EURO 2016

Nem hozott gólt az év mérkőzése

Ikszeltünk hazai pályán Romániával, de Észak-Írország győzelmével úgy tűnik, elúszott a második hely.

A várttal ellentétben Bernd Storck viszonylag támadó csapatot küldött pályára péntek este. A kezdőben helyet kapott Nikolics és Szalai is, a kaput pedig ezúttal is Király Gábor védte. A vendégeknél 4-2-3-1-es felállás volt Iordanescu taktikája, Claudiu Keserűvel az ék pozíciójában.

Nagyon gyengén kezdtük a találkozót, igaz, a románok sem ostromolták Király Gábor kapuját. Azonban egyértelműen a vendégek játszottak mezőnyfölényben, mi csak elvétve jutottunk el Tatarusanu kapujáig. A 24. percben ráadásul megsérült a védelem legbiztosabb pontja, Juhász Roland, így az ingatagnak tűnő Fiola-Kádár-Guzmics-Leandro bekksor kellett hatástalanítsa Keserűék támadásait. Még az óvatos játék ellenére is az első félidő legveszélyesebb momentuma a román kapu előtt adódott: Szalai Ádám lövését Tatarusanu nagy bravúrral kellett védje a 36. percben.

A fordulás után viszont érezhetően eggyel magasabb fokozatba kapcsoltunk, tíz perc alatt többet töltöttünk a vendégek térfelén, mint előtte egy egész félidőben. Igaz, ezt a néhány minutumot leszámítva nem tudtuk kapujukhoz szögezni a románokat. Az utolsó félóra már ismételten inkább a vendégeké volt, de a gyenge színvonalat hozó passzolgatást nem törte meg gól egyik oldalról sem, maradt a 0-0.

Ami egyáltalán nem jó eredmény, tekintve, hogy Észak-Írország nyert és átvette a vezetést az F-csoportban. Így tehát biztosnak tűnik, hogy amennyiben a Storck-csapat nem nyer Belfastban, legjobb esetben is pótselejtező következhet. Folytatás hétfőn...

[1667504] 2015-09-04 20:45:00 Magyarország - Romániax;
Percről percre: Magyarország-Románia_2015_09_04x