Cristiano Ronaldo az év játékosa, Joachim Löw az év edzője, Lahm-David Luiz-Silva-Ramos az év védelme. Hogy CR7 mennyire érdemelte meg az Aranylabdát, arról hosszan vitáztak fórumozóink már a hatharom.com-on, Löw elsősége viszont nem generált túl sok indulatot, ahogyan a legjobb csapat játékosaiban sem találunk óriási meglepetéseket. De vajon mely gárda játékosai hiányoznak két kivétellel még az Aranylabda-szavazás 23-as listájáról is? Mely csapat fantasztikus védelméből nincs ott egy játékos sem a legjobb tizenegyben? Mely csapat mestere érdemelte volna meg legalább annyira az év edzője-díjat, mint Joachim Löw? Bizony, ez az Atlético Madrid.

Tudom én is jól, hogy a szavazás eldöntésénél nem egy szezont vesznek figyelembe, hanem egy 12 hónapos időszakot novembertől novemberig, mégis sokat nyom a latba az, hogy 2013/14-es szezon végén ki ért célba. Ahhoz nem kell különösebben sem Atlético-szurkolónak, sem másmilyen fanatikusnak lenni, hogy az ember örüljön, végre megtört a két gigász hegemóniája, és 2004 után nem a Barcelona vagy a Real Madrid végezzen az élen. A Matracosok mindössze 26 bekapott góllal végeztek a La Liga élén, és 2011-ig kell visszamennünk, hogy utoljára ilyen jó védelmet találjunk az első helyen. Akkor a Barcelonát mindössze 21-szer tudták mattolni, ennek is köszönhetően az akkori 23-as listán Dani Alves, Cesc Fábregas, Andrés Iniesta, Lionel Messi, David Villa és Xavi nevét is megtalálhattuk. Igaz, ami igaz, az akkori Barca minden idők egyik legjobb csapata volt, amely a Bajnokok Ligáját is elhódította. De van, aki elhiszi, hogy ha nincs Sergio Ramos egyenlítő gólja az utolsó pillanatokban Lisszabonban, akkor most a listán Diego Costa, valamint Thibaut Courtois helyett hat-hét Atléti-játékos lenne?

Hol van a számtalan fontos gólt szerző, elképesztően jól védekező Diego Godín és hol van a bekkpárja, Miranda? Hol van a világ egyik legjobb balhátvédje, Filipe Luis? Hogy akkor a középpályáról szót se ejtsünk... Nincsenek sehol, mert ez az Atlético nem egy kirakatcsapat, játéka alapján nem egy igazán szerethető egyesület, nincsenek reklámarcai, milliós igazolásai, nem szotyizó, fényképező japánok, hanem igazi ultrák a szurkolói. Nem egy FIFA által megálmodott tökéletes klub. Én még azt is megkérdőjelezem, hogy ha Courtois és Costa nem igazolnak Londonba, ott lehettek volna-e a legjobb 23-ban.

Talán Diego Simeone mellett nehezebb érvelni, hiszen a világbajnokságok évében természetes, hogy a VB-győztes mester az év edzője. Azonban az arányok már itt is szolgálnak meglepetéssel.

"Mi a különbség a Real Madrid és az Atlético Madrid között? Körülbelül 400 millió euró" - fogalmazott egyszer Cholo, a számok pedig mindent megmagyaráznak. A fővárosi csapat gyakorlatilag töredékét érte az utóbbi években, mint a legnagyobbak, mégis versenyben tudnak lenni velük. Ebben pedig elvitathatatlan szerepe van az edző személyének is. Az argentin mester egy csodálatos csapatot rakott össze, gyakorlatilag fillérekből. A korábban a spanyol másodosztályban tengődő Costát a világ egyik legértékesebb csatárává nevelte ki, az olyan, máshova nem kellő játékosokat, mint Tiago, Diego vagy David Villa, újra felépítette, a védelemből pedig nem éppen világsztárokból alkotott áthatolhatatlan falat. Lehet mondani, hogy a csapat játéka nem éppen szemkápráztató, sőt, olykor alattomos és durva, de mindenki azzal főz, amije van, az Atlético pedig ezzel a pokróc futballal jutott fel a csúcsra.

A csapat 2014-ben nyerni tudott a Bernabeuban, megnyerte a spanyol bajnokságot és a szuperkupát, elődöntős volt a kupában, a Chelsea-t is kiverve bejutott a BL-döntőbe, ahol rendkívül balszerencsésen maradt alul. De ez is kevés volt, hogy például a semmit sem nyerő Barcelona ne adjon kétszer annyi játékost a listára.

És mi lett volna akkor, ha nincsen Sergio Ramos egyenlítő gólja a 93. perceben Lisszabonban? Semmi. Ugyanez a bohóckodás, az egykor nívós díjnak nevezett Aranylabda sokadik megcsúfolása.