Tour de France

Sagan negyedszer vagy valaki meglepi?

Szombaton elrajtol a szezon második Grand Tour versenye, a Tour de France. A háromrészes beharangozósorozatunk szerdai fejezetében az útvonallal és az összetett esélyeseivel ismerkedhettetek meg, most pedig a sprintereket vesszük górcső alá.

A Tour de France szervezői változtattak a pontverseny szabályain, idén a síkszakaszokon a győztes a korábbi 45 pont helyett 50-et kap, míg a második 35 helyett 30-at, vagyis még inkább felértékelődik a győzelem. 

Ez a zöld trikó címvédőjének, Peter Sagannak nem túl jó hír, ő tavaly úgy nyerte meg a pontversenyt, hogy egyik szakaszon sem bizonyult a leggyorsabbnak, ellenben ötször is dobogóra állhatott. Elég volt tehát egy kiegyensúlyozott teljesítmény tőle. Sagan ellen egyébként 2012-ben és 2013-ban sem találták meg az ellenszert. Az átalakítások ellenére idén is ő az a versenyző, akit le kell győznie annak, aki magára akarja húzni Párizsban a zöld trikót. 

A favoritok között találjuk még a norvég Alexander Kristoff, a brit Mark Cavendish és a német John Degenkolb nevét. Közülük egyértelműen Kristoff jelenti a legnagyobb veszélyt Saganra, hiszen hasonló stílusú versenyző, vagyis olyan sprinter, aki nem csak a síkbefutónál jó. A norvég egyébként a legtöbbet fejlődött kerekesek egyike, az elmúlt bő egy esztendőben a legjobbak közé nőtte ki magát. 

Cavendish a legutolsó, aki a Sagan-éra előtt megtudta nyerni a pontversenyt. Mivel ő a mezőny legjobb sprintere, így neki abszolút jól jött, hogy az első és második díjazása között megnőtt a szakadék. A szakaszok karakterisztikája ugyanakkor már kevésbé az ő szája ízének való, síkbefutóból ugyanis csupán négy lesz. Ha megnyerné mindet, még akkor sem lenne garantált a győzelme. Megvan egyébként az esélye arra, hogy négy szakaszt is besöpörjön, hiszen pazar formát mutatott a tavasszal, és az összes minőségi felvezetőemberét - Zdenek Stybar, Michal Kwiatkowski, Tony Martin, Matteo Trentin és Mark Renshaw - megkapta maga mellé. 

Az idei Milano-Sanremo és Párizs-Nizza győztes Degenkolb szintén beleszólhat a zöld trikóért folytatott harcba, ugyanis ő is sokoldalú versenyző. Gyors síkon, de a kisebb emelkedőktől sem riad meg. Ő egyébként elsősorban a tavaszi klasszikusokra koncentrált, viszont miután csapattársa, az elmúlt két Tour legeredményesebb sprintere, Marcel Kittel bejelentette, hogy kihagyja idén a francia háromhetest, így Degenkolb lépett a helyébe. Kérdés, hogy mennyire tudta kihegyezni a formáját, a két héttel ezelőtti svájci körön ugyanis finoman szólva sem brillírozott. 

A négy nagy mellett olyan sprintereket találunk még a mezőnyben, mint a francia Nacer Bouhanni és Bryan Coquard, a német André Greipel, illetve az ausztrál Michael Matthews

Ha a printerek mellett kíváncsi vagy az útvonalra és a sárga trikó legfőbb favoritjaira is, akkor  kattints ide. Pénteken, a beharangozósorozatunk utolsó részében a legjobb hegyimenőket vesszük szemügyre.

Ki nyeri a 2015-ös Tour de France-t?
Versenyző Odds
Chris Froome 2.65 @ TippmixPro
Nairo Quintana 3.20 @ TippmixPro
Alberto Contador 4.60 @ TippmixPro
Vincenzo Nibali 5.50 @ TippmixPro
Thibaut Pinot 25.00 @ TippmixPro
Joaquim Rodírguez 30.00 @ TippmixPro
Tejay van Garderen 32.00 @ TippmixPro
Profi kerékpár-tippeket szeretnél? Látogass el a LOGIBET.COM-ra, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz.