Darts

Ki állítja meg Taylort?

Perth után az óceániai turné második állomásán, Sydneyben is győzelemre készül az angol legenda.

Augusztusban a darts mezőny sztárjai Óceánia három különböző helyszínén mérik össze tudásukat. Előző héten Perth adott otthont az eseménynek, most csütörtök és szombat között pedig Sydneyben feszülnek egymásnak a játékosok. Ez lesz a World Series of Darts negyedik állomása, a korábbiakhoz hasonlóan ismét nyolc világklasszis és nyolc kisebb név alkotja a főtáblát.

A 16-szoros világbajnok Phil Taylor júliusban a World Matchplayen hét év után először talált legyőzőre, ám ezt gyorsan sikerült kihevernie, hiszen előző héten Perthben kiváló játékkal védte meg címét. Sydneybe tehát ő érkezett a legnagyobb önbizalommal, pláne, hogy az ausztrál nagyvárosban az elmúlt két évben nem tudták megállítani. 2013-ban egészen pazar, 106.35-ös átlagot produkált a négy meccse alatt, míg tavaly 104.26-tal zárt. Nem csoda, hogy megszorongatni sem bírták. 

Taylor címvédőként az első kiemelt és rögtön a második körben találkozhat a tavalyi finalista Stephen Buntiggal. Nem tőle kell azonban tartania, sokkal inkább a remek formába lendülő James Wade-től. Igaz, hogy előző héten legyőzte angol riválisát, Blackpoolban viszont Wade örülhetett. Illik megemlíteni Peter Wrightot is, aki a sorozat második állomásán, Japánban jutott el a döntőig.

Az alsó ágon Michael van Gerwen, Gary Anderson, Adrian Lewis és Raymond van Barneveld személyében négy világbajnokot találunk. Utóbbi finoman szólva sincs élete formájában, így az ő döntőbe jutása mindenféleképp meglepetés lenne, előbbi három klasszis viszont hatalmas csatát vívhat. A bukmékereknél természetesen a világelső van Gerwen számít a favoritnak, de a holland zseninek igencsak döcögött a szekere Perthben. 

Ki nyeri a Sydney Darts Masterst? - a     szorzói.
Játékos Odds
Michael van Gerwen 2.70
Phil Taylor 3.10
Gary Anderson 5.75
James Wade 10.00
Adrian Lewis 14.25
Peter Wright 15.00
Raymond van Barneveld 22.00
Stephen Bunting 32.00

Taylor tűnik a legjobb formában lévő játékosnak és Sydneyben rendre sülni szokott a keze. Az sem elhanyagolható, ha eljut a döntőig, akkor ő állhat majd oda pihentebben a táblához, hiszen a felső ági elődöntő kerül korábban megrendezésre. Ezen a szorzón látunk értéket az angol klasszis győzelmében.

Darts-tippekért látogass el a LOGIBET.COM-ra!