A szezon vége hagyományosan az értékeléseké, sorra jelennek meg a különböző portálok álomcsapatai, és komoly szakírók vesznek össze azon, hogy most épp x, vagy y volt az évad legjobb teljesítményét nyújtó balhátvéde. Még szerencse, hogy a technika fejlődésével ma már nem kell pusztán szubjektív benyomásainkra hagyatkozni az ilyen ligaválogatottak összeállításakor, elég megnézni, hogy például melyik kapus védte a legnagyobb százalékban a kapujára tartó lövéseket, aztán vele kezdeni a képzeletbeli összeállítást.
Vagy mégsem?
Hát, nagyon úgy tűnik, hogy nem. Én legalábbis erre jutottam, amikor elolvastam az ESPN hasonló elven készített összegézését arról, kik voltak a mögöttünk hagyott - tudom, egy meccs még mindenkinek hátravan - évadának legjobb játékosai posztok szerint. Persze az is lehet, hogy én tévedek, amikor megkérdőjelezem, hogy valóban Papiss Demba Cissé volt-e a liga legkafább csatára idén, mert becsapott az az otromba érzéki csalódás, hogy csapata, a Newcastle még simán kieshet az utolsó fordulóban. De nem valószínű.
Hozzá kell tennem gyorsan, hogy a lista természeténél fogva csalóka, mert minden egyes posztra egyetlen, nyilvánvalóan szubjektíven meghatározott statisztikai mutató alapján választja ki azt a bizonyos egyetlen játékost. Simán lehet - sőt, ha belegondolunk, szinte biztos -, hogy egy csatárt nem pusztán az minősít, hogy milyen százalékban rúgja be a helyzeteit, úgyhogy Cissé csapatba kerülése is pont annyira relatív, mintha magam dobtam volna oda valakit, mint legjobb támadót. Ettől még persze azért érdekes végigvenni, hogy ha pusztán a statisztika számítana, akkor kik lennének a Premier League álomcsapatának tagjai.
Bár ember nem volt, akinek David De Geán kívül más is eszébe jutott, amikor a szezon legjobb kapusán kellett gondolkoznia, a számok nyilván nem a spanyol hálóőrt hozzák ki az első helyre. Hanem az arsenalos David Ospinát, aki csak tavasszal játszott - előtte a borzalmasan túlértékelt Szczesny védte Wengerék kapuját, rosszul -, de akkor frenetikusan, 16 meccsen mindössze 10 gólt kapott. Ez persze simán lehetne annak az eredménye, hogy február után brutálisan feljavult az Arsenal, de sokszor kifejezetten a kolumbiai portás tartotta meccsben a csapatát: a kapujára zúduló lövések 80%-át védte.
Jobbhátvédbe a teljes mezőny egyik leghatékonyabb labdaszerzője, Nathaniel Clyne került. A Soton bekkje amúgy is jó szezont zárt, nem véletlen, hogy a Chelsea és a Manchester United is vinné, de kiváló teljesítményét a statisztikák is alátámasztják: összesen 111 szerelése volt, ez a harmadik legtöbb a Premier League-ben. Ehhez ráadásul mindössze 21 elkövetett szabálytalanság párosult, ami annyit jelent, hogy ha a sikeres szerelések szabálytalanságokra vetített arányát nézzük, nincs jobb játékos a ligában Clyne-nál.
Középre az utolsó két hónapban csodálatos feltámadást produkáló Leicester kőkemény hátvéde, Wes Morgan került, aki összesen 53 szerelést hajtott végre a szezonban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mindössze három alkalommal sikerült őt egy az egyben megvernie a liga valamelyik támadójának - miközben alig hagyott ki meccset a bajnokságban -, akkor kijön, hogy minden 17,7 sikeres szerelésére jutott egyetlen ellene végrehajtott jó csel. Ez a PL legjobb vonatkozó mutatója.
