Australian Open

Nem bírt Murray Djokoviccsal, a szerb ötödik trófeáját nyerte Melbourne-ben

  • hatharom.com

A világelső szerb Novak Djokovics négy szettben múlta felül a brit Andy Murrayt az Australian Open férfi döntőjében.

Érdekes előjelekkel várták a felek a döntőt, ugyanis az egymás elleni mérlegük 15-8-as Djokovics-fölényt mutatott, viszont a döntőket tekintve Murray állt jobban (5-4). 

Pazar színvonalon kezdődött a találkozó, a szerb klasszis nem tudott hibázni, viszont szórta a nyerőket. Ennek ellenére először Murray jutott bréklabdákhoz, de egyiket sem tudta kihasználni, majd pár játékkal később már ő került nehéz helyzetbe. A szett végjátékában oda-vissza brékelték egymást, végül tie-break döntött. A rövidítésben a brit játszott bátrabban, a térfélcseréig remekül állt, viszont néhány rontás sokba került, Djokovics türelmes, kissé passzív játéka kifizetődött (7-6).

Fordulatokban nem volt hiány a második felvonásban sem. Murray nagyon bekezdett, rögtön a szett elején brékelt, úgy tűnt a világelsőből sokat kivett az előző, 72 perces játszma megnyerése. Sokáig azonban nem tartott Djokovics hullámvölgye, négy gémmel később ugyanis már ő vezetett brékelőnnyel. Ezt követően egy a pályára befutó néző miatt pár percre megállt a játék, ez pedig éppen elegendő volt Murraynek, hogy rendezze a gondolatait. Visszabrékelt, majd 5-4-nél játszmalabdát hírcolt ki. Ezt elpuskázta, a tie-breakben viszont ezúttal sokkal koncentráltabban játszott, így sikerült kiegyenlítenie (6-7)

Két és fél óra játék után semmi nem dőlt el. A harmadik játszma ugyanúgy kezdődött, mint az előző, vagyis gyorsan brékelték egymást. A mérkőzés döntő momentuma 3-3-nál volt, amikor Murray bréklabdához jutott, ám ezt nem tudta kihasználni, igaz, bravúr ütés kellett volna tőle. A következő játékban elveszítette az adogatását, amivel a szett is elúszott. (6-3).

A wimbledoni bajnok skót nem tudta megemészteni, hogy az előző játszma nem az övé lett, teljesen szétesett fejben, Djokovics viszont erősebb volt, mint a meccs bármely szakaszában. A szerb a negyedik szettben teljesen megsemmisítette a brit riválisát (6-0).

Őrült meccset vívtak, alig-alig nyertek könnyű pontot az adogatásaikból, rendre több ütés-váltás után dőlt el a labdamenet. Fizikálisan és mentálisan is borzasztó megterhelő meccs volt mindkettejük számára. Murraynek bőven megvoltak a lehetőségei, de a fontos labdamenetek legnagyobb részét nem ő nyerte. Negyedik alkalommal maradt alul az Australian Open fináléjában, Djokovics viszont ötödik trófeáját húzta be Melbourne-ben, összességében pedig a nyolcadik Grand Slam-győzelmét könyvelhette el. 

A döntő egyik legszebb labdamenete:

Percről percre: Djokovics-Murray Australian Open 2015x