Európa Liga

Handanovic nem ember, hat büntetőt fogott zsinórban

  • PKJ
megosztom

A szlovén kapus elképesztő hatékonysággal fogja a büntetőket, az EL-ben a Dnyipro bánta kiváló formáját.

Nem a legszebb napjait éli mostanában az Internazionale. Az olasz csapat mindössze a kilencedik helyen áll a bajnokságban, nemrégiben edzőt is cserélt (Walter Mazzari helyett Roberto Mancini ült le a kispadra), csak az Európa Ligában megy neki, ott öt meccs után már biztos csoportelső az F jelű négyesben.

A gárda legjobbja azonban így is a kapus, Samir Handanovic, aki csütörtök este, az ukrán Dnyipro elleni mérkőzésen is remekelt. A San Siroban az ukránok szereztek vezetést, sőt, 0-1 után büntetőt is kaptak, de a fél Nyugat-Európa által üldözött Jevhen Konopljanka tizenegyesét Handanovic simán megfogta. Az Inter később fordított, majd a szlovénnek akadt még egy borzalmasan nagy védése, így végül az olaszok megnyerték a meccset.

9v3n5f1ch93ohbqz362v.gif

A szlovén kapusnak az Inter színeiben ez volt zsinórban a hatodik kivédett tizenegyese, ami egészen elképesztő szám. A sorozat még a tavalyi szezonban, a Sampdoria elleni győztes meccsen indult, akkor Maxi Lopez büntetőjét hárította, majd sorban Antonio Cassano (Parma), Marcelo Larrondo (Torino), Andrea Cossu (Cagliari), és Luca Toni (Hellas) is kénytelen volt fejet hajtani előtte.

Handanovicnak egyébként az unokatestvére is kapus, ő a BL-szereplő NK Maribor hálóját védi, egyáltalán nem rosszul. Valamivel több, mint két hete ráadásul ő is tizenegyest fogott: nem akárki, a Chelsea világklasszisa, Eden Hazard hibázott ellene.

A 2010/2011-es szezonban, még az Udinese színeiben már volt hasonlóan nagy sorozata Handanovicnak, akkor zsinórban négy tizenegyest fogott, Eto'o, Barreto, Di Michele és Hamsik sem tudta berúgni neki a büntetőt. Egyébként is brutális a statisztikája, mióta a Serie A-ban véd, 60 tizenegyesből 20-at védett, ez pont 33,3%-os mutató. Az összes kivédett büntetőt nézve is jól áll, csak egyetlen kapus, az Interben szintén megforduló Gianluca Pagliuca fogott nála többet, neki 24 hárítása van.

A válogatottban érdekes módon kevésbé megy neki, 10-ből csak egyszer védett büntetőt, igaz, akkor épp a szerbek elleni kulcsfontosságú rangadón járt túl Nemanja Vidics eszén. Két hete, az angolok elleni Eb-selejtezőn is közel állt a 100. válogatottságát ünneplő Wayne Rooney tizenegyesének kivédéséhez, de akkor nem jött össze neki a bravúr.

[1821691] 2014-11-27 21:05:00 Inter - Dniprox;
167343

 

megosztom