Férfi kézilabda

Ezer sebből vérző ellenfél vár Nagy Lászlóékra

  • hatharom.com
megosztom

A Tatran Presov után újabb tavalyi Final Four szereplőt győzhet le a SEHA Ligában a Veszprém együttese, amely vasárnap a Metalurg Szkopje otthonába látogat.

Sulic és társai Szkopjéban is esélyesnek számítanak / seha-liga.com

Kötelező győzelem előtt áll a magyar bajnok Veszprém csapata, hiszen a macedón sztárcsapat erőssége alaposan megcsappant a szezonban felmerülő anyagi és morális természetű problémák miatt. Noha 1-2 évvel ezelőtt a Metalurg Szkopjét a kontinens legerősebb csapatai között emlegettük, ebben az idényben a csapat meg sem tudja közelíteni a korábbi eredményeket. Persze ennek meg is van az oka. A hírek szerint anyagi nehézségek merültek fel a klubnál, ám ami még súlyosabb gondot jelentett számukra az a csapat és Lino Cervar vezetőedző között megromlott viszony. Ennek következtében a Zagreb - Metalurg SEHA mérkőzés előtt 19 játékos tagadta meg a játékot. Ezután igyekeztek rendezni a soraikat, és a klub vezetése kiállt az edző mellett. Azóta öt - köztük több meghatározó - játékos is elhagyta csapatot, így a játékerejét tekintve jelentősen meggyengült a macedón gárda. A távozók névsora: Pavel Atman, Luka Cindric, Miroslav Kocic, Vladan Lipovina, Mijajlo Marsenic és Darko Sztanics.

Egymás ellen
20.09.14 SEHA MKB Veszprém Metalurg Szkopje 33 -21

A kedvezőtlen események hatására - ahogyan az várható volt - rosszabbul teljesít a csapat, és egyre messzebb kerül a SEHA Ligában a Final Fourt jelentő negyedik pozíció is. Jelenleg a hatodik helyen áll négy győzelemmel és négy vereséggel. A Zagreb elleni meccset automatikusan elveszítették 10-0-ra. A legutóbbi fordulóban, a szkopjei házi rangadón, hazai pályán kaptak ki a Vardartól viszonylag simán, hat góllal: Metalurg - Vardar 20-26 (10-14).

"A Metalurgnak meglehetősen új a csapata, miután elveszették néhány játékosukat a problémás időszakukban. Ennek ellenére továbbra is veszélyesek otthon, és még mindig van néhány kiváló játékosuk. Nagy tisztelettel vagyunk irántuk. Tudjuk, hogy Szkopjéban sohasem könnyű nyerni, de mi mindenképpen meg akarjuk szerezni a három pontot. A csapatunk kezd elfáradni, a szezon első fele hosszú volt, sok meccsel és edzéssel, de győzelemmel akarjuk zárni az utolsó két találkozónkat, ami után mindenki pihenhet"- nyilatkozta a mkb-mvmveszprem.hu-nak Carlos Ortega, a magyar bajnok spanyol vezetőedzője.

Hasonló véleménnyel van a vasárnapi meccsről Lékai Máté is."Habár tudjuk, hogy problémákkal küszködött a Metalurg a közelmúltban, úgy gondolom, mégis nehéz mérkőzés vár ránk a hétvégén. Sok szurkolójuk fog kilátogatni a mérkőzésre, akik támogatását élvezve a szkopjei csapatok mindig nagyon veszélyesek. Érezhető némi év végi fáradtság a csapatunkon, de nem szeretnénk a hátralevő két mérkőzésünkön pontokat veszíteni, azaz mindenképpen győzni akarunk most vasárnap is. Ami engem illet, örülök, hogy a sérülésemből visszatérve, most már meccsek óta teljes mértékben a csapat rendelkezésére tudok állni." - mondta klubja honlapjának a magyar válogatott irányító.

Az óvatoskodás ellenére a bukik biztosra veszik a magyar bajnok győzelmét, amely a Löwen ellen ugyan elveszítette veretlenségét a szezonban, ám a Tatran Presov 12 gólos legyőzésével jelezte,csak egyszeri kisiklásról volt szó.

Oddsok a végeredményre    
Metalurg Döntetlen Veszprém
9.00 16.00 1.06

A két csapat őszi mérkőzésén a Veszprém tudatosította ellenfelében, hogy mennyivel jobb csapat jelenleg, hiszen nagyon-nagyon magabiztos, 33-21-es győzelmet aratott a Veszprém Arénában. Ehhez képest a jelenlegi hendikep határt 6,5 gólon húzták meg a fogadóirodák.

Hendikepes fogadások    
Metalurg +6,5 Veszprém -6,5
2.00 1.75

A gólok számának meghatározásánál viszont az első meccset vették alapul a bukik, hiszen 53.5 gólos alaphatárt húztak meg, amelyre 1,85-ös oddsot kapunk a bet365-nél.

Fogadások a gólok számára    
53,5 alatt 53,5 felett
1,85 1,85
  • Pro
    Tomihmv
    2014. december 12., Péntek 14:59

    SEHA Liga | Metalurg Szkopje - Veszprém

    2014. december 14., Vasárnap 19:00
    • Ország:Ismeretlen
    • Fogadás típusa:Other
    • Tipp:Ázsiai hendikep: Veszprém -5,5
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.75
    • Eddig éri meg:1.6
    • Tét:7
    • INDOKLÁS:

      A Metalurg Szkopje csapatánál komoly pénzügyi és morális problémák vannak hetek, lassan hónapok óta. A csapat legjobbjai folyamatosan lépnek le, Cindric, Marseni, Lipovina, Borozan, Atman, Kocic és Stanic is távozott. Ezen kívül a Vardar ellen sérülés miatt Jonovski és Nelovski nem játszott, míg Vugriniec sérülten vállalta a játékot. Ez meg is látszott a Metalurgon, amely 26-20-ra kikapott a nagy rivális Vardartól szerdán.
      A Veszprém a Löwen ellen elszenvedett veresége után kiütötte a Tatrant kedden, a csapatnak nincs sérültje, mindenki bevethető, s a bakonyiak makulátlan mérleggel szeretnének szünetre menni, amihez elengedhetetlen a siker vasárnap.
      A Metalurg már nem az a csapat, amely volt, de egyébként is 12 góllal nyert a Veszprém hazai pályán, az akkor még teljes keretével felálló szkopjei gárda ellen szeptemberben. Azóta nagyot fordult a világ, még nagyobb lett a differencia a felek között, s hazai pálya ide vagy oda, úgy vélem, hogy óriási esély van arra, hogy az őszi különbség minimum fele megmaradjon a hétvégén is.

    • Eredmény:

      22-27

megosztom