Európa Liga

Megégnek-e Debrecenben a norvégok?

A bukmékerek egy hajszálnyival ugyan, de a Lokit látják esélyesebbnek hazai pályán a Rosenborg ellen.

Felemás kupacsütörtököt zártak magyar csapataink az Európa Ligában, hiszen a Ferencváros a hazai kudarc után Szarajevóban sem tudott még egy döntetlent sem elérni, míg a DVSC igazi gálamérkőzést tartott visszatérő ultráinak a Skonto Riga ellen.

Ezzel eldőlt, hogy augusztusban már csak két magyar együttes lesz érintett a nemzetközi kupákban, a Videoton a BATE Boriszov ellen küzdhet meg, míg a Debrecen ellenfele a norvég Rosenborg lesz. A Vidi kapcsán tegnap már leírtuk első gondolatainkat, de ahogy lenni szokott, a legelső fogadóirodák már a meccset követő órákban publikálták oddsaikat az Európa Liga harmadik fordulójára is. Ezek alapján a jövő hét csütörtöki mérkőzés teljesen háromesélyes, míg a továbbjutásra nyilván a norvégok a favoritok.

Debrecen-Rosenborg
1 X 2
2.55 3.20 2.65

Ám a Rosenborg eredményeit vizsgálva akár még bizakodhatnak is a magyar szurkolók, hiszen az elmúlt két évben nem voltak hatalmas eredményeik a skandinávoknak. Két éve a skót St. Johnstone verte ki őket 2-1-es összesítéssel a második fordulóban, tavaly pedig a török Karabükspor idegenben lőtt góllal bizonyult jobbnak a trondheimieknél. Ráadásul a kiesés előtt már az ír Sligo Rovers ellen is csak rendkívül nehezen, egy hazai vereséget követően 4-3-as összesítéssel jutottak tovább.

Láthatjuk tehát, hogy ez a Rosenborg már nem az a csapat, amely az évezred elején rendszeres résztvevője volt a Bajnokok Ligája csoportkörének. 2010 óta nem sikerült bajnoki címet nyerniük, a Transfermarkt alapján pedig "csak" kétszeres a csapatértékük a DVSC-éhez képest. Legértékesebb futballistájuk a Mike Jensen, míg a futballbarátok Morten Gamst Pedersen nevét ismerhetik még a Blackburn Roversből.

Habár butaság lenne kiindulni a Skonto Riga ellen 9-2-es bravúrból, a Debrecennél valóban sokat számíthat az ultrák jelenléte. Ráadásul ha jövő hétre kegyes lesz az időjárás a Cívisvárosban és 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, azt biztosan nem fogadnák kitörő örömmel a vendégek sem.

[2040365] 2015-07-30 21:00:00 Debrecen - Rosenborgx;