Női kézilaba Eb

Kiss Éva vitte prímet, Németh András közepes - osztályzás

  • janek_

A hatodik helyen zártuk a hazai rendezésű női kézilabda-Eb-t, most egyesével osztályzunk játékost, kapitányt.

Kapusok

Kiss Éva (Fehérvár KC) 8/10 

Kétségtelen, az Eb meglepetésembere volt, jó pár alkalommal a hajánál fogva rángatta ki a csapatot a gödörből. Kellett nagyjából két meccs, mire egyértelmű első számú kapus vált belőle, de a középdöntők alatt már kirobbanthatatlan volt a háló elől. 188 lövésből 72 védése volt összesen, ez 38%-os tornaátlagot jelent, ami bőven súrolja a klasszisok szintjét. Kérdés, képes-e konstansan fenntartani a dánok, vagy épp a románok ellen látott teljesítményt, reméljük igen, mert akkor legalább erre az olimpiai ciklusra megvan Pálinger Kati utóda.

Bíró Blanka (Váci NKSE) 7,5/10

Kisebb megeleptésre maradt benn a szűkített keretben, de a teljesítménye végül Németh Andrást igazolta, a torna végére egyértelműen Herr elé került a rangsorban. Pedig alig múlt 20, és bár szakmai berkekben már viszonylag régen az új Pálingerként emlegették, aligha számoltak sokan azzal, hogy már ezen az Eb-n 40%-os átlagot hozva parádézik a védelem mögött. Pedig így alakult, 50 lövésből 20-at fogott, és bár a középdöntőkben Kiss Éva parádéja miatt kevesebb szerepet kapott, a franciák elleni helyosztó megint róla szólt.

Herr Orsolya (Győri Audi ETO KC) 5/10

Ő kapta a legkevesebb szerepet a kapusaink közül, megint nem tudta átlépni a saját árnyékát. Összesen 21%-kal védett, ami nagyjából megfelel a várakozásoknak, de nem lepődnénk meg, ha a következő világversenyre már nem három kapussal utaznánk.

Szélsők

Nem a széljátékról szólt a válogatott támadójátéka, csak nagyon kevésszer tudtuk megcsinálni a húzásokat (még emberelőnyben is ritka volt az ilyesfajta kidolgozott akció), az indulásokra pedig hiába készültünk bevallottan nagyon sokat, egyszerűen nem volt meg a kellő sebesség a csapatban ahhoz, hogy a szélsők könnyű gólokat szerezzenek. Ráadásul a kapitány válogatási elvei sem jöttek be, az otthon hagyott Korsós-Szepesi tandem, valamint a sérült Orbán nagyon hiányoztak a keretből. 

Erdősi Ildikó (Siófok KC) 3/10

Bár viszonylag jól kezdett, végül katasztrofális tornát zárt, egy szélsőtől a 3/15-ös gólmutató elképesztően gyenge, pláne, ha 5 meccset is kap a bizonyításra. Pedig fontos lett volna, hogy jól teljesítsen, mert Kovacsics alapvetően irányító, sőt, a keret Görbicz távollétében egyetlen valódi klasszisa, vétek volt a posztján kívül elpazarolni. 

Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC) 6,5/10

Óriási potenciál van benne, már most instant klasszis, persze ahhoz, hogy ebből a válogatott is profitálni tudjon, nem ártana az eredeti posztján használni. Nem igazán érteni, hogy Görbicz kiesésével miért nem ő lett az első számú opció az irányító posztjára, de tény, az Eb nagy részét a balszélen mazsolázta végig, természetesen nagyon keveset valóra váltva a benne rejlő lehetőségekből. Amikor bejött középre, azonnal minőséget váltott a csapat támadójátéka, de miután az utolsó két meccsre Erdősi kiesése miatt az egyedüli opció maradt a sarokba, ezek a felvillanások is eltűntek. Talán legközelebb.

Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO KC) 5,5/10

Összesen 11 lövése volt a tornán, ez mindent elmond jobboldali szélsőjátékunk minőségéről. A védekezést alapvetően jól megoldotta, nemzetközi szinten is vállalható volt, amit csinált, de úgy nagyon nehéz, ha egy csapat gyakorlatilag egyáltalán nem használja a sarokban álldogáló játékosait.

Kovacsicz Mónika (Ferencváros) 4,5/10

Volt idő, amikor a válogatott legfontosabb játékosai között lett volna a helye, ma már inkább annak örülnénk, ha Orbán játszana a helyén. Védekezésben gyenge, támadásban pedig hektikus, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy képtelen beugrásból gólt szerezni, folyamatosan lent van a lába a hatoson belül.

Beállósok

Régi problémája a válogatottnak a poszt, a tragikus sorsú Kulcsár Anita óta gyakorlatilag nem volt klasszis beállósa a csapatnak. Ilyen most sem akadt, de Mészáros és Mayer is villantott olyan erényeket, amelyek segítenek derűsebben látni a jövőt.

