Biatlon

A fiúknál Bö, a lányoknál Wierer boríthatja a papírformát

megosztom

A biatlon mezőny a svédországi Östersundból délebbre, az ausztriai Hochfilzenbe teszi át székhelyét, ahol hagyományosan a két váltóverseny mellett sprintben és üldözésesben mérik össze tudásukat a versenyzők.

Fourcade nagyszerű formában kezdte a szezont. - Fotó: AFP

Az idény kezdete előtt minden jel arra utalt, hogy a férfiaknál idén nem a francia Martin Fourcade és a norvég Emil Hegle Svendsen csatározásáról szól majd a szezon, hiszen előbbi felkészülését egy komoly betegség - mononukleózis - nehezítette, míg utóbbi kisebb motivációs problémákkal küszködött. Ehhez képest az első Világkupa-állomáson, a svédországi Östersundban taroltak. A leghosszabb számban, 20 kilométeren Svendsen győzött, aki ezzel nyolcadik (!) sikerét aratta ezen a távon, mellyel beállította a német legenda, Peter Angerer 29 éve fennálló rekordját. Fourcade egyéniben csúnyán leszerepelt, élete egyik legrosszabb teljesítményét nyújtotta, ám hamar kijött a gödörből, ugyanis sprintben és az üldözésesben már ő bizonyult a leggyorsabbnak. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy az elmúlt három szezonhoz hasonlóan, idén is ők lesznek a főszereplők, ami az összetett Vk-győzelmet illeti. 

Hochfilzenben folytatódik a Világkupa-sorozat, a kérdés, hogy lesz-e bárki, akinek sikerül legyűrni őket? Sprintben elsősorban két norvég, a trónkövetelő Johannes Bö és a veterán, 23 szezonját taposó Ole Einar Björndalen jöhet szóba. Futásban mindketten felveszik a versenyt Foucarde-dal, Svendsennél pedig jelenleg gyorsabbak is, viszont lövészetben elmaradnak a riválisaiktól. Ha ezúttal pontosabbak lesznek, akkor "meglepetést" okozhatnak. A sógorok az olimpiai ezüstérmes Dominik Landertingerben bízhatnak, aki Svédországban két top 7-es eredményt hozott. 

Hochfilzen, férfi sprint
Hatharom-tipp: Johannes Bö dobogón végez
bet365 @ 3.60
Unibet @ 3.00

Wierer meglepetést okozhat. - Fotó: AFP

A lányoknál mindhárom számban más győztest avattak Östersundban. 15 kilométeren a fehérorosz Darja Domracseva diadalmaskodott, sprintben a norvég Tiril Eckhoff volt a leggyorsabb, míg üldözésesben a finn Kaisa Makarainen hasított át először a célvonalon.

Hochfilzenben is elsősorban velük kell számolnunk. Futásban kiemelkednek a mezőnyből, nem igen van jelenleg olyan versenyző, aki képes lehet felvenni velük a versenyt e tekintetben. Lövészetben viszont meglehetősen hektikusan teljesítenek, de vajmi kevés az esély arra, hogy mindhárman pocsék napot fogjanak ki, így véleményünk szerint sprintben közülük kerül majd ki a győztes. Dobogóra viszont elég sokan odaérhetnek, például a cseh Veronika Vitková, az olasz Dorothea Wierer vagy éppen az ukrán Valj Semerenko. Az itáliai tehetség a leghosszabb számot kisebb megfázás miatt kihagyta az előző héten Svédországban, sprintben és az üldözésesben viszont rajthoz állt, és nem is szerepelt rosszul, hiszen egy harmadik és egy negyedik hellyel zárt. Úgy véljük Wierer a sógoroknál is jól szerepel majd, akár még jobban is, mint Östersundban.

Hochfilzen, női sprint
Hatharom-tipp: Wierer dobogón végez
bet365 @ 4.25
Unibet @ 3.50

A hochfilzeni Világkupa pénteken a női és férfi sprintekkel veszi kezdetét, majd szombaton a váltóversenyekre kerül sor, vasárnap pedig az üldözésessel zárul.

További téli sport-tippekért látogass el a Protipp-rendszerünkbe, vagy nézz körül a fórumunkban!
  • Pro
    Cesc18
    2014. december 11., Csütörtök 16:43

    Biatlon, Hochfilzen | Női sprint

    2014. december 12., Péntek 11:30
    • Ország:Ismeretlen
    • Fogadás típusa:Other
    • Tipp:H2H: Domracseva-Makarainen: Domracseva
    • Odds:1.81
    • Eddig éri meg:1.7
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Domracseva extra motiváltan vágott neki az idei szezonnak, hiszen már csak az összetett Világkupa-győzelemért járó nagy kristály gömb hiányzik a vitrinjéből. Ennek megfelelően rengeteg melót tett a nyári illetve őszi felkészülésébe. Jó formában kezdte meg az idényt, rögtön megnyerte Östersundban az első versenyt, majd igaz sprintben és üldözésesben nem ért oda a dobogóra, de előbbi versenyen a rossz minőségű pálya miatt kétszer is elesett. Még így is csak 9,5 mp-cel kapott ki a győztestől, vagyis, ha nincs a bukás, simán megnyerte volna a sprintet is. Domracseva a mezőny legjobb futója, akár 20-25 mp-et is képes kiosztani Makarainennek, úgy, hogy alapvetően a finn is a topfutók közé tartozik. Lövészetben is stabilabb a fehérorosz, de mivel brutális sebességgel közlekedik a pályán, így eggyel több rontás még bele is férhet a finnel szemben. Makarainen egyébként kisebb megfázással bajlódik, ettől függetlenül a hírek szerint rajthoz áll pénteken, de nincs azért 100 százalékos állapotban. A pálya karakterisztikája is egy lehelettel jobban fekszik a fehérorosznak. Mindent egybevetve, ha Domracseva nem lövi szét magát, akkor könnyedén a finn riválisa előtt végezhet.

    • Eredmény:

      Domracseva 8. - Makarainen 1.

megosztom