Kosárlabda

Kedden bajnok lehet az Olaj

  • hatharom.com
megosztom

Száz százalékos teljesítménnyel abszolválhatja a rájátszást a Szolnok, avagy már kedden bajnok lehet az Olaj.

Vélhetően már kedden ünnepelhetnek a Szolnok játékosai.

A felek második találkozója már jobban hasonlított egy döntőre, mint az első, hiszen a kecskeméti, szombati mérkőzés kiegyenlített csatát hozott. A telt ház előtt megrendezésre kerülő ütközetben a vendégek kezdtek jobban, nyolc ponttal is vezettek Dragan Alekszicsék, a lila-fehérek viszont felébredtek, és már az első negyed végére kiegyenlítettek. A második tíz percben fej-fej mellett haladtak a gárdák, az utolsó dobások viszont a hazaiaknak sikerült jobban, akik hárompontos előnnyel vonulhattak szünetre. A félidő után felpörgött az Olaj, azonban elszakadni nem tudott riválisától, s végül Vojvoda Dávid dudaszós triplájával átvették a vezetést a záró játékrész előtt. A negyedik negyedet 9-0-s rohammal kezdte a Szolnok, amivel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, igaz, a KTE-nek még sikerült egyenlítenie, de ez annyira felőrölte a hazaiak erejét, hogy a végjátékban az Olaj behúzta a második mérkőzést is. Mindez azt jelenti, hogy a rájátszásban Dragan Alekszics együttese továbbra is veretlen, és ha kedden legyőzi a Kecskemétet, akkor megvédi bajnoki címét.

A hétvégi találkozóval vélhetően az összes puskaporát ellőtte a Kecskemét, hiszen nem mostanában lesz ilyen közel ahhoz, hogy legyőzze a Szolnokot. Egyébként is a KTE-nek a Tiszaligetben abszolút nem megy, mióta visszajutott az A-csoportba a lila-fehér társaság, minimum 19 ponttal mindig kikapott. Ami szintén a vendégek ellen szól, az nem más, minthogy az Olaj emberemlékezet óta nem kapott ki hazai pályán, legutóbb 2012 március 7-én, az Alba Fehérvár tudott nyerni Szolnokon.

"Előre tekintünk, megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a Szolnok is mögöttünk legyen, mint a többi csapat. A párharc első meccsén, hosszú idő után ismét megtaláltak minket, ami aztán rányomta a bélyegét a második mérkőzésre is, bár így sem sok hiányzott a győzelemhez, mégsem sikerült egyenlítenünk. Remélem, hogy mindenki elégedett volt a támadójátékunkkal. Tisztában vagyunk vele, hogy holnap mindenki szolnoki győzelmet vár, de mi nem fogjuk feladni, és nem adjuk könnyen magunkat. Húsz nap alatt a tizedik mérkőzésünket játszottuk, a Szolnoknak van lehetősége rá, hogy mindig más külföldit nevezzen, ez persze nem probléma, el kell fogadni, és fel kell nőni a nagyokhoz." -  fogalmazott a bb1.hu-nak Sztojan Ivkovics, a kecskemétiek mestere.

Fogadás a győztesre* - a     szorzói
Szolnoki Olaj Kecskemét
1.0 8.00
A "Fogadás a győztesre" típusú fogadás a hosszabbítást is tartalmazza!

A hazaiak gyakorlatilag hűthetik a pezsgőt és kedden lezárhatják hosszú szezonjukat. Persze Vojvoda Dávidék nem vehetik félvállról a találkozót, ettől viszont nem kell tartani, hiszen az egész szezonban végig kiegyensúlyozottan teljesítettek a bordó-feketék, óriási meglepetés lenne, ha kedden nem zárná le a bajnokságot az Olaj. A hazaiak játékoskeretében egyébiránt továbbra is csak Somogyi Gergely a sérült.

"Természetesen a győzelem a célunk. Bár már csak egy siker választ el minket az aranyéremtől, nem számítok könnyű meccsre holnap sem. A Kecskemét többször is bizonyította már, hogy nem szabad leírni őket, kemény csapatról van szó, amelyik soha nem adja fel a harcot. Ugyanolyan komolyan készültünk most is, mint a párharc eddigi mérkőzéseire. Nem tervezünk előre semmiféle ünneplést, most csak arra koncentrálunk, hogy holnap is nyerjünk. Aztán, ha ez sikerül, majd úgyis jön minden magától." - mondta a bb1.hu-nak Dragan Alekszics, a Szolnok vezetőedzője.

Fogadás a győztesre hendikeppel* - a     szorzói
Szolnoki Olaj -15,5 Kecskemét +15,5
1.85 1.85
A "Fogadás a győztesre hendikeppel" típusú fogadás a hosszabbítást is tartalmazza!

A bukmékereknél egyértelműen a szolnoki csapat a mérkőzés esélyese, a       mindössze 1.07-szeres szorzót kínál a hazaiakra kétesélyben. Mindez azt jelenti, hogy az Olaj 14,5 pontos favoritnak számít a találkozón. Ami a pontok számát illeti, az oddsmesterek 136,5 pontra lőtték be a határt, ami az eddigi két meccs után reálisnak tűnik.

Fogadás a pontok számára* - a     szorzói
138,5 alatt 138,5 felett
1.85 1.85
A "Fogadás a pontok számára" típusú fogadás a hosszabbítást is tartalmazza!
Szolnoki Olaj-Kecskemét
Magyar férfi kosárlabda-bajnokság döntő, III. mérkőzés
Kedd, 18:00, Szolnok
TV: Duna World
megosztom