Bundesliga

Újra nyerne a Bayern, Dárdai Mainzban debütál

megosztom

Egy héten belül már a harmadik bajnoki kört rendezik a Bundesligában, a hétvégén a Bayern München és a Borussia Dortmund is idegenben lép pályára. A frissen kinevezett Dárdai Pál a Mainz ellen szerezné meg első pontjait a Hertha élén, míg a forduló rangadóján a vendégekre fogadunk.

A hétvége tutija
Stuttgart - Bayern Müncen

Háromból egy sem? A címvédő és listavezető bajorok az első két tavaszi fordulóban nyeretlenek maradtak, ami már csak azért is óriási meglepetés, mert az ősszel olyan szinten kimagaslottak a mezőnyből, hogy szinte már elképzelhetetlennek tűnt egy hasonló negatív széria.

Persze a Wolfsburg vagy a Schalke ellen még egy Bayern sem mehet biztosra, utóbbi meccsen ráadásul közel 70 percet emberhátrányban volt kénytelen játszani, ezzel együtt el tudjuk képzelni Josep Guardiolát, amint ezer fokon égve készül a győzelemre.

[1732898] 2015-02-07 15:30:00 VfB Stuttgart - Bayern Münchenx

Ez a Stuttgart ellen nem is lesz nehéz, hiszen a svábok mindössze a 16. helyen állnak, odahaza a leggyengébb mutatókkal rendelkeznek a Bundesligában (1-2-6), összesen négy gólt szereztek saját közönségük előtt, ráadásul a Bayern ellen elveszítették utolsó 12 (!) meccsüket.

Hiányzók mindkét oldalon lesznek, ám a bajorok kerete jóval vastagabb, ráadásul a támadósor gyakorlatilag teljes pompájában díszeleghet. Ha nem is fölényes, de azért vendéggyőzelmet várunk.

Stuttgart - Bayern München
hatharom.com-tipp: Bayern München
Winmasters@1.24
Unibet@1.22
Betway@1.20
[1732898] 2015-02-07 15:30:00 VfB Stuttgart - Bayern Münchenx;

A hétvége lutrija
Schalke - Mönchengladbach

A forduló rangadóját rendezik a Veltins Arénában, ahol a 6. helyezett Schalke a 3. Mönchengladbachot fogadja. Mindkét csapat jól kezdte a tavaszi szezont, hiszen a zöld-fehérek a Stuttgartot és a Freiburgot is legyőzték, míg a Királykékek a Hannover két vállra fektetése után rendkívül értékes pontot szereztek a Bayern otthonában.

A gelsenkircheniek kezében nagy lehetőség van, hiszen a két együttes között csak két pont a differencia, vagyis egy hazai siker esetén akár a dobogóra is felléphetnek Roberto Di Matteo fiai. Igen ám, csakhogy a Schalke soraiból ezúttal is tucatnyi játékos hiányzik majd, ráadásul közel sem kiegészítő emberekről van szó.

[1732892] 2015-02-06 20:30:00 Schalke 04 - Mönchengladbachx

Az eltiltott Huntelaar mellett Draxler, Farfan, Hoger, Goretzka, Obasi is kihagyja a rangadót, így elsősorban a támadó harmadban lehetnek problémái a hazaiaknak.

A Gladbach a második legjobb védelemmel rendelkezik a ligában, tavasszal még gólt sem kapott, így ha fel tudja törni a Schalke védelmét, komoly esélye lehet a győzelemre, de legalább az egyik pontra. Az egymás elleni meccsek eredményei is a vendégek mellett szólnak, hiszen az utolsó három randevút egyaránt meg tudták nyerni.

A Schalke gyengélkedő csatársora miatt úgy gondoljuk, hogy ezúttal is benne van a pakliban egy vendégsiker, de azért egy +0-s hendikeppel bebiztosítjuk magunkat. 

Schalke - Mönchengladbach
hatharom.com-tipp: Mönchengladbach +0
Pinnacle@2.02
bet365@2.02
[1732892] 2015-02-06 20:30:00 Schalke 04 - Mönchengladbachx;

Hétvégi gólleső
Freiburg - Borussia Dortmund

Megdöbbenve figyeli a futballvilág a Borussia Dortmund mélyrepülését, a 2012-ben még Bajnokok Ligája-döntőt játszó fekete-sárga alakulat szégyenszemre az utolsó helyen áll a Bundesliga tabelláján, immáron fordulók óta.

Jürgen Kloppéknál valami nagyon nincs rendben, az eredmények elmaradása mellett pedig már a hangulat is egyre gyászosabb, az Augsburg elleni hazai vereséget követően Hummelséknek már úgy kellett nyugalomra inteniük a feldühödött szurkolókat.

A sajtóban sokféle pletyka kering a Dortmund hanyatlásáról, arról hogy az el nem engedett kulcsemberek kedvtelenné váltak, egészen odáig, hogy Klopp is elveszítette a motivációját, mindenesetre az biztos, hogy a Dortmund támadói teljesen formán kívül vannak. A Borussia már a felkészülés során is sóherkedett a gólokkal, de a tavaszi két meccsen egyszer sem sikerült kapuba találnia Reuséknak.

Mivel rendkívül sűrű ennek a hétnek a programja, ezért nem túl valószínű, hogy pár nap alatt ezek a gondok megoldódnak, így a hétvégén is kemény 90 percet jósolunk a Borussiának. A Freiburg legutóbb a Frankfurtnak négy gólt vágott, de a Mönchengladbach otthonában néma maradt, és ezúttal is hasonló forgatókönyvre számíthatunk. Dortmundi mezőnyfölény és kevés gól - ezt várjuk ettől a párharctól.

Freiburg - Borussia Dortmund
hatharom.com-tipp: Gólok száma 3 alatt
Pinnacle@1..67
Winmasters@1.65
[1732897] 2015-02-07 15:30:00 Freiburg - Borussia Dortmundx;

Hétvégi specialitás
Mainz - Hertha

Csütörtökön robbant a bomba, a Hertha vezetősége menesztette a vezetőedző Jos Lukuhayt, a helyére pedig a klub ikonját, Dárdai Pált ültette. A magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltő fiatal szakember ölébe tehát hatalmas lehetőség hullott, de hogy sikerül-e megbirkóznia vele, az majd csak a jövőben dől el. Mindenesetre mi nagyon bízunk benne, hogy képes lesz rá, hiszen Dárdai sikeressége úgy kell(ene) a lesajnált magyar focinak, mint egy falat kenyér.

[1732894] 2015-02-07 15:30:00 Mainz 05 - Hertha Berlinx

Felesleges tagadni, hogy ebben a tippünkben az érzelmek is közrejátszanak, de azért akad néhány tényező, amely objektíven is mellette szól. Például, hogy a Hertha legutóbbi két látogatása során nem szenvedett vereséget, "az új seprű, jól seper" frázis is befigyelhet, és hát a Mainz villámrajtja is gyanús lehet.

A két csapat között mindössze négy pont a különbség, a keretek nagyjából azonos erősségűek, ezért egyáltalán nem lenne meglepő, ha a berliniek végre megszereznék első tavaszi pontjaikat.

Mainz - Hertha
hatharom.com-tipp: Hertha +0,5 (X2)
Pinnacle@1.99
bet365@1.98
ComeOn@1.80
[1732894] 2015-02-07 15:30:00 Mainz 05 - Hertha Berlinx;
2015-02-06;54
2015-02-07;54
2015-02-08;54
164136
8633#00
bundesliga-2014-2015

 

  • Pro
    steve94
    2015. február 6., Péntek 17:52
    • Ország:Németország
    • Fogadás típusa:Asian Handicap
    • Tipp:Borussia Moenchengladbach 0
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.85
    • Eddig éri meg:1.75
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      A 6. helyezett Schalke fogadja, a 3. helyezett Mönchengladbach csapatát, mindkét csapat esélyesnek tűnik BL helyezések egyikére, így igen értékesek lehetnek a ma szerzett pontok. a felkészülési mérkőzések nem sikerültek jól a hazaiaknak, Huntelaar pedig igen nehéz helyzetbe hozta csapatát a tavaszi szezon nyitófordulójában a Hannover elleni kiállításával, végül 1-0-ra megtudták nyerni azt a meccset. A Bayern ellen nagy lehetőséghez jutottak egy korai Boateng piros lapnak köszönhetően, de csak az 1 pontot tudták elhozni. Huntelaart a csapat 2. legeredményesebb játékosát ma is nélkülözniük kell az eltiltása miatt, továbbá Draxler (8/2), Höwedes (15/2), Farfán (0/0), Goretzka (0/0), Kolasinac (1/0), Aogo (15/0), Fahrmann (17/0), Höger (14/1), Giefer (2/0) és Obasi (6/0) is sérült, így papíron hiába erősebb jelentősen a Schalke, összesítve a kezdőjükből hiányzik az első és második számú kapus mellett 2 szélső, 1 csatár, 1 balhátvéd, 1 középhátvéd és 1 középpályás ami komoly hátrányt jelenthet a Gladbach ellen. A vendégek védelme elég stabilnak tűnik, a Stuttgartot és a Freiburgot is 1-0-ra győzték le a tavaszi szezonban, míg a legutóbbi két felkészülési mérkőzésükön is mindössze 1 gólt kaptak. A vendégeknél csak két ember pótlását kell megoldani, ott Hahn (16/3) hiányzik a szélről és Stranzl (13/0) a védelemből. Ezek mellett a korábbi egymás elleni eredmények is inkább a vendégek mellett szólnak, hiszen a legutóbbi 3 egymás elleni mérkőzésüket mind a Gladbach nyerte, a győzelmi sorozatuk folytatására ma is jók az esélyeik.

    • Eredmény:

      1 - 0( 1 - 0)

megosztom