MLB

Öt fontos stadionnal kapcsolatos érdekesség a fogadóknak

Egyes helyeken a szél, máshol a fal magassága meghatározó tényező, melyet érdemes figyelembe venni a fogadás előtt.

A baseballra fogadó játékosok egyik legfontosabb tényezőként a kezdő dobók mellett a stadionok sajátosságait tartják, nem is véletlenül. Az NFL-nél már megtanulhattuk, hogy mennyire elképesztően más körülmények vannak a ligán belül, attól függően, hogy az adott meccset épp Miamiben vagy mondjuk Wisconsinban játsszák. Nos, mivel a baseballban az időjárási elemeknek és főleg a szélnek még nagyobb a jelentősége, így sokan vizsgálják a ballparkok sajátosságait, ami az under/over fogadásoknál akár aranyat is érhet. Lássuk, melyik öt helyszínt választotta ki a Covers!

Coliseum - Oakland Athletics (Kalifornia)

Az érvényes játékteret körülvevő rész az úgynevezett foul territory, ahol a védőjátékosok elkaphatják még a labdát, kiejtve ezzel az ütőt, az ütők azonban ide küldve a labdát nem mozoghatnak a bázisok között. Tehát ez gyakorlatilag egy olyan terület, amely minél nagyobb, annál jobban kedvez a védőknek. Oaklandben minden más stadionnál nagyobb a foul territory, ennek is köszönhető, hogy például a 2012/13-as szezonban több, mint 120-szal volt több az innen kiejtett ütők száma, mint máshol (Oakland: 398, Seattle: 270). Ezzel meg is kapjuk a választ arra a kérdésre, hogy hogyan állhat utolsók között a ligában az Oakland 41-50-es mutatóval úgy, hogy hazai pályán mindössze 2.90 a dobók ERA-ja (9 inningre levetített kapott pont átlaga).

Konklúzió: hazai pályán ne fogadjunk arra, hogy az Oaklandet nagyon megütik.

Fenway Park - Boston Red Sox (Massachusetts)

Bostonban található az úgynevezett Zöld Szörny. A mindössze 11.33 méter magas fal körülbelül 100 méterre található az ütőponttól, a pálya bal szélén, ami a jobbkezes ütők egyik kedvelt célpontja. Messze a legjobb átlaggal küldik játékba a labdát a jobbkezes ütők a Fenway Parkban, így tehát ezt a statisztikát is érdemes figyelni.

Konklúzió: Különösen ha balkezes dobók dobnak jó jobbkezes csapatok ellen, akkor bizony pontözönre számíthatunk az adott csapattól.

Profi MLB-tippekért látogass el a Logibet rendszerébe!

Wrigley Field - Chicago Cubs (Illinois)

Chicago beceneve a Szeles Város. Úgy véljük, ez már önmagában elég ok arra, hogy felkeltse a baseballra fogadók figyelmét. Nem mindegy azonban, hogy merre is fúj az a bizonyos szél. Ha az outfieldtől a home plate felé, az egyértelműen a dobóknak kedvez, hiszen gyorsítja a pitcherek labdáit, míg ha a dobókkal szembe szél van az outfield felé, az megnyomja a labdákat, amik így könnyedebben hagyják el a játékteret.

Konklúzió: Érdemes tehát a különböző oldalakon (mi a dailybaseballdata.com oldalt ajánljuk) figyelni, hogy éppen milyen a széljárás Chicagóban és ettől függően támogatni az undert vagy épp az overt.

Yankee Stadium - New York Yankees (New York)

A Bostonéhoz hasonló rövid távolság, csak ezúttal a jobb falnál. Az utóbbi három évben a mind a hazafutások aránya, mind pedig a játékba küldött labdák esetében a Yankee Stadion kiemelkedően jól teljesített.

Konklúzió: Ha jobbkezes dobók jó balkezes csapatok ellen dobnak, akkor - ahogyan Bostonban is - kezdhetjük számolni a runok számát, sok pont várható ugyanis.

Behúzható stadionok

A ligában hat csapatnak van behúzható tetővel rendelkező stadionja. Azonban ezek sem jelentenek ugyanolyan faktort az egyes városokban, sőt van, ahol kifejezetten ellentétes számokat láthatunk. Vizsgáljuk meg, hány emberre jut egy hazafutás a hat együttesnél behúzott tetőnél és a szabad ég alatt.

Átlagosan hány játékosra jut egy hazafutás a különböző körülmények mellett
Csapat Játékos/Egy hazafutás (szabad ég alatt) Játékos/Egy hazafutás (behúzott tető mellett)
Arizona Diamondbacks 44.5 41.5
Houston Astros 33.1 23.5
Miami Marlins 42.2 42.5
Milwaukee Brewers 46.2 37.7
Seattle Mariners 31.7 37.9
Toronto Blue Jays 35.9 26.1

Szignifikáns különbségek figyelhetőek meg tehát a stadionoknál. Az Arizona, a Houston, a Milwaukee és a Toronto esetében lényegesen több hazafutás van, ha nem befolyásolják a meccset az időjárási körülmények, míg Seattle-ben úgy tűnik, a széljárás inkább az ütőket segíti, itt ugyanis a szabad ég alatt nőnek meg a pontok.

Konklúzió: Akik tehát ezeken pályákon szeretnének under/over fogadásokat kötni, vizsgálják meg a tét elhelyezése előtt, hogy az adott meccsen behúzzák-e majd a tetőt vagy sem.