A Liverpool alapvetően egy kedves kis csapat, ha nem akarná mindenki beléjük látni a régmúlt idők nagy világverő brigádját, talán még kedvelném is őket. Nagyjából ugyanez áll Brendan Rodgersre is, aki idegesítő manírjai nélkül egy kifejezetten innovatív, kulturált edző benyomását kelti, kár, hogy a Liverpool irányításával járó médiafigyelem és nyomás megborította az elméjét, és emiatt valamiért állandóan olyan keresztet akar magára venni, amihez semmilyen köze nincs. Nagyjából ez történt ezen a hétvégén is, a pragmatizmustól megtisztított 'Pool ugyanis kifejezetten pofás játékkal rukkolt elő, és kis szerencsével akár simán le is léphette volna a masszív Norwichot - de nem tette, ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a hétvégi Villa elleni meccs könnyen az északír karaktervadász utolsója lehet a Kop becses színe előtt. 

Sokatokkal együtt én is a United vendégjátékát néztem vasárnap délután - amellett, hogy egy lightosat szülinapoztam, innen is köszi az ajándékot Martial, izé Josidának -, de ma reggel sikerült elkapnom a Liverpool meccsét is felvételről. Oké, nem volt fáklyás menet, de a látottak alapján nem teljesen értek egyet azokkal, akik azt mondják, itt az ideje útilaput kötni Rodgers talpára.

Az északír már a hétközi EL-mecsen is három középső védővel állt fel, és ezt a sormintát folytatta vasárnap is. A védelemből kikerült a kétségbeejtően szar Lovren, az ő helyét Sakho foglalta el, a balszélen pedig az eredendően converted back Joe Gomezt váltotta Alberto Moreno. Mindkét húzás kiválóan sült el - a spanyol például a meccs toronymagas legjobbja volt nálam -, és összességében a Liverpool hibrid 352-je is nagyon jól működött.

Egy hete a United ellen az volt a legnagyobb baj, hogy a 'Pool csapatrészei szétszakadtak, Benteke elszigetelt maradt, így esély sem volt arra, hogy huzamosabb ideig megtartsa a labdát a csapat. Ebben nyilván nagy szerepe volt annak, hogy Rodgers két klasszikus szélsővel (Ings, Firmino, és itt most nem számít, hogy valójában egyikük sem az) küldte fel a csapatát, akik gyakorlatilag semmit nem tudtak hozzátenni a labdakihozatalokhoz. A Norwich - és részben a Bordeaux - ellen ez változott, a balról befelé húzó Coutinho, a box-to-box játszó Milner, és a két szélső középpályás, Moreno illetve Clyne is hasznosan lépett be az összjátékba.

Hogy a formációváltás mennyire volt tudatos - gondolok itt a sérülésből visszatért Sturridge szerepére, akivel szintekkel volt hatékonyabb a Liverpool támadójátéka, pedig az angol nem is játszott különösebben jól -, és mennyiben szülte a szurkolók-szakértők-eredmények nyomásából fakadó kényszer, nem tudni, de tény, hogy igen jól sült el. Igaz, közben az is kiderült, hogy a háromvédős rendszernek is megvannak a maga kockázatai, amit nem biztos, hogy jelenlegi állapotában gond nélkül elbír a csapat.

A Norwich a szokásos 4-1-4-1-es felállását hozta, annyi különbséggel, hogy az idén zseniális formában lévő Hoolahant a jóval védekezőbb felfogású Dorrans váltotta a kezdőben. A csapat taktikája ezzel együtt nem nagyon változott, a Brady-Jarvis tengely baloldali elfutásaiban, és a szélek extrém használatában bíztak leginkább.

Ebben volt is igazuk, mert a Liverpool a pálya közepén koncentrálta erőit. A 3-5-2-nek amúgy is nagy hátránya, hogy a széleken könnyű túljátszani, mert az ellenfél felfutó védői a szélsőkkel kiegészülve nyomás alá helyezhetik a wingbackeket. 

A Norwich ritka ellentámadásaink mindegyikét a Clyne és/vagy Moreno mögött megnyíló területeket befutva alakította ki. Összesen 14 beadással tesztelték a Liverpool belső védőit, ami cirka 40%-os labdabirtoklásból dolgozva kifejezetten szép mutató. A jobboldalon játszó Redmond egyébként óriási tehetség, befelé és kifelé is jól cselez, okosan lép be a védők mögötti résekbe, és a passzoláshoz is van szeme/esze. A másik oldalon játszó Jarvis körülbelül három fokozattal van lebutítva hozzá képest, igaz, ennek ellenére neki voltak nagyobb helyzetei a meccsen.

A Liverpool mindezekkel együtt is simán nyerhette volna a meccset, mert összességében sokkal jobban játszott a Norwichnál. Hogy nem sikerült, az egyrészt a valóban meglehetősen sebezhető csapatvédekezés, másrészt a gólnál nagyot lepkéző Mignolet sara. Na meg az új rendszerben kifejezetten halovány Bentekéé, aki az első félidőben nettó emberhátrány volt a letámadásos rendszerben.

És, hogy mit akartam ebből az egészből kihozni? Egyrészt azt, hogy Rodgers szerintem rátalált a helyes útra - három védő, wingbackek, két csatár -, másrészt azt, hogy mindez továbbra is csak a szép halálhoz elegendő: ameddig a Liverpoolnak ilyen komoly kompromisszumokat kell kötnie az értelmezhető színvonalú támadójáték érdekében, addig nincs értelme komolyan álmodozni a BL-indulásról. Ráadásul ez a viszonylag jó játék sem volt elég ahhoz, hogy lepofozzák az utóbbi időben az Anfieldre csak és kizárólag lángosokat bekapni járó Norwichot, szóval igen, valahol meg lehet érteni azokat a drukkereket, akik szerint minden szar.

Úgy meg végképp, hogy szombaton a Rodgers kriptonitjának számító Aston Villa látogat az Anfieldre - ahol egyébként szerkesztői szinten képviseltetjük majd magunkat -, szóval simán benne van, hogy egy újabb bukás után elfogy a türelem Karakterisztánban.