Topligák

Elbukott a Real Madrid, negatív hős lett Gerrard - ez történt a hétvégén

megosztom

Spanyolországban hatalmas fórba került a Barcelona, Itáliában pedig hosszú idő után újra nyerni tudott a Roma.

Mata duplája három pontot ért a Manchesternek.

Premier League
A United nyerte a rangadót

A Manchester City magabiztos győzelmével indult a Premier Leauge 30. fordulója. A bajnok már a második percben emberelőnybe került, ami rányomta a bélyegét a mérkőzésre, nem is csoda, hogy az Égszínkékek kiütötték a West Bromot. A hazaiak 3-0-s sikeréhez Wilfried Bony, Fernando - a brazil játékos találata volt a City 1000. PL-gólja - és David Silva járult hozzá góllal, ez az eredmény pedig azt jelenti, hogy aki megjátszotta tippünket, az a tétje felének az 1.70-szeresét kapta vissza a találkozót követően.

A Manchester City-West Brom mérkőzés összefoglalója:

Az Arsenal továbbra is bombaformában van, az Ágyúsok ezúttal a Newcastle otthonában győztek 2-1-re. A londoniak mindkét gólját Olivier Giroud lőtte, a Szarkáktól Moussa Sissoko volt eredményes. A vendégek egygólos sikerére a bukik 3.85-szörös pénzt fizettek.

A Chelea hozta a kötelezőt a Hull otthonában, igaz, José Mourinho együttese alaposan megszenvedett a Tigriseknél. Pedig a kilencedik percben már 2-0-ra vezettek a fővárosiak, a City mégis egalizálni tudott, azonban a csereként beállt Loic Rémy a hajrában eldöntötte a három pont sorsát. A legalább öt találat kilencszeres pénzért volt fogadható.

A Hull-Chelsea mérkőzés góljai:

A forduló rangadóját az Anfield Roadon rendezték, ahol a Liverpool a Manchester United fogadta. A Vörös Ördögök kezdtek jobban, a 15. percben Juan Matának köszönhetően pedig meg is szerezték a vezetést. A Liverpool nem tudott mit kezdeni a vendégekkel, így a második félidő elején Steven Gerrardot is pályára küldte Brendan Rodgers, azonban a hazaiak csapatkapitánya egy percet töltött csak a pályán, miután a játékvezető kiállította. 10 ember ellen megduplázta előnyét Louis van Gaal együttese, a gólt újfent Mata szerezte. Nem sokkal később Daniel Sturridge csökkentette a vendégek hátrányát, de egyenlíteni nem sikerült a liverpooliaknak. Sőt, a vendégek növelhették volna előnyüket, azonban a 94. percben Wayne Rooney büntetőt hibázott. A vendégek egygólos sikerére 5.25-ért lehetett fogadni.

A Liverpool-Manchester United mérkőzés összefoglalója:

Amit még érdemes kiemelni a fordulóból: A Tottenham 4-3-ra győzte le a Leicester, a legalább hét gólra 23-szoros pénzt fizettek ki a fogadóirodák. A Southamtpon lenyomta a Burnleyt, amivel jött a heti tutink.

2015-03-21;47
2015-03-22;47
163919
8598#00

Hatalmasat égett a bajor sztárcsapat.

Bundesliga
Hazai pályán kapott ki a Bayern!

Az idei Bundesliga szezon során először kapott ki hazai pályán a bajnok Bayern München. A hatalmas bravúr elkövetője a Mönchengladbach volt, a fekete-fehér csapat 2-0-ra győzött az Allianz Arénában Raffel duplájának köszönhetően. A vendégek legalább kétgólos sikerére 29-szeres pénzt fizettek ki a bukmékerek.

A Bayern München-Mönchengladbach mérkőzés összefoglalója:

Két gólnélküli döntetlen után újra nyert a Dortmund, a Borussia a Hannover együttesét győzte le idegenben 3-2-re. A sárga-feketék góljait Kagava Sindzsi és Pierre-Emerick Aubameyang szerezte, utóbbi duplázni tudott. Az öt találat azt jelenti, hogy a forduló előtti tippünk simán ült, aki velünk tartott a tétje 1.80-szorosát kapta vissza a meccs után.

