Bajnokok Ligája

Moldávok végzik ki az elmúlt két év csodacsapatát?

A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának egyik legizgalmasabb meccsét két olyan gárda vívja, amely néhány éve még nem is volt fent a futballtérképen.

Talán a második selejtezőkör egyik legnagyobb meglepetését a moldáv Milsami Orhei és a bolgár Ludogorec Razgrad összecsapása szolgáltatta. Az Európa futballtérképére nemrég berobbant bolgárok ugyanis hazai pályán szenvedtek vereséget a szinte semmiből jött Milsamitól, így a visszavágón muszáj lesz nyerniük idegenben. De mit is érdemes tudni a csapatokról?

Az első mérkőzés összefoglalója

A Ludogorec csapatáról 2013-ban hallhattunk először, amikor történetük második bajnoki címét követően a Bajnokok Ligájába ugyan még nem sikerült bejutniuk, ám az Európa Ligában többek között a Laziót búcsúztatva a legjobb 16-ig jutottak. A következő esztendőben aztán összejött a legrangosabb kupasorozat főtáblája is. Emlékezhetünk, itt a román bekk, Cosmin Moti védte a tizenegyespárbajban a Razgrad kapuját a román Steaua ellen. A csapat nem is vallott szégyent a legjobbak között sem, egy nagyon erős kvartettben is szereztek négy pontot.

A sikercsapatból mára már többen is távoztak, ráadásul a csapat még a korábbinál is jobban nemzetköziesedett. A keret felét idegenlégiósok alkotják, ahogyan a klubvezetés is felvette a latin vonalat. A korábban portugál kiscsapatoknál dolgozó Bruno Ribeiro szerződtetése egyelőre nem tűnik jó lépésnek, hiszen a Razgrad nem csak a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban is rosszul indított, vereséget szenvedtek a rivális Litex Lovecstől.

A moldáv FC Milsami Orhei (korábbi nevén FC Viitorul Orhei) története első bajnoki címét könyvelhette el 2015-ben. A csapat 2007-ben még a harmadosztályban vegetált, 2011-ben azonban már a legjobbak között szerzett bronzérmet. A csapat szárnyalása nem is csoda, hiszen a klubot Moldova egyik legbefolyásosabb üzletembere, az izraeli felmenőkkel rendelkező bankigazgató, Ilan Shor igazgatja. A 28 éves fiatalember elkötelezettsége jól látszódik már ebből a mondatból is: "Ha választhatnék, hogy Barcelonába utazok vagy hazai pályán megnézem a Milsamit, biztosan a második opciót választom". A csapatban többségében vannak a hazai játékosok, rajtuk kívül csak marokkói, egy nigériai, egy ukrán egy horvát és három román játékos található. Érdekesség, hogy éppen az utóbbi nációból jövő két futballista, Romeo Surdu és a Debrecenben is megfordult Cristian Bud szállítja a gólokat.

Milsam Orhei-Ludogorec Razgrad
   
1 X 2
5.25 3.50 1.60

Az összefoglalóból is láthatjuk, a moldávok nem játszottak alárendelt szerepet idegenben sem. Azonban ma hiányozni fog a házi gólkirály, a már említett Surdu, valamint a középpályás Gheti. A vendégeknél Yordan Minev a maródi, ami egyes vélemények szerint komoly érvágás lehet a csapatnak, visszatérhet viszont a játékmester, Marcelinho.

Izgalmas visszavágóra van kilátás, hiszen az esélyesebb Ludogorecnek gólokat kell szereznie idegenben. A     2.05-öt fizet arra, hogy lesz legalább három gól, ami könnyen összejöhet, ha a Milsami nem az öngyilkos, védekező taktikát választja, hanem megpróbálnak gólt szerezni.

[1994894] 2015-07-21 17:00:00 FC Milsami Orhei - PFC Ludogorets Razgradx;
2015-07-21;42
2015-07-22;42