Szamoránsky Piroska (Ferencváros) 4,5/10

Szegény Pirosnak rendesen keresztbe tettek a sérülések, a korábbi ígéretes beállóból mára lassú, körülményes játékossá vált. Védekezésben még így is vannak remek percei, de támadásban már nem megoldás, elejti a labdákat, nem tud befordulni, a zárásai sem mindig jönnek időben, és a helyzeteit sem értékesíti különösebben jó százalékkal. 7 meccsen 2/6 gólt hozott, ennek elenére szinte folyamatosan bérelt helye volt a kezdőcsapatban.

Mayer Szabina (Fehérvár KC) 7/10

15 góljával a magyar keret negyedik legeredményesebb góllövője lett, ami jókora meglepetés azok után, hogy sokan nem tartották elég jónak ahhoz, hogy a válogatottban szerepeljen. Kár, hogy védekezésben nem használható, mert amúgy nagyon korrekt kis beálló lehetne belőle: a helyzeteit jól értékesíti, kiváló ütemben lép be a kilépő kettes védők mögé, és az irányítóval való játékkapcsolata is dicséretre méltó. Elsősorban Planétával értették meg jól egymást, az ő kettősük akár a közeljövő emblematikus párosává is válhat a válogatottnál. 

Mészáros Rea (Ferencváros) 6/10

Bár - főleg a torna elején - támadásban is voltak biztató pillanatai, elsősorban védekezésével tűnt ki. Stabilan, jól hárította el a támadásokat a védelem közepén, és ugyan túl sok szerepet nem kapott, amikor pályára lépett, nem csalódtunk benne. Alig múlt 21, abszolút a jövő embere, és úgy tűnik, lehet is bene kraft.

Irányítók

Görbicz kiesése után vártuk, hogy lesznek gondjaink a poszton, de abban reménykedtünk, hogy Szucsánszki és Triscsuk képes lesz megoldani a rá háruló feladatokat. Nem lett igazunk, de aztán egy csavar és Tóth Gabriella végül a helyes mederbe terelte a dolgok alakulását.

Szucsánszki Zita (Ferencváros) 5/10

Zizi az egész Eb-n nem találta a formáját, irányítóba kevés volt, lövőként pedig sokat hibázott, csak pillanatokra tudott vezére lenni a csapatnak. Érdekes, hogy Németh András szinte végig irányítóként erőltette, holott a Fradi utóbbi egy-két szezonjában már látszott, Szucsánszki inkább lövő, és sokkal nagyobb hatásfokkal lehet baloldali kettesként, Tomori ellenoldali súlyaként használni. Ha onnan nézzük, hogy csak 11 gólt lőtt (33 lövésből) hét meccsen, még látványosabb a bukta. Az is nyilvánvaló, hogy a Fradi-különítménynek komoly erőnléti problémái vannak, Tomori és Szucsánszki és egyértelműen elfogyott a meccsek és a torna végére.

Triscsuk Krisztina (Dunaújvárosi Kohász KA) 7/10

Igaz, hogy a mezőnyben ő is eltűnt időnként, de az egyik legstabilabb teljesítményt nyújtotta a válogatott tagjai közül. Iszonyatos magabiztossággal dobálta a heteseket, és az alsó lövései is bejöttek, amik sokszor segítették ki az akadozó támadójátékot. Védőként is magabiztos volt, lehetett volna sokkal, de sokkal többet használni hátul is, hogy az egészen kifacsart Tomori több pihenőt kaphasson. Irányítóként persze nem az igazi, de ezt eddig is tudtuk, jó lenne jobban ráfeküdni arra, hogy kihasználjuk az erősségeit, mert nagyon értékes játékos.

Tóth Gabriella (Mosonmagyaróvári KSE) 7,5/10

Frissességet, taktikai rugalmasságot adott a csapatnak a középdöntőre, egyébként pedig a legjobb irányítónk volt a tornán. Földöntúli magabiztossággal lőtte el a labákat (sokszor kifacsart helyzetből is), betört, cselezett, passzolt, egy pillanatig nem zavarta, hogy neki itt most a megszeppent 18 éves szerepét kellene alakítania. Egyértelműen a magyar kézilabda legnagyobb tehetsége, de a franciák elleni meccsen az is látszott, nem szabad túl hamar túl nagy terhet pakolni a vállára, mert a kiegyensúlyozottsága egyelőre még nem az igazi.

Temes Bernadett (Tus Sies Metzingen) 5/10

A kapitány egyik nagy kedvence csak két meccset kapott, a norvégok elleni meccs előtt érkezett a keretbe Erdősi helyére. Sok vizet nem zavart, az első meccsen volt egy szerencsére sehova nem számító kiállítása, a másodikon pedig lőtt egy gólt. Ha jövőben sikeresek akarunk lenni, akkor viszont jó lenne, ha helyette inkább Kovacsicsban gondolkodnánk az irányító posztján.

Átlövők

A támadójátékunk majdnem az egész Eb-n döcögött, ebben pedig az irányítóink viszonylagos gyengélkedése mellett jókora szerep jutott az átlövőink formán kívüliségének is.

