Amikor kilencvenkilenc évvel ezelőtt Hector Rómez uruguay-i tanárember, és nem mellesleg parlamenti képviselő kitalálta a Copa Américát, még aligha gondolta, hogy a világ talán legzseniálisabb kupasorozatát álmodta meg. Pedig így van: a Copában minden ott van, ami Dél-Amerikát, ezt a zseniálisan beteg kontinenst jellemzi, és amiért a tisztességes európai focikedvelő saját testéből kilépve, új értelemmé átlényegülve képes lelkesedni.
Ha homályos emlékeim nem csalnak, először a 2004-es Copát kaptam el a TV-ben. Azonnal beszippantott, pedig addig különösebben nem is kedveltem a dél-amerikai csapatokat. Igen ám, de megfigyeltem, hogy azok a játékosok, akik az európai topbajnokságokban sótlan robotokként cikázzák végig a kilencven perceket, saját kontinensükön új alakot öltenek: zabolázhatatlan lelkük főnixmadárként veti le a túlszabályozott európaiak által rájuk erőltetett béklyókat, hogy aztán magasztos szárnyalásba kezdjen. Ebből aztán a napi forma alapján vagy alattomos rugdosódást hozó kártyapartik, vagy kötényektől túltengő, futballromantikus gólparádék születnek.
Most is valami hasonlóra kell számítani, főleg, mivel a verseny élesebbnek néz ki, mint korábban bármikor. Az argentinok kerete ugyan bombaerős, de egy ilyen pusztító klubszezon után - ne feledjük, tavaly sem volt pihenő a vb miatt -, ez nem feltétlenül előny, enervált sztárokkal úgysem lehet sokra menni. Ettől függetlenül a bukiknál és a szekértőknél is Tata Martino csapata a favorit, nyilván nem véletlenül.
Az argentinok amúgy huszonkét éve nem nyertek komoly trófeát válogatott szinten - akkor természetesen pont a Copa esett le nekik - szóval elég régen várnak már arra az alkalomra, ami most végre újra eljöhet. Ez egyébként elég fura, mert ennyi idő alatt kismillió újabb Maradonát előbányásztak a pampák eldugott falvaiból, nyertek öt U20-as vb-t is, de felnőtt szinten valamiért egyik korosztálynak sem akart kijönni a lépés.
A mostani gárda gerincét a 2005-ben U20-as vb-t nyert csapat (Messi, Zabaleta, Biglia, Agüero, Di María, Garay) adja, de mire eljön a következő vb, már ők is harminc fölött lesznek, szóval lehet, hogy ez az utolsó esélyük valami igazán nagyot dobni. Erre fűzte fel a felkészülést a kapitány Martino is, akinek amúgy szintén van mit bizonyítania azok után, hogy tavaly végülis minden lehetséges fronton elbukott az egy évre rá triplázó Barcelonával.
A tavalyi vb-ezüstöt furcsa módon sikerként értékelték Argentínában, de ugyanez a Copán már nyilvánvalóan csalódás lenne. Az argentinok egy esetleges győzelemmel ráadásul utolérnék a torna örökranglistáján a rekordelső Uruguay-t, bár nyilván ez motiválja a legkevésbé Messiéket. És ha már a világ jelenlegi legjobb játékosa, akkor azt se feledjük, hogy neki sincs még felnőtt szinten aranyérme a válogatottal - ezt is lehet pótolni idén.
A házigazda Chile még sosem nyerte meg a tornát, és igazán komoly esélyük sem volt rá soha korábban. Most mindenképp van, egyrészt, mert ez a mostani a történelem egyik legkafább chilei válogatottja - pedig volt vb-bronzérmes generációjuk is -, másrészt pedig, mert a riválisok egyike sincs igazán a topon. Hiányzóik nekik is lesznek (Isla és Vargas játékára sincs sok esély), de ettől függetlenül érdemes lesz nézni a meccseiket, mert elképesztően szexi focit nyomatnak. Már a 2010-es vb-n, a zseniális Marcelo Bielsa irányítása alatt letették a névjegyüket, de azóta csak még erősebbek lettek - a jelenlegi szövetségi kapitány Jorge Sampaoli egyébként Bielsa-tanítvány -, a meghatározó játékosaik (Bravo, Vidal, Alexis) pedig európai sztárcsapatok meghatározó emberei.
