- még játszik majd valahol, de igazából befejezte pályafutását Steven Gerrard
- én ugyan soha nem kedveltem különösebben, de iszonyatosan tisztelem, szóval mindenképp hiányozni fog
- és akkor az örök vita, ő, vagy Lampard?
Az új év egyik legsokkolóbb sporthíre volt, hogy Steven Gerrard a szezon végén távozik Liverpoolból. Még nem fejezi be, állítólag több (MLS-) csapat is érdeklődik utána, de mindenkinek világos, hogy az már csak bohóckodás lesz, esetleg a fájóan hiányzó bajnoki címmel megspékelve, de semmiképp nem komoly foci.
Én Henry-val ellentétben őt különösebben soha nem szerettem, ebben nyilván benne volt az is, hogy a rém visszataszító Liverpoolban játszott, de a fő ok mégis inkább az, hogy az angol sajtó elképesztően túlértékelte. Éveken keresztül a világ legjobb középpályásaként kezelték, pedig az soha nem volt, inkább egy sokoldalú, alázatos vezér, akit bárhová állított az edzője, egy jó nyolcast mindig ki tudott préselni magából. De tízes sehol nem volt, és ezt az angolok azóta sem hajlandóak belátni.
Javarészt ebből fakadt folyamatos bukása a válogatottnál is, Lamparddal tökéletesen kioltották egymást a középpálya közepén, miközben a brutálisan nagy hype miatt egyetlen edző sem mert választani közülük. Közben olyanok szorultak a partvonalra miattuk, mint Scholes, Hargreaves, vagy Carrick, ez engem speciel rettentően bosszantott, és azóta sem tudok megbocsátani senkinek, aki ehhez a gyalázathoz a nevét adta.
Arról is jól felfogott véleményem van, hogy akkor most ő, vagy Lampard volt jobb. Ha Gerrardról azt mondtam, hogy mindenhol hozott egy jó nyolcast, de sehol sem volt tízes, akkor ez Lampardra is igaz, de ő egy nyolc és felest hozott mindenhol. Több gólt lőtt, több világklasszis szezonja volt, összességében nagyobb hatása volt a csapata játékára, mint az elmúlt években már sokszor szürke Gerrardnak. Utóbbi védekezésben volt jobb, meg persze abban, hogy elképesztően sokoldalúan lehetett használni, jobbhátvédtől árnyékékig mindent játszott a Liverpoolban, és sehol nem okozott csalódást. Ebben mindenképp felülmúlta Lampardot, aki sokkal blazírtabb játékos volt, inkább támadóként és góllövőként klasszis, miközben Gerrard rosszabb napjain is föltúrta a pályát.
Talán emiatt, talán másért, de Gerrardot odahaza mindig is többre értékelték. Még a tavalyi vb-n is tőle várták a csodát, miközben Lampard már inkább csere, sőt, sokszor még az sem volt a válogatottban. A sors furcsa fintora, hogy éppen egyszerre jelentették be a visszavonulásukat a nemzeti csapattól, így aztán már tényleg soha nem tudjuk meg, mire mentek volna egymás nélkül.
Mellékvágány, de Gerrard kapcsán soha nem tudom kihagyni, hogy miközben ő és Lampard ellopták a show-t, az angol foci elvesztette Paul Scholes-t, aki amúgy mindkettejüknél jobb játékos volt. Úgyis mondhatnám, Scholes volt az utolsó igazán európai angol játékos, ő tényleg megállta volna a helyét egy spanyol, vagy egy olasz csapatban is, miközben Gerrard vagy Lampard aligha, ők inkább a brusztolós rohangálásban voltak nagy királyok. Erről tényleg regényeket lehetne írni, de a Sky Sports két szakértője, Jamie Carragher és Gary Neville is jó vitákat tolt a témában, az alábbi videót mindenképp érdemes megnézni. Én nyilván Neville-el értek egyet, de Carrának is vannak meghallgatásra érdemes érvei.