Klivinyi Kinga (Érdi VSE) 2/10

Két évvel ezelőtt üstökösként robbant be, ezúttal viszont óriásit betlizett. Három csoportmeccsen mindössze egy gólt hozott össze, de elpuffogtatott nyolc labdát, miközben védekezésben sem tudta hozni az elvárható szintet. Bár Németh András sokáig bízott benne (a csoportmeccseken kezdő volt), a középdöntőben már nem kapott szerepet, Tóth Gabriella érkezett a helyére a keretbe.

Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA) 6/10

Támadásban a szokásos hullámzó formáját hozta, meccseken keresztül semmi, aztán egy olyan nagyszerű teljesítmény, mint a norvégok elleni középdöntős meccsen. A védekezése viszont végig elsőrangú volt, alapja volt Németh András masszív hatosfalának. Sokat volt a pályán, és viszonylag jól is bírta erővel, érdekes volt látni a különbséget közte, és a válogatott Fradiból érkezett kulcsemberei között. Összességében erős közepes.

Tomori Zsuzsanna (Ferencváros) 6,5/10

Csapatkapitányként felnőtt, megnyugodott, lehiggadt, és balhé nélkül, példás magatartással hozott le egy világversenyt, végre. Vezér viszont Görbicz hiányában is csak pillanatokra tudott lenni, bár az is igaz, a védelmet nagyon mindig összerántotta, kiválóan szűrte az ellenfelek támadásait. Előrefelé viszont már kevés energiája maradt, ráadásul a kapitány sem segített neki a regenerációban, szinte a végletekig kizsigerelte legjobb, legértékesebb játékosát. Összességében ez egy erős átlagos teljesítmény volt, tud Zsuzsi ennél sokkal többet és jobbat is, szeretnénk, ha legközelebb ki is jönne belőle.

Planéta Szimonetta (Győri Audi ETO KC) 5,5/10

Tőle vártuk az áttörést, a berobbanást, de egyelőre nem jött neki össze. Jól látszik, hogy fejben még kevés ehhez a szinthez, sokszor nincs meg a kellő önbizalma, máskor meg a gyilkos ösztön hiányzik belőle. Pedig kapott lehetőséget a bizonyításra, a második félidőkben rendre vele akarta megnyerni a meccseket a kapitány, de csak 28 lövésből elért 10 gólig jutott a tornán. A középdöntőben 3 meccsen 0/7-et dobott, ami botrányos, és jól mutatja, hogy mennyit kell még fejlődnie ahhoz, hogy az adottságaihoz méltó karriert fusson be. Az pedig, hogy nem tud magas szinten védekezni (198 centis magassággal ez a hölgyek között egészen megdöbbentő), tarthatatlan állapot, remélhetőleg Győrben gyorsan a hóna alá nyúlnak.

A kapitány

Sok felől hallani, hogy a válogatott leggyengébb pontja ezen az Eb-n a kapitány volt, ugyanakkor viszont az is igaz, hogy a csapat elérte a minimális célkitűzést, legjobbja nélkül is a hatba jutott, és az összes ellenfelével minimum partiban volt.

Más kérdés, hogy ebből kijöhetett volna sokkal több is, tegyük fel, hogy benne van a keretben a BL-győztes Korsós Dorina (hoppá, van egy normális balszélsőnk), Kovacsics játszhat irányítót, a magát lövőként sokkal jobban érző Szucsánszki pedig balolali kettest. Túl sok volt a kihagyott helyzet, a ragaszkodás előre eltervezett, de a gyakorlatban kudarcot valló elképzelésekhez, és hát ott van a dánok elleni meccs, ahol konkrétan úgy verték meg az edzőt - nem, nem a csapatot -, ahogy én már nagyon régen nem láttam ekkora világversenyen.

Még mindig nem nagyon érteni, hogy miért csak és kizárólag hatosfalat vagyunk hajlandóak védekezni, sok helyen döcög a meccselés is, az meg, hogy nincs egy normális emberelőnyös figuránk, kezd rettentően idegesítő lenni. Hiába készültünk arra, hogy gyors, indításokra alapozó kézilabdát fogunk játszani, ebből semmi nem jött össze, továbbra is lomha, statikus csapatunk van, és ugyan a védekezésünknek köszönhetően szinte bárkit el tudunk kapni, ha nagyon homályba fordulunk az ellenkező térfélen, akkor a vereség esélye is bárki ellen fennáll.

Írjuk a kapitány javára, hogy a norvégok elleni sorsdöntő meccsen be merte vállalni az addig kevesebb szerepet kapó játékosok előhívását (kérdés persze, miért épp a jobban játszók kaptak kevesebb szerepet addig), de még akkor is ott a spanyolok, az oroszok elleni végjáték, az egész dán meccs, vagy épp a románok elleni második, és a franciák elleni első félidő. Ez így sok, nagyon sok, és összességében csak egy közepes jön ki belőle. 5/10.