NFL

Remek hendikepek a hatodik héten!

Több mérkőzést is kinéztünk a következő játékhétről, elmozdulhatnak ugyanis a hendikepek.

Hétvégén már a hatodik fordulót rendezik az NFL-ben, ahol főszerepben a csoportrangadók lesznek. A legjobban várt mérkőzés azonban alighanem magyar idő szerint hétfőn hajnalban jön, amikor is az Indianapolis Colts a New England Patriots csapatát fogadja hazai pályán. Erre talán túlzott bátorságra vallana tippelni, ám több mérkőzés hendikepjén is megragadt a figyelmünk.

New Orleans Saints-Atlanta Falcons (+3/-3)

Ezzel a mérkőzéssel csütörtökön kiemelten is foglalkozunk, mindenesetre meglepő, hogy az 5-0-val álló Atlanta Falcons csak -3-as favorit az ellen a New Orleans Saints ellen, amely öt meccsen 128 pontot szedett be, legutóbb éppen Philadelpia tömte ki őket. Tavaly oda-vissza a Falcons húzta be a W-t és hatalmas meglepetés lenne, ha a gyenge New Orleans idén akár hazai pályán is megverné Ryanéket.

Buffalo Bills-Cincinnati Bengals (+3.5/-3.5)

Rex Ryan csapata felemás szezont fut, egy győzelmet rendre egy vereség követ. Igazán szép eredmény csak a Colts ellen sikerük volt, azóta a gyenge Miamit lelépték, majd a Tennessee ellen nyertek kínkeservesen. A 3-2-es mérleg persze így is önmagáért beszél, Tyrod Taylor pedig kitűnő számokat hoz. 103.6-os QB-ratingje mellet 9 touchdownt dobott és csak 4 interceptiont, a meccsenként dobott 200 yardja is elég a remek számokhoz. A futójáték azonban akadozik, McCoy sérüléssel bajlódik, így Karlos Williamsnek és Tyrod Taylornak kell megoldania a labdacipeléseket.

Az ellenfél az a Cincinnati Bengals lesz, amely egyike azon négy csapatnak, amely 5-0-val áll (Bengals, Falcons, Packers, Broncos) és egyesek már komoly Super Bowl-esélyesként emlegetik őket. Andy Daltonék legutóbb a Seattle Seahawks ellen mutattak be parádés fordítást, és bár védelmük gyengélkedik, a futójátékuk pedig kizárólag Giovani Bernardból áll, amíg Dalton ilyen teljesítményt nyújt, számolni lehet meccsenként legalább 25 ponttal a Bengals részéről. Szerintünk egyértelmű esélyese ennek a matchupnak a Cincinnati.

Minnesota Vikings-Kansas City Chiefs (-4/+4)

Egy mondattal el lehet intézni ezt a mérkőzést: a Kansas City elvesztette alfáját és omegáját, egyetlen igazán jó támadójátékosát, Jamaal Charles-t. A futójátékos szerezte a csapat 10 offense touchdownjának felét és természetesen hozzá fűződik a legtöbb megtett yard is. A térdsérülés vélhetően véget is vet a 28 éves játékos idényének, amely a Kansas City idei szezonjának eltemetését is jelenti egyben. Csoda-e, hogy jó tippnek tartjuk a bye weekről érkező, pihent Minnesota győzelmét hazai pályán?