Taktikai Zóna

Böde, vagy Szalai?

  • gradessaint

Ha engem kérdeztek, Böde az első közepesnél kicsit gyengébb ellenfél ellen úgy tűnik el a pályán, mint Puhl Sándor közmondásos éleslátása a harmadik pohár konyak után. Persze simán lehet, hogy nincs igazam.

Bár a topligák indulása most elvitte a show-t, nem lehet elfelejteni, milyen fontos meccs jön szeptember 4-én. Sorsdöntő, a románok ellen, nyilvánvalóan adja magát, hogy vagy az év szenzációja, vagy az év bukása lesz belőle. Átmenet nincs.

A napokban én is megkezdtem a hangolódást: megnéztem a mieink - micsoda elborzasztó népsportos modoroskodás ez a szó, te jó ég - keretét, csekkoltam a románokét, és képzetlen, de annál lelkesebb önjelölt szakíróként azonnal elkezdtem azon gondolkodni, kikkel és hogyan lehetne legalább egy parányi esélyt kicsiholni a győzelemre vonatkozóan.

Aztán betévedtem egy fórumra. Nem győztem kapkodni a levegőt. A drukkerek - és itt tessék egy jó nagyot belemarkolni a szék karjába -  Böde Dánielt akarják a válogatott kezdőcsapatába!

Böde Dánielt!

Félreértés ne essék, semmilyen bajom nincs a madocsai Messivel - nem hiszem el, hogy ezt az összetételt képes voltam leírni -, mert egy magyar szinten kiemlkedően lelkes, erőszakos, és viszonylag ügyes srácról van szó. De nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mindez csak és kizárólag magyar szinten igaz, és az első középszarnál kicsit bénább ellenfél (legyen a neve, mittudomén, Zseljeznicsar) ellen úgy tűnik majd el a pályán, mint Puhl Sándor közmondásos éleslátása a harmadik pohár konyak után.

Mondom érthetőbben és kevésbé cinikusan: az a poszt és stílus, amire ő az itthoni produkciói alapján messze magasan alkalmasnak tűnik egyesek szemében - napláne a sehol és semennyit nem játszó Szalaival összevetve -, valójában körömpiszoknyit sem érne a románok ellen. Nem biztos, hogy igazam van, de talán egy próbát megér, hogy elmagyarázzam, miért gondolom így.

A magyar válogatott legnagyobb baja évek óta az, hogy a védelem tele van lassú, nem túl fordulékony játékosokkal. A modern foci egyik legfontosabb szerepköréből, felfutó szélső védőből például annyira rosszul állunk, hogy egy darab komolyan vehető aspiránsunk sincs belőlük, így jobb híján viszonylag tapasztalt középhátvédeket (Vanczák, Kádár) dobálunk ki a vonal mellé.

Ennek az a következménye, hogy kénytelenek vagyunk a kapunkhoz egészen közel, mélyen védekezni. Mivel a védőink egy az egyben finoman szólva sem túl jók, nem hagyhatunk nagy területeket a csapatrészeink között, ezért a középpályássor is kénytelen visszább húzódni, hogy minimalizáljuk a kockázatokat. Ezt csináltuk ősszel a románok ellen, a görögök elleni hazai meccsen, sőt, bizonyos periódusokban még a nagyon lelkes feröeri válogatott ellen vívott selejtezőn is. Dárdai Pál okosan és körültekintően tervezte, és szervezte meg a meccseknek azt a szakaszát, amikor kijebb jöttünk, és megpróbáltunk félpályás, és/vagy hamis letámadással labdát szerezni, majd bevinni a döntő csapást. 

A kapitány felismerte, hogy az olyan lelkes, de valójában semmit nem jelentő elemzői rizsák, mint a "töltsük meg tartalommal a játékot", vagy a "próbáljuk megbontani a védelmüket rövid passzokkal" a magyar válogatott szintjén értelmezhetetlenek. Ahhoz például, hogy domináljunk egy meccset hozzánk hasonló erőt képviselő ellenfél ellen, minimum hét, támadásban és védekezésben egyaránt használható játékosra lenne szükségünk. Ne kezdjünk el belemenni abba, hogy nekünk pontosan hány ilyen van, és kik azok, maradjunk annyiban, hogy jóval kevesebb, mint az a bizonyos bűvös hét.

Innentől kezdve sok választásunk nem marad. Bízhatunk a szélsőink sebességében - ez egyébként messze nem a veszett fejsze nyele, Dzsudzsák, Lovrencsics és Stieber ebben azért bőven megüti a nemzetközi szintet -, és abban, hogy a fentiek alapján szükségszerűen elszigetelt csatárunk jó hatásfokkal tudja lefejelgetni/megtartani az előre vágott labdáinkat.

A kérdés innentől nagyjából az, van-e erre az erőcsatár szerepkörre alkalmas támadónk. Pontosabban inkább az, ki a legalakalmasabb erre a szerepre a jelenlegi felhozatalból.

Induljunk ki abból, amit eddig láttunk. Szalai a számtalan kihagyott ziccere ellenére három pontot konkrétan hozott a magyar csapatnak, plusz ugye volt egy szabályos gólja is a románok elleni odavágón, amit elfelejtett megadni a spori. Ehhez jön hozzá az az irdatlan mennyiségű munka, amit elvégzett az ellenfél védőin - kvázi kilátástalan helyzetben harcolva a labdákért -, és aminek a minőségét nagyon nehéz mérni. Ugyanakkor tény, Dárdainál egy pillanatra sem merült fel, hogy kérdéses lenne a helye a kezdőben, plusz ugyebár ki is hoztuk a maximumot a meccseinkből. Vele, és nem nélküle.

Böde ehhez képest ugyan isteni formában lövöldözi a gólokat az NB I-ben - ha jól rémlik, hat meccsen hétnél jár -, de azt nem nagyon látom, hogy ennek mi köze lenne egy nemzetközi meccs várható forgatókönyvéhez. Mondjuk ki magyarul, mert így van, Böde nagy király az itthoni posványban, menetrend szerint fordul le Máté Péterekről és Lang Ádámokról, de ez annyira másik kávéház egy román válogatott elleni Eb-selejtezőhöz képest, amire konkrétan most jelzők sem jutnak eszembe.

Lehet, hogy jobb formában van - mit lehet, holt biztos -, mint Szalai, de a két játékos képességei között akkora a különbség, hogy ennek az ég egy adta világon semmilyen jelentőséget nem kell tulajdonítani.

Nikolicsnak lehet itt még szerepe, aki szintén üzemi menyiségben termeli a gólokat, ráadásul nem is Magyarországon, hanem az egy-két szinttel magasabban jegyzett lengyel bajnokságban. Az ő formája már komoly faktor lehet, bár kissé aggasztó, hogy eddig két meccset dönthetett volna el a hajrában beszállva - a románok ellenit idegenben, és a görögök elleni hazait -, de egyszer sem jött össze neki. Én kezdőként biztos nem tenném be, az ő stílusa ugyanis inkább domináns típusú csapatokban tud érvényesülni (ilyen volt a tavalyi, Carillo-féle Vidi is), de a meccs hajrájában, a fáradó román védelem ellen aranyat érhet a sebessége.

Most pedig Ti jöttök: Böde, vagy Szalai? Esetleg egyikük sem?

Te kivel kezdenél csatárban a románok ellen?x;