Liverpool

Még Messi sem pótolhatná Steven Gerrard-t - Miner

A Liverpool friss igazolása szerint az Egyesült Államokba távozott ikont csak csapatként lehet pótolni, egyénileg nem.

James Milnert idén nyáron szerződtette a Liverpool a Manchester Citytől. Az angol válogatott középpályást szemelték ki az MLS-be szerződő Steven Gerrard pótlására, Milner pedig úgy tűnik, szeretné magát hamar belopni a Vörösök szívébe.

"Nem hiszem, hogy van a Földön olyan játékos, aki pótolhatná Gerrard-t, mert amit ő tett a klubért, azt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Csapatként kell őt helyettesítenünk, személy szerint én is mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Még talán Messi sem lenne elég jó pótlék, mert Gerrard éveken át fantasztikusat nyújtott, játékosként és kapitányként egyaránt".

A Vörösök eddig kiválóan szerepelnek a thaiföldi turnén, mindhárom ellenfelüket magabiztosan győzték le. Brendan Rodgers fiai augusztus 9-én, Stoke-ban játsszák első tétmeccsüket, majd már a harmadik fordulóban következik az első igazi rangadó, ekkor az Arsenal vendégei lesznek az Emirates-ben.

Melyik csapat nyeri a Premier League-et?
   
Chelsea 2.45
Manchester City 3.70
Arsenal 5.50
Manchester United 5.75
Liverpool 23.00