Tour de France

Hosszú idő után újra francia nyerheti a Bastille napot

megosztom

Thibaut Pinot, Romain Bardet, Pierre Rolland, csak néhány név, akik megtörhetik a hazaiak nyeretlenségi sorozatát a nemzeti ünnepükön.

1789. július 14-én ostromolták meg Párizs felkelt polgárai az ancien régime rettegett börtönét, a Bastille-t, melynek elfoglalása és lerombolása jelezte a francia forradalom kirobbanását. Azóta ez a nap a gallok legjelentősebb nemzeti ünnepe, és az ekkor rendezett szakaszok mindig kiemelt jelentőséggel bírnak a hazai versenyzők és szurkolók számára. 

Idén a Pireneusokban ünnepli a karaván Bastille napját. Három negyedik kategóriás hegy után a kiemelt besorolású La Pierre-Saint-Martin 1610 méteres emelkedőjén lesz a befutó. Korábban soha nem járt még a Tour mezőnye ezen a hegyen, szóval mindenki számára ismeretlen lesz a terep. A La Pierre-Saint-Martin egyébként 15,3 km hosszú és átlagban 7,4 százalék meredekségű, tehát egy igen kemény emelkedőről beszélünk.

Ahogyan korábban írtuk, a francia versenyzők ilyenkor extra motiváltan, megkettőzött erővel küzdenek, így természetesen fogadás szempontjából is elsősorban rájuk kell figyelni, annak ellenére, hogy tíz éve nem nyert július 14-én gall bringás. Ez a leghosszabb nyeretlenségi sorozatuk, legutóbb egyébként David Moncoutie-nek sikerült győznie. 

Lássuk a franciák ezúttal mely versenyzőikben bízhatnak. A Europcar két vasat tart a tűzben, Thomas Voeckler (82.00) a rajt utáni szökésben vehet részt, míg Pierre Rolland (31.00) a La Pierre-Saint-Martinon próbálkozhat. Mindketten nyertek már szakaszt a Touron és miután az összetettben nem tényezők, így a nagyok az ő támadásaikra biztosan nem fognak ugrani. Rolland van jobb formában, de a rutinos, hatalmas harcos Voecklert soha nem lehet leírni. Számukra egyébként egy plusz motivációs tényező is van, ez pedig a szponzor vadászat, az év végén ugyanis kiszáll a Europcar és a csapat még nem talált új támogatót. 

Tovább nézve a kis csapatok sorát a Bretagne - Séché-ből a veterán Pierrick Fedrigo (150.00) lehet érdekes, aki pályafutása során négy szakaszt is nyert már a Touron. Túl van már karrierje csúcsán, de szökésből lehet esélye. A Cofidis hegyimenőjének, Nicolas Edet-nek (310.00) szintén egy korai meglépésből lehet sansza.

A legkomolyabb érték a tavalyi összetett harmadik helyezett Thibaut Pinot (24.00) oddsában van, aki hatalmas reményekkel vágott neki az idei versenynek, ám a szélnek és a technikai problémáknak köszönhetően korán kiszállt a dobogóért folytatott harcból. Innentől kezdve a szakaszgyőzelmekre koncentrál, illetve a hegyi trikó megszerzése lehet még célja. Mindkettőre jó esélye van, hiszen a formája kiváló, láthattuk a Tour előtt is, hogy a két svájci versenyen a legjobb hegyimenőket szorongatta. Meglepő lenne, ha nem látnák tőle támadást a La Pierre-Saint-Martinon.

Tour de France 10. szakasz
Hatharom-tipp: Pinot nyer
TippmixPro @ 24.00

Pinot-hoz hasonlóan, Romain Bardet (39.00) számára is csalódás egyelőre az idei verseny. Az Ag2r kapitánya már több, mint négy perc hátrányt szedett össze, így a top 10 mellett neki is a szakaszgyőzelem szerepel a céljai között. Erős, jó versenyző, könnyen lehet, hogy ő is próbálkozni fog az utolsó hegyen. 

A bukiknál egyébként a szakaszgyőzelemre az összetett esélyeseit tartják a favoritoknak, viszont meglepő lenne, ha a Pinot, Bardet, Rolland igen erős trióból egyikük sem tudna egy olyan támadást indítani, ami kitart a végéig. Tucat forgatókönyv lenne, ha látnánk egy külön csatát a szakaszgyőzelemért és egy másikat a sárga trikó esélyesei között.

Profi kerékpár-tippeket szeretnél? Látogass el a LOGIBET.COM-ra, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz.
megosztom