EURO 2016

Hajrá, Magyarország! Hajrá, Feröer-szigetek!

Kulcsfontosságú néhány nap elé néznek az európai csapatok, a 7-8. fordulókat rendezik ugyanis az 2016-os Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Magyarország Romániát fogadja, Feröer-szigetek pedig Észak-Írországot. Vegyük hát elő varázsgömbjeinket és vonzzunk be két vaskos 1-est.

Az északírek jelenleg két ponttal előznek meg minket, hétfőn pedig Belfastban lépünk pályára. Bárhogyan is alakulnak a pénteki találkozók, ott nem szenvedhetünk vereséget. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, mi várható pénteken az F-csoportban.

    oddsai az F-csoportra
  1 X 2
Görögország-Finnország 1.76 3.30 4.70
Feröer-szigetek-Észak-Írország 5.60 3.60 1.60
Magyarország-Románia 2.66 3.00 2.66

Görögország Finnországot fogadja, amely mérkőzésnek gyakorlatilag nincs jelentősége, hiszen egyik csapat sem juthat már tovább, ráadásul imáink meghallgatásra találtak, Görögországnak ugyanis az októberi Magyarország elleni mérkőzés teljesen tét nélküli lesz. Ezzel együtt persze a három nappal korábbi, belfasti találkozó is, de megnyugtató, hogy az előzetesen a hatos egyik legerősebb gárdájának tartott hellénekre már biztosan nem kell figyelni. Mindkét válogatott az edzőváltást követően igyekszik elkerülni a csoport utolsó helyét jelentő szégyent, és ugyan toronymagas favoritok a görögök, mi nem fogadnánk arra, hogy begyűjtik első győzelmüket finn barátaink ellen.

Lényegesen fontosabb számunkra az, hogy Észak-Írország mit ér el Tórshavnban, egy esetleges vendéggyőzelem esetén ugyanis nekünk is nyerni kell hétfőn idegenben, amelyre az oddsok alapján azért nem mutatkozik túl sok sansz. "Kizárólag magunkra koncentrálunk. Muszáj nyernünk Feröer-szigetek ellen, aztán meglátjuk, hogy hétfőn hogyan alakulnak a dolgok" - nyilatkozta Michael O'Neill szakvezető. A mesternek két játékosa is veszélyben van, Chris Bunt középpályás és a legnagyobb név, a házi gólkirály Kyle Lafferty is egy sárgára vannak az eltiltástól.

Októberben Észak-Írország 2-0-ra nyert, 2010-ben azonban Feröer-szigetek képes volt egy pontot otthon tartani. Sajnos tartunk tőle, hogy a Zöld-Fehér Hadsereg nyerni tud Tórshavnban, ami sokkal közelebb hozná számunkra a pótselejtezős harmadik helyet.

157976

A román válogatott ellen eddig 24-szer léptünk pályára, 11 győzelem mellett csak 6-szor szenvedtünk vereséget. Románia mindössze egyszer, 2001-ben tudott nyerni Budapesten, míg mi már ötször is legyőztük őket magyar földön. Mint jeleztük, az északírek meccsétől függetlenül nekünk mindenképpen nyerni kell pénteken, hiszen nem biztos, hogy nem ez a könnyebb meccs az előttünk álló kettőből.

Mint láthattuk a bukaresti találkozón is, a román csapat közel sem verhetetlen. Mai ellenfelünk idegenben nem brillírozik, Belfastban ikszeltek, barátságos mérkőzésen Algéria ellen kikaptak, két éve a görögök is elkapták őket - közel sem olyan ijesztő ellenfél tehát a régi-új kapitány, Anghel Iordănescu csapata. A románoknak egyértelműen a gólszerzéssel gyűlhet meg a bajuk, a kimaradt Ciprian Marica (25) ugyanis egyedül közel annyi gólt lőtt mint a mostani válogatott keret összesen (30). Szintén érdekes, hogy közel két éve, 2013 októbere óta nem volt olyan meccs, ahol keleti szomszédunk legalább három gólt lőtt.

Maximálisan háromesélyes találkozóról beszélünk, amit az irodák szorzói is jeleznek. Jelenleg néhány századdal, de Románia győzelmét valószínűsítik inkább a bukik, de a különbség elhanyagolható. Kíváncsian várjuk, Bernd Storck mit tud kihozni a fiúkból, mindenesetre talán nem is baj, hogy ezúttal nem a Dárdai-féle defenzív futballt látjuk majd, ugyanis pénteken csak egy eredmény elfogadható: a győzelem!

A találkozót 20 óra 15 perctől ÉLŐ szöveges tudósításban közvetítjük, melyben beszámolunk az F-csoport másik két találkozójának alakulásáról is!
tippelj-es-nyerd-meg-kedvenc-csapatod-szurkoloi-saljat
2015-09-03;50
2015-09-04;50
2015-09-05;50