A Hannover-Dortmund mérkőzés összefoglalója:

Stieber Zoltán és Dárdai Pál randevúját utóbbi nyerte, avagy a Hertha idegenben győzte le a Hamburgot. A fővárosiak ezzel a sikerükkel nagyot léptek előre a bennmaradás kiharcolásában, de még koránt sem menekültek meg. A HBSC egygólos sikere 4.75-szörös pénzt ért a bukmékereknél.

Szalai Ádám és csapata, a Hoffenheim mindössze gólnélküli döntetlenre volt képes az újonc Padernborn otthonában. Ez az eredménye akkora meglepetés volt, hogy az oddsmesterek nem voltak restek 14-szeres tétet kifizetni a 0-0-ra.

2015-03-20;54
2015-03-21;54
2015-03-22;54
164136
8633#00

Serie A
Válságban a Napoli - elúszott a BL?

Ezúttal is szűken ugyan, de nyerni tudott a Juventus gárdája. A Zebráknál Andrea Pirlo és Paul Pogba hiányzott a középpályáról, és talán emiatt is a torinóiak nem kezdték igazán lendületesen a találkozót. A 25. percben aztán következett egy kis argentin összjáték, melynek végén Carlos Tévez megszerezte idénybeli 16. bajnok gólját. A BL-siker után kicsit lazára vették az iramot Massimiliano Allegri fiai, de a győzelmükhöz még úgy sem fért kétség, hogy Tévez egy tizenegyest is hibázott. Jól éreztük, hogy szoros lesz a végeredmény, +3.5-ös tippünk 1.13-szoros pénzt hozott a konyhára az    -nél.

Tévez bombagólja

Február 8-a után tudott ismét bajnokit nyerni a Roma, amely ezúttal a 19. helyen álló Cesena ellen aratott minimális különbségű sikert. Ezzel a Farkasok legalább azt elérték, hogy a Verona ellen győző Lazióval szemben nem csökkent a hátrányuk, sőt, a hazai pályán csak döntetlent játszó Napolin még hoztak is két egységet Rudi Garcia tanítványai.

Felemás hétvégét zártak a milánói csapatok: szombaton az AC a Cagliarit kapta el hazai pályán, az Inter azonban vereséget szenvedett Genovában. Utóbbit igen szép oddszal kaptuk el, aki velünk tartott 2.76-szoros szorzó könyvelhetett el magának a    -nél.

A következő fordulóban a Romának igen nehéz dolga lesz, ha meg akarja tartani második helyét, hiszen a bukdácsoló Napolit fogadják az Olimpicóban, míg a Juventus az Empolit látja vendégül, a Milan Palermóba, a Lazio pedig Szardíniára utazik.

2015-03-21;55
2015-03-22;55
165993

La Liga
Van-e innen visszaút a Realnak?

Spanyolországban a 28. forduló legfontosabb eseménye természetesen az El Clásico volt, amelyet mi is élőben közvetítettünk vasárnap este. A Barcelona a fantasztikus második félidei játékának köszönhetően ha minimális különbséggel is, de viszonylag magabiztosan gyűjtötte be a három pontot hazai pályán. A mérkőzésre sikerült (fél)nyertes tippet hoznunk, a Real Madrid +1.25-ös hendikepje 1.68-szoros oddsszal volt fogadható a    -en. Az összecsapásról részletesebben ITT olvashattok.

Barcelona-Real Madrid összefoglaló

Ami a bronzéremért folytatott versenyfutást illeti, lényegében izgalommentes kört tudott le a triumvirátus, hiszen a Valencia Elchében győzött nagyon simán, az Atlético Madrid a Getafének lőtt két gólt a Calderonban, míg a Sevilla idén negyedszer is elkapta a Villarreal grabancát. Utóbbi nekünk is igen szép pénzt hozott, hiszen megállta a helyét jóslatunk, mely szerint ez a találkozó nem lehet döntetlen. Aki a    -ön tette fel téteit, 3.75-szörös pénz birtokába jutott, míg a Matracosok sikerét 1.34-gyel ajánlottuk a    -en.

Ami a következő fordulót illeti, a két gigász közül a Barcának lesz valamivel nehezebb dolga - Messiék Vigóba látogatnak, míg a Real Madrid a Granadát fogadja. De a legérdekesebb találkozók talán a Valencia-Villarreal és a Sevilla-Bilbao lesznek.

2015-03-20;87
2015-03-21;87
2015-03-22;87
165952
megosztom