Premier League

Ismét kapitulál a MU Liverpoolban?

  • hatharom.com

Az utóbbi pár évben rendre kikapni jár a MU Goodison Parkba. Vajon szombaton is vereséget szenvednek Louis van Gaalék?

Lukakuék ismét borsot törhetnek a MU orra alá. - Fotó: caughtoffside.com

Lassan négy éve annak, hogy a Manchester United nyerni tudott a Goodison Parkban, vagyis az Everton otthonában. Azóta három tétmérkőzést játszottak a felek Liverpoolban és rendre a hazaiak győztek. Erre szombaton is mutatkozik esély, hiszen a Vörös Ördögök házon kívül továbbra is igen gyengén teljesítenek.

A válogatott mérkőzés miatti szünet előtt Louis van Gaal együttese az Arsenal otthonába volt hivatalos, és ahelyett, hogy lenyomták volna, az épp gödörben lévő Ágyúsokat, kihúzták őket a csávából, és egy kiadós vereségbe futottak bele. Gyakorlatilag két hete semmi sem sikerült Wayne Rooneyéknak, de fogalmazhatunk úgy is, hogy folytatódott a manchesteriek idegenbeli vesszőfutása. Van Gaalék idén a Southampton elleni találkozót leszámítva, nem tudnak eredményt felmutatva házon kívül, ami egy bajnoki címre törő csapatnál nem túl biztató. A holland mester gondjai ráadásul tovább nőttek, hiszen Luke Shaw, Patrick McNair és Ashley Young után Bastian Schweinsteiger is kidőlt a sorból.

[1988792] 2015-10-17 16:00:00 Everton - Manchester Unitedx

Ami a hazaiakat illeti, az Everton a kezdeti bizonytalanság után mostanra jött bele igazán, a kék-fehérek a legutóbbi hét tétmérkőzésükön nem kaptak ki, s többek között simán, 3-1-re legyőzték a Chelsea együttesét a Goodison Parkban nem is oly rég.

Ezen sikerszéria azért is számít jónak, mert a csapatból, főleg a védelemből, többen is elég régóta hiányoznak, hiszen a csapatkapitány, Leighton Baines, Tony Hibbert vagy Steven Pienaar még nem tudott idén pályára lépni bajnoki találkozón, de Tom Cleverly is már igen régóta maródi. A hátsó alakzatból pedig tovább játékosok dőlhetnek ki, hiszen John Stones, illetve a védekező középpályás, Muhamed Besic játéka is erősen kérdéses szombaton.

Persze még így is igen erős kezdőt tud szombaton pályára küldeni Roberto Martínez, hiszen elég csak megemlíteni például a góllövőlistán már harmadik helyen tanyázó Romelu Lukaku vagy az angol válogatottban lassan stabil alapemberré váló Ross Barkley nevét.

Összességében így, hogy az Everton lesz a pályaválasztó, egy ki-ki mérkőzésre számítunk, ahol a legvalószínűbb eredmény a döntetlen. Az iksz pedig most kifejezetten jól fizet, ami annak tükrében meglepő, hogy a liverpooliak minden második találkozója pont osztozkodással ért véget az idei szezonban.

Háromesélyes fogadás a mérkőzésre - a     szorzói
Everton Döntetlen Manchester United
3.10 3.20 2.25
[1988792] 2015-10-17 16:00:00 Everton - Manchester Unitedx;