Sampaoli csapata a 3-4-1-2-től kezdve szinte mindent tud játszani, röhögve állnak át 4-3-3-ra, de ha arról van szó, akkor a sündisznóállásuk is működik. Ez így együtt annyit jelent, hogy brutálisan kemény feladat legyőzni őket, tavaly a vb-n például kis híján - hja, ha Pinilla kapufája bemegy a lefújás előtti pillanatokban - a brazilok is belesétáltak a csapdájukba, pedig akkor a Selecao volt hazai pályán. Most fordított lesz a helyzet, igaz, ahogyan a brazilokat nyomasztotta a vb előtt és alatt a házigazdákkal szembeni teher, úgy ez most a chileiekre is állhat - főleg, mivel korábban még sosem nyerték meg a tornát. Nem véletlen, hogy Sampaoli főleg Európában készült a csapattal, csak május végén tették át a székhelyüket Chilébe.
A tavalyi vb-n csúnyán megégő brazilok számára ideális gyógyírt jelenthetne a Copa-győzelem, bár valószínűleg ez a siker is kevés lenne ahhoz, hogy feledtesse mindazt, ami a németek elleni elődöntőn történt. A kitörő hisztéria természetesen sok korábbi meghatározó embert, köztük mindjárt a szövetségi kapitány Luiz Felipe Scolarit is maga alá temette, és ahogy az már ilyenkor csak lenni szokott, hirtelen mindenki a védekező felfogásban kezdte el látni a jövő sikereinek alapját. Jött az egyszer már messzire zavart Dunga, és vele együtt egy jóval pragmatikusabb felfogás, amit egyelőre még nem igazán mértek meg komolyabb csapatok.
A válogatott legfontosabb láncszeme persze továbbra is Neymar, és a felállás, a 4-2-3-1-hez idomuló 4-2-2-2 is maradt. Apróbb furcsaság, hogy a védelemben Dunga nem számol Thiago Silvával, helyette inkább David Luizt teszi a friss embernek számító Miranda mellé. A másik nagy változás a csatársorban állt be, a hazai bajnokságból érkező Fred/Jó-vonulat helyét a Hoffenheimben játszó Roberto Firmino foglalta el, aki ugyan nem vérbeli befejező, de cserébe négy-öt fokkal jobban ért az összjátékhoz.
Szintén az esélyesek között kell említeni a kicsit orrnehéz, de így is nehezen verhető Kolumbiát. Falcaónak ugyan borzasztó szezonja volt - a válogatottban mondjuk ez nem látszik rajta, 5/5-ös mérlege van a legutóbbi meccsein -, de Cuadrado, James, Jackson Martínez és Bacca neve így is garancia lehet a jó támadójátékra - ami például a braziloknál korántsem ennyire egyértelmű. Az uruguay-iakra is érdemes lehet figyelni, igaz, náluk most generációváltás zajlik, a legnagyobb sztár, Luis Suárez pedig a vb-n kapott kilenc meccses nemzetközi eltiltása miatt nem lehet ott a tornán.
A tíz dél-amerikai csapatot ezúttal Mexikó és Jamaica egészíti ki tizenkettőre. Előbbi lehetne esélyes, de mivel elsősorban az Arany Kupára készül, nem a legerpsebb csapatával érkezik. Utóbbi pedig semmivel nem erősebb - sőt -, mint az Ecuador, Bolívia, Peru, Venezuela tandem.
A Copa meccseit a Sport TV élőben közvetíti.