Hiába kezdte jól az előző szezont és állt sokáig nemzetközi kupát érő helyen a Premier League tabelláján a West Ham, végül csak tizenkettedik lett a csapat. Nem volt meglepetés, hogy az egész évadban a kirúgás szélén egyensúlyozó - a jó eredmények ellenére a szurkolók ki nem állhatták - Sam Allerdyce-t az idény végén felállították a padról, és annak is jó oka volt, hogy a West Ham teljesen más típusú edzőt szeretett volna a helyére.
Allerdyce a régi stílusú, hagományos angol rugósfoci híve, ami persze ma már bőven nem azt jelenti, hogy a játékosai arra rúgják, amerre állnak - na, nem mintha régen pont így lett volna -, de tény, kevés szemnek kellemes, amit a csapataival művel. Emlékezetes pillanat volt, amikor a szintén retinaizgató játékfelfogásáról híres José Mourinho azzal találta meg őt, hogy XIX. századi futballt játszat a West Hammel, mire Big Sam egyszerűen arcon röhögte. Mert Allerdyce amúgy nem csak egy innovatív edzőzseni, de igazi úriember is.
Komolyra fordítva a szót, a West Hamnek elege lett az egy helyben toporgásból. Főleg, mert a csapatban egyébként rengeteg a potenciál, és a következő - már úgy értem, a 2016/17-es - szezontól övék lesz a hatalmas londoni Olimpiai Stadion is, amit meg kellene tölteni valahogyan nézőkkel. Nyilván nem a PL-tabella 12. helye a hosszú távú cél, ahhoz viszont, hogy innen felfelé mozduljon el a csapat, nem csak jó játékosok, de egy európai szinten értelmezhető karrierrel rendelkező edző is kell.
Nem véletlen, hogy sokáig a sevillás Unai Emery-t üldözte a vezetőség, a baszk még tárgyalni is volt Londonban, de végül annyira nem győzte meg a West Ham ajánlata, hogy inkább hosszabbított Andalúziában. Ezt követően a zseniális Marcelo Bielsát hozták szóba a csapattal, de végül ebből a történetből sem lett semmi. Az argentinnak amúgy is van most csapata, a francia bajnokságban negyedik Marseille edzője volt idén.
Így történt, hogy végül a horvát Slaven Bilic lett a West Ham edzője. Ő korábban játékosa is volt a klubnak, és bár minössze másfél szezont töltött a csapatnál, nem túlzás azt mondani, igazi cult hero vált belőle Londonban. Bilic a horvát válogatottal bronzérmes volt a '98-as vb-n - igaz, a tornán végig sérülten játszott, nem véletlen, hogy kevéssel később tönkre is ment a pályafutása -, de edzőként is irányította a nemzeti csapatot, járt a 2008-as és a 2012-es Eb-n is.
Ezt követően állt klubedzőnek. Előbb viszonylag nagyot bukott a moszkvai Lokomotív padján, majd a Besiktashoz igazolt, ahol két év alatt egy török bajnoki második, és egy egy harmadik helyet szerzett.
Bilic már játékosként is óriási forma volt - a '98-as vb elődöntőjében róla állították ki Laurent Blanc-t, mire ő később bevalotta, hogy csak azért fetrengett hosszasan a földön, hátha megússza a sárga lapot, ami neki is a második lett volna -, és ez azóta sem változott, mióta edzőnek állt. Jogászi végzettsége van, angolul, németül és olaszul is folyékonyan beszél, összességében egy rém intelligens pasas, miközben a külseje leginkább egy alternatív rocksztárra hasonlít. Nem véletlenül, ugyanis imádja a zenét, fanatikus gitáros - kis is van varrva hozzá, ahogy kell - és két horvátországi zenekarral is ért már el komoly sikereket.
