A Chelsea csak megbotlott, az Arsenal viszont mindjárt el is perecelt a PL nyitófordulójában, amire - egy jófajta népsportos fordulattal élve - igen jelentősen rányomta a bélyegét a nagy meleg, és a meglehetősen, khm, idény elejinek mondható forma. 

A forduló meccse (Everton-Watford 2-2)

Oké, ez így kissé túlzó, de az ember gyarló, és hajlamos azok közül a meccsek közül válogatni, amiket látott. Nekem ez az Everton-Watford felvételről esett be, viszont úgy is egészen jól szórakoztam rajta, hogy már tudtam, mi lett az eredmény. Ennél erősebb érvre pedig most nem volt szükségem.

Az Everton tavaly iszonyatosat bukott, és nem csak a bajnokságban. Ehhez képest a keret szinte semennyit sem változott, és most is az előző évi alapcsapat állt fel, annyi különbséggel, hogy egyrészt bekerült a kezdőbe az egykori MU-prospect Cleverley, másrészt a sérült Baines-t a szemtelenül fiatal Galloway-jel pótolta Martínez.

A Watford pont a másik véglet, csak ezen a nyáron érkezett hozzájuk egy tucatnyi új játékos. Újoncoknál ez ritkán nyerő stratégia, de azt sem szabad elvitatni, hogy Pozzóék értenek a dologhoz, az Udinese-Granda kettőst már évek óta sikerül a vonal felett tartaniuk. Én még mindig azt mondom, hogy a Watforddal ez elképesztő bravúr lenne, de kétségtelen, hogy az első meccs alapján lehet sanszuk.

Az Everton a Martíneztől megszokott mobilis 4-2-3-1-gyel kezdett, Lukakut a Mirallas-Barkley-Cleverley sor támogatta hátulról. A kulcsfigura azonban Coleman volt, a csapat az ő folyamatos felfutásaival akart létszámfölényt kialakítani a joboldalon. Barkley és az ezen az oldalon kezdő Mirallas is rendre vele kereste az összjátékot, ennek köszönhetően az Everton eléggé féloldalas csapat benyomását keltette az első félidőben.

A hazaiak totális dominanciára rendezkedtek be, Barry és/vagy McCarthy szinte harmadik középhátvédnek húzódott vissza, hogy a Galloway-Coleman páros folyamatosan az ellenfél tizenhatosát támadhassa. Helyzet azonban nem nagyon lett a nyomasztó fölényből, a Watford ugyanis gyakorlatilag megszállta saját kapujának előterét.

Sanchez Flores csapata rigid 4-4-2-vel kezdett védekezésben, de az Everton nyomására reagálva gyakorlatilag perceken belül kénytelen volt átállni 5-3-2-re. Főleg a Coleman oldalán védekező Layún szorult hátra, de a két védekező középpályás, Behrami és Capoué is iszonyatosan mélyen játszott.

A Watford nem nagyon ideologizálta túl a meccset, sima emberfölényt alakítottak ki a labda körül, ehhez pedig szinte a teljes csapatot beáldozták védekezésben. Még Juradónak is rendszeresen hátra kellett jönnie, csak a csatár Deeney kapott felmentést, az ő feladata az előrebikázott labdák megjátszása volt.

Ebből nem is alakult ki klasszikus támadójáték, de nehány kósza labdából veszélyes tudott lenni a Watford, elsősorban az Everton gyenge középpályás védekezése miatt. Amikor aztán egy szerencsés akció végén Layún megszerezte a vezetést a vendégeknek, csak még inkább elkezdett felborulni a pálya.

Martínez azonnal reagált a gólra, Mirallas és Cleverley helyet cserélt, így előbbi befelé cselezve tudta megbontani a vendégek védelmét. Egyszer-kétszer össze is jött neki, de a Watford nem jött zavarba, mihelyst labdát kapott, azonnal lekettőzték a belgát:

A félidőben újabb váltás jött, Martínez hátrébb parancsolta Barkley-t, és egyre több hosszú labda szállt az egyébként nagyon indiszponált Lukaku felé. Ennek az volt az előnye, hogy összehúzta a Watford hátsó négyesét, és több hely szabadult fel a vonalak mellett felfutó Coleman, valamint a befelé cselező Mirallas számára. Innentől kezdve az elsődleges cél az ívelések utáni lecsorgó labdák összegyűjtése lett, ami azért volt jó döntés, mert Barkley és McCarthy is mélyről, lendületből érkezve igazán hasznos.

Az igazi fordulatot Koné és Oviedo beállása hozta, előbbi Lukakuval párban még nagyobb nyomás alá helyezte a Watford belső védőit, utóbbi lendületes játéka pedig megmutatta, milyen, ha van az Evertonnak baloldala is. Ez a két változtatás hozta magával a hazaiak két gólját is: az elsőt Barkley lőtte futtából, egy felívelt, majd lekészített labda után, a másodikat pedig Koné szerezte, miután az általa megcsúsztatott labdát visszakapta Lukakutól.

A kettő között viszont a Watford talált még egy gólt (Ighalo nagyon megetette a körüludvarolt Stones-t), így az egész semmit nem ért, összességében csalódást keltő iksszel nyitott az Everton, és most nem is nagyon látni, hogy lenne több ebben a csapatban.