Davis Kupa

Egy győzelemre Fucsovicsék a továbbjutástól

  • MTI

A magyar csapat 2-0-ra vezet az első játéknap után, így szombaton a páros megnyerésével kiharcolhatják a feljutást.

A szövetség honlapja szerint az I-es csoportba való feljutásért kiírt csata második mérkőzésén a világranglistán 234. Fucsovics Márton csapott össze a 313. helyen álló Dimitar Kuzmanovval, aki 2011 óta nem vesztett egyéni meccset a DK-ban. Az első játszmában egy brék döntött a nyíregyházi játékos javára, aki a másodikban, majd a harmadikban is már csak egy gémet vesztett. A harmadik felvonásban Kuzmanov 1-1-ig tartotta a lépést a magyarok első számú teniszezőjével, ám onnantól már nem nyert játékot, és 1 óra 58 perc elteltével mehetett gratulálni Fucsovicsnak.

Korábban az idei és tavalyi magyar bajnok Nagy Péter - aki 611. a világranglistán - három sima szettben verte a 304 hellyel előrébb álló Dimitar Kutrovszkit, így a magyarok az első nap végén 2-0-ra vezetnek a bolgár Nemzeti Teniszközpontban.

"Peti rá tudta erőltetni játékát az ellenfélre, magas pörgetései és nyesései nehézségek elé állították az ellenfelet" - elemezte a nyitónap történéseit Kuhárszky Zoltán kapitány. "Jól alkalmazta a taktikát, nem volt szabad csípőmagasságban játszani, és ezt Peti szépen meg is csinálta. A hosszú labdameneteket rendre ő nyerte, sokat mozgatta az ellenfelét, aki ezt nem tudta kezelni. Marcinak nagyon jól jött, hogy az ellenfele is jó tempóban játszott. Az eredmény nem tükrözi a játékot, amely szorosabb volt ennél, de Marci egyértelműen jobb volt."

Ami a folytatást illeti, a kapitány elmondta, nem ismerik a bolgár párost, de a Davis Kupában nem szabad senkit lebecsülni, minden meccset komolyan kell venni.

A szombaton magyar idő szerint 13 órakor kezdődő páros mérkőzésen Fucsovics és Gödry Levente ellenfele Alekszandar Lazov és Tihomir Grozdanov lesz. Ha a magyarok hozzák azt a meccset is, akkor a vasárnap 10 órakor következő záró egyesek már tét nélkül zajlanak majd (a nyitónaphoz képest felcserélt szereposztásban).

Lazov/Grozdanov-Fucsovics/Gödry
Hatharom-tipp: Lazov/Grozdanov
TippmixPro @ 1.90

Kuhárszky Zoltán együttese a DK első fordulójában, márciusban 4-1-re nyert Moldova ellen Győrben, majd júliusban 3-2-re legyőzte a bosnyákokat Siófokon, főként Fucsovics és az újonc Nagy remeklése révén. Ha a Luxemburgot 5-0-ra verő bolgárokat is felülmúlja, akkor a válogatott 2000 után ismét visszatérhet az I-es csoportba. A magyarok legutóbb 2011-ben játszottak a feljutásért, de akkor 5-0-ra kikaptak Glasgow-ban az Andy Murray vezette britektől.

További tenisz-tippekért látogass el a Logibet.com-ra!