AC Milan

Nem adom fel, nem akarok elmenni - Inzaghi

  • Javi Moreno

Pippo szerződése 2016-ig a Milanhoz köti, de jelen állás szerint sem a játékosok, sem pedig a vezetőség nem szeretné, hogy ő maradjon a csapat élén.

Sokadik megalázó vereségét szenvedte el idén az AC Milan együttese a bajnokságban. A piros-feketék ezúttal a Genoától kaptak ki hazai pályán, a fanatikusok pedig nem győztek tüntetni a csapat újabb kiábrándító teljesítménye láttán.

A találkozó elején az ezerfejű egy "Basta", vagyis elég szóvá "állt össze", majd látva a csapat játékát, az ifi csapatot követelte a nagyok helyére, mert ők legalább küzdöttek volna. A gárda sokat bírált szakvezetője, Filippo Inzaghi azonban úgy tűnik, nem adja fel: "Sajnos megérdemelten nyert a Genoa, ezt el kell ismerni. Meglátjuk, hogy dönt a klub, de természetesen én nem fogom feladni" - kezdte nyilatkozatát a mérkőzés után Pippo. "Elnézést kérek mindenkitől, a vereséget sajnos el kell fogadnunk és küzdenünk azért, hogy a Milan újra régi fényében ragyogjon. Szeretnénk a klub hírnevéhez méltón befejezni a szezont".

Hogy Inzaghival mi lesz, az már hónapok óta talány. Nem egy mérkőzésen volt állítólag az ő állása is a tét, de valahogy mindig sikerült megmenekülnie. Néhány napja állítólag a játékosokkal is összeveszett, és azzal kapcsolatban is ellentmondásos hírek látnak folyamatosan napvilágot, hogy a Milan vezetősége vele képzeli-e el a következő esztendőt.

Ami biztos, a piros-feketék jelenleg 43 ponttal állnak a tizedik helyen, ráadásul már öt pont a hátrányuk a városi rivális Interrel szemben és 33 a listavezető Juventushoz képest. Mivel Abatéék szinte biztosan nem végeznek már előrébb, maximum csak hátrébb, az idei lesz a leggyengébb bajnoki szereplés az 1997/98-as idény után, amikor a csapat Fabio Capello irányításával a tizedik helyen végzett.

Inzaghira hétvégén is kemény feladat vár, hiszen a BL-helyért küzdő, formáját visszanyerő Napoli vendégei lesznek, ráadásul eltiltás miatt biztosan nem játszhat majd Ménez, Mexés és Abate sem.

[1786347] 2015-05-03 20:45:00 SSC Napoli - AC Milanx;
2015-04-30;55
2015-05-02;55
2015-05-03;55
2015-05-04;55
2015-05-06;55
165993