Bajnokok Ligája

Kivégzés Münchenben - gond nélkül ment tovább a Bayern

  • Javi Moreno

Egy pillanatig nem volt esélye sem a PSG-nek, sem pedig a Portónak a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első két visszavágóján.

Visszatérhetett a Barcelona kezdőjébe Dani Alves, rajta kívül azonban egyetlen poszton sem változtatott Luis Enrique mester a múlt héten Párizsban hármast rúgó kezdőn. Laurent Blanc-nak azonban több helyen is cserélnie kellett, hiszen Thiago Silva nem épült fel a visszavágóra, Verratti és Ibrahimovic azonban visszakerültek a kezdőbe.

Negyed óráig nem történt szinte semmi izgalmas, ám egy ilyen gólra megérte várni. Iniesta csinált bohócot az egész PSG-ből, majd ziccerbe hozta Neymart, aki értékesítette is a helyzetet. Meg kell jegyezni, hogy az "áldozatok" között ismét ott volt David Luíz, aki ezzel a párharc negatív főszereplőjévé lépett elő. Néhány perc múlva jött a következő botrányos védekezés, amelyet ismét a brazil támadó használt ki. A PSG-nek az első meccshez hasonlóan helyzete sem akadt, így sok izgalomra már nem számíthattunk.

A második játékrész is hasonlóan latymatag volt, gyakorlatilag a végét várta mindkét együttes a párharcnak. Furcsa volt látni, hogy a Cavanival, Ibrahimoviccsal, Verrattival és más sztárokkal teletűzdelt párizsiaknak mennyire semmi esélyük nem volt 180 perc alatt a Barcelona ellen. Óriási különbség volt a csapatok között, amely talán még az 5-1-ben sem mutatkozott meg igazán.

[1942816] 2015-04-21 20:45:00 Barcelona - Paris Saint Germainx;

Egyetlen helyen változtatott a portugáliai kezdőn Pep Guardiola, a kapitális bakit vétő Dante helyett Badstuber futhatott ki a gyepre, míg a Porto a két eltiltott szélső hátvédjét, Danilót és Alex Sandrót volt kénytelen mellőzni.

Ahogyan a Barcelona, úgy a Bayern is hamar magához ragadta az előnyt. A bajorok az első pillanattól kezdve óriási fölényben futballoztak, ami végül a 15. percben hozta meg az eredményét. Bernat beadását az első meccsen is gólt szerző Thiago fejelte be Fabiano kapujába, így egy gólra került a továbbjutástól a hazai csapat. Guardiola fiai egy pillanatra sem lankadtak, hamar tudtára adták az ellenfélnek, itt ma showműsor következik. A párharc így gyakorlatilag az első félidő 35. percére el is dőlt, a folytatásban már csak a különbség maradt kérdéses.

A Porto elvétve próbálkozott egy-egy támadással, de Neuernek szinte semmi dolga nem akadt a 90 perc során. Csalódást keltő volt a portugálok játéka, a Bayern viszont 35 percig igazi bemutatót tartott. A vendégek nyomaiban sem emlékeztetettek az első meccsen látott remekül kontrázó csapatra, a szélső védekezésük pedig az eltiltottak miatt katasztrofális volt. Folyamatosan saját térfelükön szórták el a labdákat, esélyük nem volt átmenni az ellenfél térfelére. A kiütéses vereségükhöz és a Bayern továbbjutásának jogosságához - az első meccs gyenge játéka ellenére is - kétség sem férhet.

[1942820] 2015-04-21 20:45:00 Bayern München - FC Portox;
Percről percre: BL_2015_04_21x