Australian Open

Murray megálljt parancsolt a Nadalt kiütő Berdychnek

Összejött az álomdöntő a nőknél, Sarapova és Serena is magabiztos győzelmet aratott, a férfiaknál Murray lépett tovább.

A hölgyek elődöntőivel vette kezdetét a csütörtöki játéknap. Elsőként az orosz házirangadóra, vagyis Jekatyerina Makarova és Marija Sarapova ütközetére került sor. Előbbi nem túl jó előjelekkel várhatta a mérkőzést, ugyanis korábban még soha nem sikerült legyőznie az ötszörös Grand Slam-bajnok honfitársnőjét. A mostani meccs sem hozott szerencsét Makarovának, elég idegesen játszott élete első Australian Open elődöntőjében, ezt pedig Sarapova könyörtelenül kihasználta. A második kiemelt orosz lánynak minden bejött, elképesztően hatékonyan játszott az alapvonalról, a bomba ütéseivel nem tudott konkurálni Makarova. Sarapova magabiztos játékkal, 6-3, 6-2-es győzelmet aratott és pályafutása negyedik döntőjére készülhet Melbourne-ben.

A felső ágon amerikai csatát rendeztek, méghozzá a világelső Serena Williams és a meglepetésember, mindössze 19 éves Madison Keys részvételével. Utóbbi először jutott major tornán a legjobb négy közé, de jól tudta kezelni a szituációt és bátran, felszabadultan teniszezett az ötszörös bajnok honfitársnője ellen. Mindketten fantasztikusan adogattak az első szettben, csupán egyszer-egyszer bukták el a szervagémjüket. A rövidítésben is kevés pont lett a fogadóé, szám szerint egy, amit Serena nyert meg és ezzel szettelőnybe került. A második játszma már nem hozott ilyen szoros csatát, a rutinos amerikai dupla brékkel vezetett, igaz, a meccset meglehetősen nehezen sikerült lezárnia, ugyanis csak a kilencedik (!) meccslabdáját tudta kihasználni. Williams hatodik alkalommal jutott be az Australian Open fináléjába, a korábbi öt döntője mindegyikét megnyerte.

Australian Open, nők - elődöntős eredmények
Marija Sarapova (2) – Jekatyerina Makarova (10): 6-3, 6-2
Serena Williams (1) – Madison Keys: 7-6, 6-2

A nap utolsó mérkőzésén a férfiak alsó ági elődöntőjére került sor, melyben a cseh Tomás Berdych és a brit Andy Murray feszült egymásnak. A hetedik kiemelt cseh teniszező első Aus Open döntőjéért szállt harcba, és abszolút magabiztosan léphetett pályára, hiszen pozitív mutatóval büszkélkedhet Murray ellen. Igen magas színvonalon kezdték a meccset, rengeteg fordulat után rövidítésben dőlt el az első szett. A tie-break is szoros küzdelmet hozott, végül Berdych szettlabdát hárítva tudta megnyerni. Ezt követően Murray magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, ami túl sok volt a cseh játékosnak, 0-6-ra bukta el így a második szettet. A folytatásban is a wimbledoni bajnok brit pillanatai jöttek, a harmadik és negyedik felvonást is egy-egy brékkel behúzta. Berdych nem tudott konkurálni a szigetországi pontos és váratlanul agresszív teniszével. Murray nagyon akarta ezt a sikert, végig koncentráltan játszott.

A mérkőzés legszebb ütése:

Australian Open, férfi elődöntő
Andy Murray (6) – Tomás Berdych (7): 6-7, 6-0, 6-3, 7-5

A junior lányok versenyében Gálfi Dalma sikerrel vette a negyeddöntős akadályt is. A 16 éves magyar játékos 6:1, 7:6 arányban múlta felül a spanyol Aliona Bolsova Zadoinovot. Gálfi ellenfele a legjobb négy között a 14. kiemelt brit Katie Swan lesz. 

Szép kis summát vághatott zsebre, aki velünk tartott a csütörtöki játéknapon is. Tippmestereink remekül ráéreztek az elődöntős meccsekre. Sikerült eltalálni Sarapova kiütéses győzelmét, illetve Murray továbbjutását is.

