Atlétika

Nagyot kaszálhatunk, ha Usain Bolt ellen fogadunk

  • hatharom.com

Több lemondott verseny után pénteken Londonban áll rajthoz a jamaicai sprintkirály.

A hatszoros olimpiai bajnok Usian Bolt idei szezonja egyelőre finoman szólva sem túl fényes, hiszen 100 méteren nincs még 10 másodperc alatti futása. Több versenyen is ígérte, hogy rajthoz áll, ám végül kisebb sérülései miatt sem Párizsban, sem pedig Lausenne-ben nem láthattuk őt, sőt még az országos bajnokságon való részvételét is lemondta. Londonban viszont úgy tűnik, hogy ott lesz a rajtnál, kérdés azonban, hogy milyen formát mutat majd és mire lehet képes?

Abban biztosak lehetünk, hogy Bolt nagyon messze van a legjobbjától, ugyanakkor mivel már csak egy hónap van a pekingi világbajnokság rajtjáig, így muszáj néhány felkészítő versenyen részt vennie. 

A legnagyobb riválisai mind előtte járnak, Justin Gatlinnak például 9:74-es futása is van már az idei szezonban, viszont ő nem utazott el a brit fővárosba. Az amerikai klasszis hiányában a francia Jimmy Vicaut számít a legfőbb favoritnak, aki három hete Párizsban 9:86-os futásával új európai rekordot állított fel.

A     oddsmesterei Nesta Carterrel állítják szembe a jamaicai sprintkirályt. A váltóban kétszeres olimpiai bajnok Carter hat Gyémánt Liga-versenyen is elindult a szezonban és bár győznie nem sikerült, folyamatosan csak néhány századdal csúszott le, hogy 10 másodperc alá bemenjen. Ha ezt most is hozni tudja, akkor akár honfitársa előtt végezhet, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy Bolt 10 mp alatti futást produkál. Ennek fényében a Carterre kínált 4.15-ös szorzó igen csábító.

Ki végez előrébb? - a   szorzói
Versenyző Odds
Usain Bolt 1.15 @ TippmixPro
Nesta Carter 4.15 @ TippmixPro
Profi atlétika-tippeket szeretnél? Látogass el a LOGIBET.COM-ra, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz.