Spanyol foci

Madridi győzelem, súlyos vezéráldozatokkal

Cristiano Ronaldo nélkül is legyőzte a Sevillát a Real Madrid (2-1), így immáron négy ponttal vezeti a spanyol bajnokságot az ősi rivális Barcelona előtt. A szerdai győzelem azonban mégsem felhőtlen, hiszen James Rodríguez és Sergio Ramos is megsérült.

James legalább két hónapra kidőlt / realmadrid.com

Nem tudott meglepetést okozni a negyedik helyen álló Sevilla szerda este a Bernabéu-ban, mert bár az andalúzok jól tartották magukat, a Real Madrid az első félidőben felépített kétgólos előnyét meg tudta tartani a lefújás pillanatáig. Az elhalasztott meccsen aratott győzelmével Carlo Ancelotti együttese négy pontra meglépett a Barcelonától, ennek ellenére nem felhőtlen az öröm a fővárosban, ugyanis két alapember is lesérült a találkozón.

A komolyabb probléma James Rodríguezt érintette, a fiatal kolumbiai lábközépcsonttörést szenvedett, ami miatt legalább kéthónapos kihagyás vár rá. A Puskás-díjas dél-amerikai 24 percet töltött a pályán, de ennyi idő is elegendő volt a számára egy gólra, a mérkőzés után viszont meg kellett őt operálni. A másik vezéráldozat Sergio Ramos, aki combizomhúzódást szenvedett, ezért előreláthatólag három hetet kell majd pihennie.

A két alapember sérülése azért különösen kellemetlen a blancók számára, mert hétvégén madridi derbit rendeznek, a királyiak a címvédő Atlético Madrid otthonába vizitálnak. Jó hír ugyanakkor a szurkolóknak, hogy Cristiano Ronaldo eltiltása lejárt, így a portugál gólvágó visszatérhet a pályára.

A szombati csúcsrangadó előtt nehéz jóslásokba bocsátkozni, de az biztos, hogy az utóbbi időben a Matracosok jöttek ki jobban az egymás elleni ütközetekből. Diego Simeone nemrég kiejtette a városi riválist a Spanyol Kupából, ősszel pedig a Bernabéuban győzte le a Real Madridot. Ha csak a rendes játékidőt vesszük figyelembe, akkor az Atlético immáron hét mérkőzés óta veretlen a Reallal szemben, ennek ellenére a bukiknál a királyi gárda a favorit.

Te mire fogadnál?

[1778248] 2015-02-07 16:00:00 Atlético Madrid - Real Madridx;
[1778248] 2015-02-07 16:00:00 Atlético Madrid - Real Madridx;