Bundesliga

Dárdai idei legsúlyosabb meccse következik

A Borussia Dortmund otthonába látogat ezen a hétvégén a Hertha: Dárdai Pál együttesének nem sok esélyt adnak a bukik, de vajon a magyar szakember fiai tényleg ennyire esélytelen a Signal Iduna Parkban?

Nem mondhatnánk, hogy rosszul kezdődött Dárdai Pál és a Hertha új idénye, hiszen a berlini csapat továbbjutott a Német Kupában, majd egy győzelemmel és egy döntetlennel rajtolt a Bundesligában. Tétmeccsen tehát idén még nem kapott ki a Hertha, ám kétségtelen, hogy az idény legerősebb ellenfele ezen a hétvégén vár a kék-fehérekre. A Borussia Dortmundnak a jelek szerint jót tett az edzőváltás, hiszen Thomas Tuschel kezei alatt újra szárnyal a gárda: idei hat tétmérkőzését egyaránt megnyerte! Ráadásul nem is akármilyen játékkal, hiszen támadásban ontja a gólokat a Borussia, így egyelőre azon sem lehet csodálkozni, hogy sokan újra a Bayern fő kihívójaként aposztrofálják a fekete-sárgákat.

A bukmékerek bíznak is a Dortmundban, hiszen igen alacsony, 1.20-as oddsot kínálnak a hazai győzelemre, ami a gárda formáját elnézve érhető, másrészről viszont igen nagy "lehúzásnak" tűnik. De nézzük pro és kontra érveket, vajon mire is lehet érdemes fogadni ezen a meccsen!

Borussia Dortmund#ger-borussia_dortmund

Miért a Dortmund?

  • A felkészülési mérkőzéseket is ideszámolva, a Borussia Dortmund immáron 10 meccses győztes szériát fut: a bajnokságban vezeti a tabellát, az Európa Ligában zsákszám termeli a gólokat, így nem vitás, hogy odahaza esélyese a meccsnek.
     
  • Úgy tűnik a dortmundi kulcsemberek újra magukra találtak: Reus, Abuomeyang és Mikitarjan is szórja a gólokat, és egyre jobb formát mutat Szindzsi Kagawa is.
     
  • A Dortmund idei hét tétmeccséből ötöt (!) lehozott kapott gól nélkül, ami jelzi, a parádés támadójáték mellett azért a védelem is igen hatékony. A Herthának nincsenek klasszis támadói, így Hummelsék úja lenullázhatják ellenfelüket.
     
Hazaira fogadnál?
Dortmund nyer Tippmixpro@1.20
Dortmund nyer ( hendikep 0-1) TippmixPro@1.55
[2002106] 2015-08-30 15:30:00 Borussia Dortmund - Hertha Berlinx;

Miért a Hertha?

  • Dárdai irányításával a Hertha sokkal stabilabb csapat lett és bár extra elemek nincsenek a berliniek játékában, a "szürke-melós" stílust immáron tökéletesen tudja hozni.
     
  • Az egymás elleni eredmények összevisszaságot mutatnak, vagyis egy "kaotikus" párharcnak is nevezhető a mostani, így nem zárható ki a meglepetés sem.
     
  • Egyszer minden sorozat megszakad, a Dortmund pedig olyan szériát fut, ami már-már emberfeletti. A kettős terhelés előbb-utóbb kiütközhet, a csütörtöki EL-meccset követően talán kevésbé lesznek frissek a lábak a hazai oldalon.
     
  • Dárdai ahhoz nagyon ért, hogyan kell esélytelenként végigjátszani egy mérkőzést. Nem nagyon kételkedünk azt illetően, hogy a Hertha biztonsági játékot játszik majd, feszes és fegyelmezett védőjátékkal, vagyis Paliék simán "kibekkelhetnek" egy ikszet.
Inkább meglepetést szimatolsz?
Hertha vagy döntetlen TippmixPro@4.00
Dortmund góljai 2.5 alatt TippmixPro@1.75
[2002106] 2015-08-30 15:30:00 Borussia Dortmund - Hertha Berlinx;
184845