Egészen más megvilágításba helyezte volna a vitát, ha 2005-ben Gerrard tényleg elhagyja a Liverpoolt, amihez nagyon közel volt, már be is adta az írásbeli kérelmet az eladásáról. A Chelsea hívta leginkább, és azóta is tartja magát a hiedelem, hogy az a bizonyos isztambuli, fordításos BL-győzelem kellett ahhoz, hogy meggondolja magát, és végül inkább maradjon a Mersey partján. Ha mégis lelépett volna, Mourinho keze alatt játszhatott volna együtt Lamparddal, még visszanézve is izzad az ember tenyere az izgalomtól.
2010-ben a Real Madrid vitte el majdnem, akkor volt másodszor a csúcs közelében. A 2008/2009-es szezonban az utóbbi huszonöt év legjobb Liverpooljának volt a vezére, tényleg világklasszis formában játszott, és csak nagyon kis híja volt, hogy nem nyerte meg a bajnokságot. Viszonyításképp, az előző évad két BL-döntőse (MU, Chelsea) ellen a Liverpool oda-vissza győzött, összesen csak két veresége volt a bajnokságban, de így is a Ferguson vezette United mögé szorult a végelszámolásnál. A Benítez-féle 'Poolnak ez lett a hattyúdala, a kulcsjátékosok (Mascherano, Alonso, Torres) szépen lassan eligazoltak, egyedül Gerrard maradt, de a csapat így is visszacsúszott a középmezőnybe.
Az utóbbi éveket már inkább a kínszenvedés jellemezte, és ebből Gerrard sem igazán tudott kiemelkedni, Hodgson és Dalglish alatt sem hozta a világklasszist. Eleinte Rodgers keze alatt is szenvedett, nehezen találta a helyét a passzjátékra alapozó, európaibb stílusban, de tavaly még utoljára kivirágzott. Már nem ő volt a csapat vezére, nem rajta múlott a játék, de védekezőbb feladatkörben fontos szerepet kapott, és sokáig úgy tűnt, végre bajnok lehet belőle. Nem így történt, sőt, az utolsó rangadón éppen az ő kapitális hibájából szerzett vezetést a Chelsea, pedig ha marad az iksz, a végén a vörösöké az aranyérem.
Az a hiba szemmel láthatóan megtörte, ráadásul a vb-n is ő adott gólpasszt az angolokat kiejtő Suáreznek. Az idei szezonban már csak pillanatokra idézte régi önmagát (pl. a BL-ben, a Basel elleni sorsdöntő meccsen), sőt, ahogy halad előre az évad, úgy látszik egyre inkább, hogy nélküle már jobb a Liverpool játéka.
Ebből a szempontból egyébként a legjobb döntést hozta, jövőre ugyanis már maximum kiegészítő ember lehetne, de mivel a csapatnál hatalmas legenda, és az egyik legjobban kereső játékos, ebből nehéz lenne feszültség nélkül kijönni. Már a szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbítása körüli hercehurca is nagy hullámokat vert fel a csapaton belül, nem véletlenül állt elő a farbával meglepő módon már január elején.
Akárhogy is volt, én a magam részéről elképesztően sajnálom, hogy befejezi. Volt annak egy romantikája, ahogy évről évre, sokszor egyértelműen középszerű csapattal belevetette magát a szezonba, és nekiveselkedett a bajnoki címnek, miközben csak kevésszer fordult elő, hogy lett volna nála jobb játékosa a 'Poolnak. A box-to-box játékosokért egyébként is odavagyok, Gerrard pedig ráadásképp igazi, régivágású focista volt, sztárallűrök és primadonnáskodás nélkül, szigorúan csak és kizárólag fekete cipőben.
Legendás kép, amikor egy meccset, amin nem játszhatott, a VIP-páholy helyett a Kopban nézett végig. Neki a Liverpool tényleg érzelmi kérdés volt, szerette a klubot, a várost. Kikopóban vannak az ilyen arcok, ami egyébként a modern foci egyik legnagyobb baja, így különösen fáj, hogy megint eggyel kevesebben lettek az igazi focisták.
Végül a legszebb, legfontosabb góljai, nekem kapásból a 2006-os FA-kupa döntőben rúgott bombája jut eszembe, de betalált a Milan ellen is Isztambulban. Igazából mindig hozta magát, csak a válogatottban nem nagyon akart neki menni soha a nagy meccseken.