Premier League

Még el sem indult a szezon, de már itt az első edzőváltás Angliában

  • gradessaint

A leicesteres Pearsont negyvenhat nappal a bentmaradás kiharcolása után rúgta ki a klub thai tulajdonosa.

Nigel Pearson két évvel ezelőtt bajnokságot nyert az angol másodosztályban, hosszú évek ínséges küzdelmét követően juttatta el újra a Premier League-be a Leicestert. Ott aztán remekül kezdte a szezont - a Manchester United 5-3-as elgázolását mi is hosszasan megénekeltük -, majd egy hihetetlenül mély hullámvölgy után viszonylag gyorsan a tabella legaláján találta magát a csapatával.

Innen jött össze a varázslatos feltámadás, a Leicester az utolsó hat meccséből négyet megnyert, és végül tükörsimán maradt benn a Premier League-ben. Pedig közben Pearsonnak volt egy elég komoly ügye is, egy meccs közben fojtogatta az ellenfél egyik játékosát. Sokáig úgy tűnt, a klub ajtót mutat neki, de végül győzött a józan ész, kitartottak mellette, aminek meg is lett az eredménye.

Ehhez képest alig 46 nappal a bentmaradás kiharcolása után mégis kirúgták. Mint a Leicester közleményében olvasható, "jelentős különbségekre" derült fény a klub jövőjét illető kérdésekkel kapcsolatosan.

Nem biztos, de eléggé valószínű, hogy az esethez közel lehet annak a szexbotránynak is, amelybe Pearson klubnál játszó fia is belekeveredett. Néhány játákos Thaiföldön eresztette ki a gőzt néhány helyi lánnyal közösen, az együttlétükről pedig felvételt is készítettek, amit hazaküldtek angliai haverjaiknak. Ők aztán az egészet azonnal fellőtték az internetre, így rövid időn belül mindenki pontosan tudta idézni azokat a rasszista mondatokat, amelyekkel a játékosok partnereiket illették.

Az amúgy is problémás esetet csak bonyolította, hogy a Leicestert két thai üzletember tulajdonolja, akik persze azonnal megtették a szükséges lépéseket és szerződést bontottak a három renintens játékossal. Ezzel Pearson állítólag nem értett egyet, és az eset után meglehetősen hűvös tónúsra váltott a viszonya feletteseivel.

Pearson helyét ideiglenelesen két segítője, Steve Walsh és Craig Shakespeare veszi át, de szinte biztosan nem ők vezetik majd a csapatot az új szezon első meccsein. A jelöltek közül a legesélyesebb állítólag a West Hammel tavaly a bajnokság tizenkettedik helyén végző Sam Allerdyce.