NB I

Atomjaira hullott csapatok rangadója a hét mérkőzése

A Videoton hat vereség, a Debrecen pedig egy hatalmas hazai égés után nyerne bűnbocsánatot szurkolóitól.

   
  1 X 2
Videoton-Debrecen 2.75 3.20 2.45

Némi költői túlzással kiesési rangadót vív egymással vasárnap az elmúlt két szezon bajnokcsapata. Az viszont egyáltalán nem irreális kijelentés, hogy mindkét együttes egészen botrányos szezont fut, mind az európai kupák, mind a bajnoki teljesítmény alapján. És hogy kinek van a legnagyobb vesztenivalója? Kondás Elemérnek.

[2005805] 2015-08-30 19:00:00 Videoton - Debrecenx;

A Lokinál ugyanis állítólag már Kondás csak ideig-óráig a vezetőedző, a válságstáb összeült, keresik az utódját. Olyannyira bizonytalan (vagy inkább biztos?) a mester sorsa, hogy a héten már több alkalommal sem ő tartotta az edzéseket, így az sem biztos, hogy egy fehérvári siker megmentené a kétszeres bajnok tréner állását. A debreceni játékosok ugyanakkor fogadkoznak, szeretnének bizonyítani: "Debrecenben a szurkolók hozzá vannak szokva a sikerhez, és a csapat is így van ezzel, így ha van egy nehezebb időszak, nehezebben éljük meg, de sportemberek vagyunk, nem lehet sokáig keseregni. Minden egyes kudarcban meg kell találni azt a pici jót, amelyre lehet építeni. Ilyenkor óriási szerepe van az idősebb játékosoknak, akik már sok mindent megéltek. Nekik kell olyan irányba terelni a csapatot, hogy minél hamarabb kilábaljunk a nehezebb periódusból." - nyilatkozta Tisza Tibor a dvsc.hu-nak.

Várható kezdőcsapatok (Forrás: dvsc.hu)

Nehéz ugyanakkor bármi pozitívumot találni a másik oldalon, Sóstón ugyanis olyan ritka a sikerélmény mostanság, mint a jó vezetőedző. A Fehérvár utolsó hat tétmérkőzését elveszítette, csapatkapitányuk, Juhász Roland pedig eltiltását tölti majd a DVSC elleni bajnokin.

Ember legyen a talpán, aki tippelni mer a mérkőzésre ilyen körülmények mellett. A Debrecen ugyan utolsó három tétmeccsét megnyerte Székesfehérváron, de Kondás Elemérnek sérülések miatt szinte egy komplett csapatot kell nélkülöznie (Nenad Novakovics, Nagy Zoltán, Ludánszki Bence, Lázár Pál, Szakály Péter, Tisza Tibor és Kulcsár Tamás). Ilyen esetekben mi a mindkét fél számára rossz eredményt favorizáljuk.

hatharom.com-tipp: Döntetlen
TippmixPro @3.20
[2005805] 2015-08-30 19:00:00 Videoton - Debrecenx;
2015-08-29;212
2015-08-30;212
184980