Tipp

Ibrahimovicék kicsinálhatják a sógorokat

  • Tomihmv

Svédország hazai pályán győzheti le a már szinte biztos Eb-résztvevő Ausztriát kedden.

Ibrahimovicék győzelmet arathatnak a már motiválatlan osztrákok ellen.

Svédország-Ausztria
hatharom.com-tipp: Svédország
TippmixPro@ 2.05
Eddig éri meg: 1.80
Téterősség: 6/10

Ezt a tippet nem igazán kell érvelni, hiszen a svédeknek mindhárom hátralévő meccsükön nyerniük kell ahhoz, hogy egyenes ágon kijussanak az Európa-bajnokságra, míg az osztrákok szombati sikerükkel gyakorlatilag ezt már megtették. Ráadásul a vendégeknek a csoportelsőségért mindössze egyetlen sikerre van szükségük, amit az utolsó játéknapon, hazai pályán, a kvartett leggyengébbje, Liechtenstein ellen játszi könnyedséggel megszerezhetnek.

Ennek tudatában, na meg annak, hogy a sógorok már szinte biztosan ott lesznek jövőre Franciaországban, Marcel Koller vélhetően olyan játékosokat küld kedden Svédországban pályára, akik kevésszer húzhatták magukra a nemzeti mezt, avagy egy alkalmi gárdával futhatnak ki a gyepre nyugati szomszédaink. Ezzel ellentétben a skandinávok biztosan a legjobbjaikkal lépnek pályára, de nem is tartalékolhatnak, hiszen ahogy fentebb említettük, valamennyi hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük ahhoz, hogy egyenes ágon kijuthassanak a 2016-os kontinensviadalra.

Erik Hamrén fiainak a maradék meccsek közül - az osztrákokon kívül Ibráék Liechtensteinbe utaznak, majd Moldáviát fogadják - messze ez a legnehezebb találkozója, de a sors különös fintora, hogy vélhetően most találkoznak majd a legtartalékosabb, legösszeszokatlanabb gárdával. Az osztrákok vélhetően buliként fogják fel a találkozót, míg a svédek az utolsó percig hajtanak majd, mint ahogyan azt a két évvel ezelőtti, világbajnoki-selejtező meccsükön is tették, amikor a pazar második félidei teljesítményüknek köszönhetően 2-1-re legyőzték Ausztriát.

Mindezek után egyáltalán nem lenne meglepő, ha a jóval motiváltabb svédek ismételten megvernék nyugati szomszédainkat. A tipp megjátszásával egyébiránt érdemes sietni, hiszen ahogy közeledünk majd a találkozó kezdési időpontjához, úgy csökken majd a hazaiak sikerére kínált szorzó.

[1667541] 2015-09-08 20:45:00 Svédország - Ausztriax;