A szurkolók eddig az összes csapatánál imádták, naná, hiszen alapvetően egy borzasztóan kedvelhető figura. Amikor 2012-ben a Lokomotiv edzője lett, alig pár hét alatt megtanult oroszul, hogy levegye a lábukról a drukkereket. A Besiktasnál aztán ennél is tovább ment - mondjuk könnyen lehet, hogy csak azért, mert a törököt nem volt képes ilyen gyorsan elsajátítani -, ottomán stílusú szakállat növesztett, amivel simán elmehetett volna a Szulejmán című filmsorozat szerepőválogatására is. A játékosokkal eközben nagyjából ennyire volt jó a viszonya:
A Premier League persze más tészta, főleg, ha hozzávesszük, hogy a West Ham idén olyan csapatokkal - Swansea, Soton, Everton - akar majd versenyezni, akik már megtalálták maguk szintjén kiválónak számító edzőiket. Bilic ezt a fajta kiválóságot még nem bizonyította, sőt, klubedzőként sok olyan húzása is volt, ami kifejezetten arra utal, hogy nem feltétlenül említhető egy lapon Emery-vel és Bielsával, vagyis azokkal, akik előtte már visszamondták a lehetőséget.
"Néha a klubedzők, hogy védjék a munkájukat, azt mondják, ez olyan bonyolult, mint az atomfizika. Igazából a kérdés az, hogy tudsz-e együtt dolgozni 25 sráccal, akik mind nagyszerűnek gondolják magukat, bele tudsz-e nyúlni egy meccsbe, és tudod-e kezelni az újságírókat." - mondta Bilic saját hitvallásáról korábban, majd hozzátette, hogy Wenger és Lippi sem sok újat tudott neki mondani, amikor náluk járt tanulmányúton. Ez így azért elsőre - amellett, hogy az atomfizikás szálban sok igazság van - elég meredeknek tűnik.
Főleg, mert a Besiktasnál Bilic inkább kényelmes, mintsem innovatív edzőnek tűnt, aki ráadásul nyerni sem tudta megtanítani a csapatot. Tavaly és idén is az utolsó fordulókban vesztett pozíciót a Galatasarayhoz képest - előbb egy BL-indulás, majd egy bajnoki cím múlott rajta -, ráadásul a forgatókönyv is egyszerű volt: ha hátrányba került a csapata, akkor nemigen volt már képes fordítani. Húsz meccsen fordult elő, hogy a Besiktas kapta az első gólt, és ebből csak négyet sikerült megfordítania, kettőt pedig döntetlenre mentenie, a többit kivétel nélkül elvesztette a csapat. Ez rengetegszer persze inkább abból fakadt, hogy a meccsek végén kapta a gólt a Besiktas, akkor, amikor már nem volt idő megfordítani az eredményt. A csapat ellen az idei évben nem kevesebb, mint 17 gólt lőttek az ellenfelek az utolsó tíz percben, ami brutális statisztika, és már bőven felveti az edző felelősségét is.
Sok török drukker azzal sem volt kibékülve, hogy Bilic egyáltalán nem rotál, és ha az alapcsapata egészséges, akkor szinte minte mindig ugyanazokat a játékosokat használja. Ez már a Besiktasnál sem működött hatékonyan, a West Hamnél pedig pláne nem fog, főleg, hogy a csapat a Fair Play-tabellának hála az Európa Ligában is elindulhat, és rögtön az első selejtezőkörben jelenése lesz.
Szintén érdekes, hogy Bilic egyetlen derbit sem tudott megnyerni a Besiktassal - itt ugye a Fenerbahce és a Galatasaray elleni meccsekre kell gondolni -, sőt, ezeken a meccseken gólt sem rúgott a csapata. Hogy ez mennyiben fakad abból, hogy a horvátnak a meccselése sem volt túl innovatív (szinte minden meccsen ugyanakkor, ugyanazokat a játékosokat, és ugyanarra a poszta cserélte be), nem egyértelmű, de tény, hogy ilyesmi azért elég régen fordult elő a csapat történetében. Bilicnek persze erre is volt megoldása, kijelentette, hogy számára a Bursaspor elleni meccsek az igazi rangadók, kész, hatszáz.
Az egésszel csak azt akarom mondani - amellett, hogy baromi jó látni, amikor egy klub egykori játékosa visszatér ugyanoda edzőként -, hogy hiába elképesztően stílusos és jó arc Bilic, ebből a történetből ettől függetlenül még nem lesz biztosan sikersztori. Ahhoz ugyanis az is kellene, hogy a horvát tanuljon valamit az eddig elkövetett hibáiból, játsszon valamivel bátrabb, kockázatvállalóbb játékot, és persze hozzon néhány kreatív embert, mert ez a jelenlegi West Ham-állomány jelenleg egy dologra alkalmas, és az az Allerdyce-féle rugósfoci.