Olasz foci

Spórolnak Milánóban, eladták a csapatbuszt

Azt jó ideje tudni lehet, hogy az egyik legnagyobb olasz klubnál nem dúskálnak az anyagiakban, de hogy ekkora legyen a baj, arra azért nem sokan gondoltak.

Az olasz La Repubblica értesülései szerint az AC Milan eladta a csapat hivatalos buszát, mivel ezzel is csökkenteni szeretné az éves kiadásokat. Bármennyire is furcsának tűnik elsőre ez a lépés, Olaszországban nem annyira szokatlan, korábban ugyanis az Inter és a Juventus is hasonló intézkedéseket vezetett be.

A hétszeres BL-győztes milánói alakulat az új szemléletű intézkedésektől évente 2-300 ezer euró megtakarítást remél, ami azért jelzi, hogy bizony komoly nehézségekkel küszködik a patinás klub.

A gyengébb anyagi háttérnek természetesen a pályán is nyoma van, a Milan az idei szezonban sem képes úgy teljesíteni, mint ahogy azt a szurkolók elvárnák, Inzaghi legénysége jelenleg a 8. helyen áll az olasz bajnokságban.

A piros-feketék a hétvégén 1-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán az Atalantától, ám a következő játéknapon sem biztos a pontszerzés, ugyanis az 5. helyen álló Lazio otthonába látogatnak, ahol utoljára 2009-ben hagyták el győztesen a pályát.

A bejelentést követően az internet népe nem kímélte Gallianiékat

[1786205] 2015-01-24 20:45:00 Lazio - AC Milanx;
[1786205] 2015-01-24 20:45:00 Lazio - AC Milanx;
165993