Barcelona

Tudunk hasznot húzni Messi sérüléséből?

A Las Palmas elleni mérkőzés 10. percében megsérült Lionel Messi: a Barcelona szupersztárja az első becslések szerint közel két hónapot hagyhat ki. Megnéztük mindez hogyan érinti a klubját és az argentin válogatottat is, a helyzet pedig mondhatni elég necces.

Messire 7-8 hetes kihagyás vár / fcbarcelona.es

Rájár a rúd a Barcelona gárdájára, hiszen azok után, hogy a hét közepén a Celta Vigo csúnyán kifújta az orrát (4-1), szombaton az újonc Las Palmas elleni bajnoki találkozó 10. percében Lionel Messi súlyosnak tetsző térdsérülést szenvedett. A katalánok 28 éves klasszisára az első vizsgálatok után közel kéthónapos kihagyás vár, így a Barcelona-szurkolók többsége komoly aggodalmakkal tekint a következő hetekre. Messi kiválása bármely csapat számára nagy érvágás lenne, de a Barcelonának most különösen rosszkor jött az argentin kidőlése, hiszen Luis Enrique csapatára igencsak erőltetett menet vár a következő időszakban.

Ha hihetünk az orvosi diagnózisnak, akkor Messi még a november 21-ei Real Madrid elleni El clásicót is kénytelen lesz kihagyni, de emellett három Bajnokok Ligája-mérkőzés és több vb-selejtező is felkerült a listára. Tata Martino is igencsak borús vasárnapra ébredhetett, hiszen az argentin válogatottra olyan csúcsrangadók várnak a vb-selejtezőben, mint a Brazília elleni hazai derbi vagy a Kolumbia elleni idegenbeli kiruccanás. Messi ezeken a meccseken aligha lehet válogatottja segítségére.

Ezekről a meccsekről maradhat le Lionel Messi
Dátum Ellenfél sorozat helyszín
29.szept Bayer Leverkusen BL otthon
03.okt Sevilla bajnoki idegenben
08.okt Ecuador vb-selejtező idegenben
13.okt Paraguay vb-selejtező idegenben
17.okt Rayo Vallecano bajnoki otthon
20.okt BATE BL idegenben
25.okt Eibar bajnoki otthon
01.nov Getafe bajnoki idegenben
04.nov BATE BL otthon
08.nov Villarreal bajnoki otthon
13.nov Brazília vb-selejtező otthon
17.nov Kolumbia vb-selejtező idegenben
21.nov Real Madrid bajnoki idegenben

De térjünk vissza a Barcelonához, amely egyelőre csak keresi tavalyi önmagát. A gránátvörös-kékek ugyan többé-kevésbé szállítják az eredményeket -  a második helyen állnak a spanyol liga tabelláján - ám a csapat még igen messze van a csúcsformától. A bő két hónapja tartó idény során a Barca már két ízben kapott négy gólt egy mérkőzésen (Bilbao, Celta Vigo), és két gólnál többet egy mérkőzésen csupán egyszer, a gyengécske Levante ellen szerzett (4). Éppen emiatt aggódnak a drukkerek, hiszen Messi nélkül azért nehezebb lesz felpörögni, ráadásul olyan sztárcsapatok ellen kell hamarosan megmérettetni, mint a Bayer Leverkusen, a Sevilla, a Villarreal vagy éppen a Real Madrid.

Barcelona#esp-barcelona

Amíg Messi kiválása a Barcelona és az argentin válogatott számára kész sorscsapás, sportfogadóként azért tartogat lehetőségeket. Hogy csapatszinten mennyire veszi majd vissza a Barcelonát a négyszeres aranylabdás kiválása, az majd kiderül, mindenesetre a Ronaldóval való versenyfutását tekintve biztosan hátrány éri. A spanyol bajnoki aranycipőért zajló harcban eddig sem állt túl jól a Bolha, hiszen CR7 már öt gólnál jár, míg Messi háromnál, így a netes fogadóirodáknál mindössze 1.28-as szorzót kínálnak a portugál gólkirályi címére.

Egy sorozatban azonban még nagyobbat lehet kaszálni, ez pedig nem más, mint a Bajnokok Ligája. A BL-ben Ronaldo három találatnál jár, míg Messi egynél sem, és most a portugál ugye három meccs "fórt" kapott. A Real Madrid következő három meccse a BL-ben a Malmö (i), a PSG (i) és újra a PSG (o) ellen következik, vagyis ha a királyiak ásza legalább két gólt szerez, akkor már öt találatra növeli előnyét Messivel szemben, ami pedig első ránézésre behozhatatlannak tűnik. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet a többi játékossal: Neymar még nem szerzett gólt, Suárez egynél jár, Benzema szintén, de ő aligha előzi be Ronaldót, egyedül a bayernes Thomas Müller tudott duplázni, de a bajoroknál is olyan szinten eloszlanak a gólok, hogy aligha jut majd Müller 10 gól fölé. Márpedig Ronaldótól ennyi gól simán várható, így a BL gólkirályi címére kínált közel kettes szorzó igen kecsegtető ajánlatnak tűnik....

Ti mit gondoltok, megéri beszállni ebbe a fogadásba?

Ki lesz a Bajnokok Ligája gólkirálya?
hatharom.com-tipp: Cristiano Ronaldo@2.00
[2088172] 2015-09-29 20:45:00 Barcelona - Bayer Leverkusenx;
9528#00