Tenisz-tippekért látogass el a Protipp-rendszerünkbe!
  • Pro
    Cesc18
    2015. január 28., Szerda 15:58

    ATP Australian Open | Tomás Berdych - Andy Murray

    2015. január 29., Csütörtök 09:30
    • Ország:Ismeretlen
    • Fogadás típusa:Bármi más
    • Tipp:Mérkőzés győztese: Murray
    • Odds:1.70
    • Eddig éri meg:1.6
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Az első komoly erőfelmérő következik Berdych számára, ami furán hangozhat azok után, hogy már túl van egy Nadal elleni meccsen. Igen ám, de a spanyol kritikán aluli teljesítményt nyújtott és gyakorlatilag semmiféle kiívás elé nem állította a cseh játékost. Murray jelenleg teljesen más kategória, elképesztően egyben van a brit játéka, és ezúttal kibírta, hogy ne nehezítse meg a saját dolgát. Dimitrov ellen tett erre egy kísérletet, de valahogy ott sem lehetett azt érezni, hogy veszélyben lenne a továbbjutása. Minden tekintetben nagyon magas színvonalon teljesít, jó az adogatása és az alapvonalütései is megvannak, látszik rajta, hogy fizikálisan is a topon van. Ezek nagyjából igazak Berdychre is, viszont először találkozik majd olyan játékossal, aki pokoli jól fogad, és aki ellen már egy nagy tenyeres nem elég. Úgy vélem hosszútávon Murray képes lesz szétszedni a cseh játékát. No meg előjönnek majd a mentális dolgok is. Berdych Grand Slamet akar nyerni, ha most kiesik csalódott lesz. Karrierje során eddig rendre becsődölt az ilyen meccseken, pl hiába áll 6-4-re Murray ellen, az egyetlen igazán fontos meccsüket, a 2012-es US Open-elődöntőben azt a brit nyerte. Ami miatt nem erősebb nálam ez a tipp, az Dani Vallverdu személye, aki évekig segítette Murrayt, idéntől viszont már a cseh játékos edzője...

    • Eredmény:

      7-6, 0-6, 3-6, 5-7

    • kimenetel
      Nyereség
    • 3.50
  • Pro
    Cesc18
    2015. január 28., Szerda 11:41

    WTA Australian Open | Jekatyerina Makarova - Marija Sarapova

    2015. január 29., Csütörtök 03:30
    • Ország:Ismeretlen
    • Fogadás típusa:Bármi más
    • Tipp:Szett hendikep: Sarapova -1,5
    • Odds:1.77
    • Eddig éri meg:1.65
    • Tét:6
    • INDOKLÁS:

      Nagyon szép amit eddig Makarovától láthattunk, az összes meccsét szettveszteség nélkül nyerte, viszont Sarapova szintű jó formában lévő játékossal nem találkozott. Halepet sem azért verte 6-4 6-0-ra mert eszeveszett jól játszott volna, hanem mert a románnak a legtöbb esetben gondot jelentett a háló felett átütni a labdát...Sarapova a második körben majdnem kiesett, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ebből a nagy feltámadásból rengeteg erőt merített. Három kiemeltet is simán döngölt a betonba, köztük Bouchard-t is, aki pedig nem is játszott rosszul, csak éppen nem tudott mit kezdeni a szinte tökéletesen játszó orosszal. Makarovának nincsenek túl szép emlékei Sarapováról, eddig ötből ötször kapott ki tőle, és az első meccsük óta szettet sem tudott fogni. Melbourne-ben ez a harmadik összecsapásuk lesz, 2012-ben 6-2, 6-3-ra, két éve pedig 6-2, 6-2-re nyert Sarapova. Tény, hogy tavaly fejlődött Makarova, a major tornákon hozta a jobbnál jobb eredményeket, viszont azt is látni kell, hogy a topteniszezők rendre simán fektették két vállra:



      Australian Open, Li Na ellen 2:6, 0:6

      Roland Garros, Sloane Stephens ellen 3:6, 4:6

      Wimbledon, Lucie Safarová ellen 3:6, 1:6

      US Open, Serena Williams ellen 1:6, 3:6



      Sarapova Bouchard személyében egy agresszort győzött le simán az előző körben, Makarova hasonló játékstílust képvisel, nem valószínű, hogy ő nagyobb ellenállást tud majd tanúsítani. Makarova a Halepnek kiosztott 6-0-ás szettben is szinte az összes gémet elveszíthette volna, hangsúlyozom, egy pocsék Halep ellen. Élete első Aus Open elődöntőjében nincs vesztenivalója, de ennek a fényében állhatott ki tavaly Serena és Li ellen is, mégis simán kikapott. Sarapova ellen sem várok mást, az orosz szöszinek megvan a tenisze a honfitársnője ellen, a formája is kirobbanó, a korábbi meccseikhez hasonlóan sima kettőben dőlhet el ez is.

    • Eredmény:

      3:6, 2:6

    • kimenetel
      Nyereség
    • 4.62