törzskommentereinket, én ugyanis velük ellentétben távolról sem vagyok elájulva ettől az idei csapattól. Ez utóbbi persze semmit nem jelent, simán lehet, hogy a londoniak idén végre valahára tényleg átlépik a saját árnyékukat a tabellán - azért elbíznia sem kell magát senkinek, összesen három(!) pont az előnyük a közvélekedés szerint botrányosan rajtoló Chelsea-vel szemben -, de ha fogadni kellene, biztosan nem erre az opcióra tolnám fel a kocsit-házat. 

A kezdőket illetően a Tottenhamnél volt kevesebb meglepetés: Pochettino megszokott 4-2-3-1-ét tette fel a pályára, a szupertheteséges Alli mellett Dembélé volt a másik szűrő, elöl pedig a Lamela-Eriksen-Chadli hármas próbálta támogatni a szemet szúran gyenge formában lévő Kane-t. A mágnestáblán azért nem ez látszik, mert a sérülés miatt lecserélt Chadlit viszonylag gyorsan váltotta N'Jie a balszélen.

A 'Pool Sturridge, Benteke és Ings hiányában kénytelen volt Origivel csatárban kezdeni, ami mellé Klopp még egy Angliában teljesen szokatlan, hibrid 4-3-2-1-et is bevállalt. Mivel a Liverpoolnak köztudottan nincsenek szélsői - az egy szem Ibe kivételével, aki csereként pályára is lépett később -, ez egy teljesen vállalható kompromisszumnak tűnt, főleg úgy, hogy Coutinho mellé egy másik, leginkább a régi összekötők feladatkörére hajazó típusú játékos, Lallana került a kezdőcsapatba. Ezzel a húzással Klopp azt is elérte, hogy egy szem csatára ne szigetelődjön el, és még véletlenül se ismétlődjön meg az a baki, amit Brendan Rodgers többször is elkövetett az előző meccseken.

A szélek feláldozásának persze voltak következményei: például az, hogy a Spurs az első félidő második felében többször is nagyon könnyen a védelem mögé tudott kerülni a vonalak mellett. Ebben segített nekik Clinton N'Jie energikus játéka - ilyen, amikor valaki megérzi az esélyt, és teper a kezdőbe kerülésért -, és az a tény, hogy nem minden esetben működött tökéletesen Klopp védekezési sémája - aminek lényege nagyjából az lett volna, hogy a Can-Milner páros felváltva segít ki a fullbackek oldalára, amikor a Tottenhamnél van a labda.

Az eredeti terv egyébként sem ez lett volna, Klopp csapatai nem igazán szeretnek felállni a védekezéshez, ami nem meglepő, lévén a német inkább mozgás közben akarja elvenni a labdát az ellenféltől. Annak, hogy mitől is volt olyan jó a Dortmundja, illetve mit akarhat megvalósítani hosszabb távon a Liverpoolnál, tökéletes példája volt az első tíz-tizenöt perc: zseniális letámadással vette el a Tottenham kedvét/energiáját a támadásépítéstől, a hazaiaknak már azért is küzdeniük kellett, hogy a saját térfelükről ki tudják hozni a labdát.

Példa:

Illetve:

Mellesleg:

Az egyelőre fékezett habzású hatékonyságot jól jelzi, hogy közvetlen gólhelyzetet nem ebből, hanem pontrúgás után sikerült kialakítania a Liverpoolnak (Originek innen is gratula, hogy sikerült kihagynia a kihagyhatatlant), de a lényegen ez sokat nem változtat: nagyjából láttuk, mit szeretne megvalósítani a csapattal Klopp védekezésben.

A támadás már más tészta: a Klopp igazán nagy fegyverének számító gegenpressing koncepciós futball beplántálásához idő kell, igaz, biztató jelek már szombaton is akadtak. Ha valakinek nem lenne tiszta, a koncepciós foci lényege a csapatrészek és a játékosok tökéletes együttmozgása, illetve az, hogy mindez a lehető legmagasabb sebesség (értsd: folyamatos rohanás) mellett is megvalósítható legyen. Másnak is az ugrott be, hogy az ilyen játékhoz 11 Milner lenne a legalkalmasabb alapanyag? Mert nekem azonnal, de talán nem vagyok ezzel egyedül a világon.

Tény, hogy az ilyesfajta futball legkönnyebben 4-2-3-1-ben - és melós szélsőkkel - valósítható meg, de a formáció nem alapfeltétel. Sokkal inkább a

a) felfutó fullbackek, akik rengeteget rohannak, és a beadásokhoz sem suták (Clyne pipa, Moreno dupla pipa),

b) két-három rettenetesen sokoldalú középpályás, akiket bárhova tehetsz a pálya közepén, nem fognak neked csalódást okozni, mert egyrészt van eszük/szemük a játékhoz, másrészt imádnak csüngő nyelvvel loholni a labda után (Milner tripla pipa, Can tripla pipa, Lucas bőven megfelelő),

c) befelé játszó szélsők, akik a kapura is veszélyesek, de elsődleges skilljük az összjáték és a csatár helyzetbe hozása (Coutinho pipa, Firmino dupla pipa, Lallana elmegy).

Ebből nekem úgy tűnik, hogy a Liverpool kerete nem olyan alkalmatlan a Klopp-focira, mint ahogyan azt az indexes-szakírók vizionálják -  rá ne kattintson senki, ha csak nem akar direkte agyvérzést kapni -, sőt, kifejezetten sok lehetőséget rejt magában a német számára. Ha valakit érdekel bővebben, igény szerint külön poszt is születhet majd a fantazmagóriáimról, de egyelőre egyetlen jobb érzésű olvasót sem terhelnék ilyesmivel, bocs.

Összességében liverpooli szemszögből ez egy biztató iksz volt, a Spurs otthonából első nekifutásra bőven jó az egy pont, pláne, hogy ennél valószínűleg már csak jobban fog játszani Klopp keze alatt a csapat. Tottenham-drukkerként ellenben lenne némi hiányérzetem, a csapat egy 20 perces periódustól eltekintve egyáltalán nem találta a 'Pool játékának ellenszerét, és Pochettino csapatát elnézve valahogy az az ember érzése, hogy vagy csak támadni, vagy csak védekezni tudnak rendesen, a kettőre együtt, egyszerre, esélyük sincs.