Mellette a West Ham bekkje, James Tomkins játszhatna, aki elsősorban a levegőben volt nagy tanár a mögöttünk hagyott szezonban. Lehet, hogy csak 21 meccsen játszott, de cserébe fejpárbajainak majdnem 76%-át nyerte, ami a legjobb mutató a legalább ötvenszer a labdáért ugró hátvédeké közül.
Nagy csinnadrattával érkezett a Portótól, de nem estünk hasra első szezonjában a brazil Fernando előtt, aki a Manchester City-ben Yaya Touré párja volt a középpályán. Elsősorban azt várták tőle, hogy végezze el a piszkos munkát az elefántcsontparti klasszis tehermentesítése érdekében, de ehelyett inkább pontos passzaival és precíz irányítómunkájával tűnt ki. Oké, legtöbbször csak a biztonságos első passzt kellett kiosztania előrefelé, de a 91,1%-os pontossági mutató így is pazar eredmény, annyira, hogy nincs is ennél jobb a ligában.
Az Aston Villában játszo Fabian Delph-nek nem volt rossz éve, bemutatkozhatott a válogatottban, és a szezon nagy részében csutkarossz csapatából is egyedül ő tűnt ki, egészen addig, míg végre össze nem kapta magát Benteke. A mi álomcsapatunkba cselezési készségének köszönhetően fért be, 82,4%-ban sikerrel verte át a védőket, ez pedig a legjobb mutató a bajnokságban 50-nél több cselezési kísérlettel próbálkozó játékosok közül.
Az arsenalos Özilről elsőre nem a beadások jutnak az ember eszébe, mégis ebben a kategóriában volt a legjobb idén. Tavasszal egyébként ő is kivirágzott, akárcsak a csapata, és szabadrúgásokból, szögeletekből, akcióból jóval több mint 100 beadást küldött a kapu előterébe. Azok közül a játékosok közül, akik elérték ezt az álomhatárt, ő volt a legjobb, több mint 37%-ban találtak embert a labdái.
Angel Di María első szezonja minden közvélekedés szerint nagyon gyengére sikerült, de van egy statisztikai mutató, amiben nagyon nehezen lehet utolérni. Nem kevesebb, mint tíz asszisztot osztott ki a bajnokságban, pedig csak 19 meccsen volt kezdő, ha pedig az összes kulcspasszával vetjük össze a gólpasszait, olyan brutálisan erős számot kapunk, amilyennel senki más nem rendelkezik a Premier League-ben.
Hasonló a helyzet Robin van Persie-vel is, akinek Di Maríához hasonlóan nem volt jó szezonja, év végére pedig ki is szorult a United kezdőcsapatából. Ennek ellenére ebben a csapatban helye van, mert azok közül a játékosok közül, akik legalább ötvenszer próbálkoztak kapuralövéssel idén, ő találta el a legnagyobb arányban a ketrecet. Kétes dicsőség, mert hiába a közel 50%-os mutató, gólból mindössze 10 jött neki össze a bajnokságban.
És akkor a végére Papiss Cissé, a Newcastle gólvágója, aki a Premier League összes tíznél több gólt jegyző csatára közül a legmagabiztosabban váltotta gólra a helyzeteit. Minden negyedik lövéséből gól lett, ez tényleg kiváló mutató, de ahhoz azért talán kevés, hogy ez alapján azt mondjuk, ő volt idén a liga legjobb csatára.
A kísérlet mindenesetre érdekes volt, bár abban nem vagyok biztos, hogy a végére a szeon játékosával megtoldva kialakuló Ospina - Clyne, Morgan, Tomkins - Fernando - Delph, Özil, Di María - Hazard - Van Persie, Cissé összeálítású csapatnak bármire esélye lenne a ligában. Pláne, ha kiállna a bajnok Chelsea ellen. Mondjuk az is igaz, az ehhez hasonló okoskodások nem is ezért érdekesek, sokkal inkább azért, mert mindenki összeállíthatja a saját csapatát, és aztán megmondhatja a kommentek között, hogy miért lenne sokkal jobb, mint ez az itteni. Hát, hajrá!