NB I

A Puskás Akadémia baját is ellátja a bombaformában lévő Debrecen?

A Skonto Riga elleni csodát követően hétvégén ismét hazai közönség előtt arathat sima győzelmet a Debrecen.

Igencsak jó hetei vannak mostanság a debreceni futballfanatikusoknak. A bajnokságot egy nagyon nehéz keleti rangadóval nyitották Békéscsabán, ahol végül egy szerencsés góllal tudtak is nyerni és az Európa Ligában is maximálisan kiszolgálták a közönséget a Skonto Riga elleni kilencessel. Vasárnap délután következik a Puskás Akadémia.

Még úgy is minden a DVSC mellett szól, hogy tudjuk, a Loki számára nincs megállás, jövő héten már hazai pályán fogadják a Rosenborgot. Azonban nem olyan biztos, hogy Kondás Elemér pihentetni fogja legjobbjait, hiszen a csapatnak nem kell utaznia egy kilométert sem a héten, ráadásul a tavalyi évben egyszer már pórul járt a hajdúsági csapat a túlzásba vitt rotálással.

[2005773] 2015-07-26 18:00:00 Debrecen - Puskás Akadémiax;

A vendég Puskás Akadémia vereséggel kezdte a szezont, ami nem meglepő, hiszen Felcsúttól távol a csapat nem szerepel túl jól, a legutóbbi négy meccsüket elveszítették az OTP Bank Ligában. Robert Jarni szakvezető két játékosát is kénytelen nélkülözni, Zsótért Donát és Lencse László sem lehet ott a Cívisvárosban vasárnap este.

Tervezett kezdőcsapatok

Forrás: dvsc.hu

Mi úgy véljük, érdemes megvárni a végleges kezdőcsapatokat vagy legalább az előzetes információkat arra vonatkozólag, hogy Kondás mester mennyire tervezi pihentetni legjobbjait a bajnokin, de nehéz elképzelni, hogy vasárnap lesz az a nap, amikor története során először pontot szerez a Puskás Akadémia a Loki ellen.

Debrecen-Puskás Akadémia
   
hatharom.com-tipp: Debrecen
TippmixPro @1.45
[2005773] 2015-07-26 18:00:00 Debrecen - Puskás Akadémiax;