Bajnokok Ligája

Életben maradtak a City-remények, Messi már itt is rekorder

Kun Agüero fantasztikus játékának köszönhetően a Manchester City rendkívül izgalmassá tette a csoport utolsó fordulóját.

Köszönhetően a Roma 93. perces pontvesztésének a CSZKA Moszkva vendégeként, a Manchester City még egy vereség esetén sem vesztette volna el minden reményét a továbbjutást illetően. Ennek ellenére az angolok nagyon bekezdtek az Etihadban, Benatia utolsó emberként elkövetett szabálytalansága miatt pedig hamar gól- és emberelőnybe is kerültek Agüeróék. A félidő végére azonban jött a meglepetés, fordított a Bayern München. A City a fordulást követően is nagyon aktívan kezdett és végül Kun Agüero duplájának köszönhetően fordítani is tudtak. Ezzel a CSZKA-Manchester City-Roma triónak egyaránt öt pontja van, és a döntés az utolsó körre maradt.

A jelenlegi forgatókönyv szerint, ha úgy számolunk, hogy a CSZKA kikap Münchenben, akkor a Roma csak győzelemmel vagy 0-0-val jut tovább, minden más esetben a Manchester City menetel a 16 közé.

Az már korábban eldőlt, hogy a Barcelona és a Paris Saint-Germain végez a H jelű négyes első két helyén, és mivel mindkét sztárcsapat simán nyert a keddi játéknapon, már csak az a kérdés, melyikük végez az első helyen. A választ kettejük barcelonai találkozóján, két hét múlva kapjuk meg. A gránátvörös-kékeknél egyébiránt meglőtte első gólját Luis Suárez, míg Lionel Messi már nem csak a legtöbb La Liga-gólt, hanem a legtöbb BL-találatot is jegyzi (74).

A Porto nagyon simán tudott nyerni Boriszovban, a Sahtar viszont kikapott a Bilbaótól. Így már biztos, hogy a portugálok és az ukránok mennek tovább.

A G-csoportban nem kellett sokat izgulnunk, ami a Chelsea-t illeti, az angolok gáláztak Gelsenkircchenben. A Sporting villanyszerelői viszont kicsit hosszúra nyújtották a meccset Lisszabonban. A második félidőt ugyanis csak 45 perces késéssel tudták elkezdeni a Maribor ellen. A pauza különösen nem zavarta össze a játékosokat, a Sporting nyerni tudott, így a döntés az utolsó fordulóra marat. A portugáloknak kell egy pont Londonban a továbbjutáshoz, kivéve, ha a Schalke nem nyer Szlovéniában.

A játéknap két Protipp-je közül a Chelsea győzelmének örülhettünk a Schalke vendégeként, míg a Barcelona sajnos nem állt meg háromnál.

[1821207] 2014-11-25 20:45:00 Manchester City - Bayern Münchenx;[1821245] 2014-11-25 18:00:00 BATE Borisov - FC Portox;[1821206] 2014-11-25 18:00:00 CSZKA Moszkva - Romax;[1821232] 2014-11-25 20:45:00 Sporting CP - Mariborx;[1821220] 2014-11-25 20:45:00 APOEL Nicosia - Barcelonax;[1821246] 2014-11-25 20:45:00 Sahtar Donyeck - Athletic Bilbaox;[1821219] 2014-11-25 20:45:00 Paris Saint Germain - Ajaxx;[1821231] 2014-11-25 20:45:00 Schalke 04 - Chelseax;
2014-11-25;42 
Percről percre: BL_2014_11_25x
  • Pro
    Tomihmv
    2014. november 25., Kedd 11:56

    Bajnokok Ligája | Schalke 04-Chelsea

    2014. november 25., Kedd 20:45
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:3Way
    • Tipp:Chelsea wins
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.80
    • Eddig éri meg:1.7
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Noha az angliai mérkőzésen a felek 1-1-re végeztek, mégis úgy vélem, hogy hatalmas különbség van a gárdák között, természetesen a Chelsea javára. A Stamford Bridge-en is végig jobb volt José Mourinho alakulata, de egy szerencsés góllal elvitt egy pontot a német gárda.

      A Schalke elég rapszódikusan teljesít, Di Matteóval a rangadókon is rezeg a léc, a hétvégén majdnem 3-0-ról szórakozták el a Wolfsburg elleni találkozójukat a Királykékek. Ezzel szemben a londoniak igen stabilak, idén még vereséget sem szenvedtek, s az eddig fontos mérkőzéseket kíméletlenül behúzták.

      A hazaiaknál több sérült is van, míg a vendégek kerete komplett, a teljes fegyverarzenálját bevetheti Mourinho. Tavaly 3-0-ra nyert a Chelsea Gelsenkirchnben, úgy, hogy az a Torres rúgott két gólt, aki be van oltva gól ellen több éve, most pedig Diego Costa, a gólgép lesz elöl a vendégeknél.

      A Chelsea-nek fontos lesz ez a mérkőzés, hiszen ha nyer, akkor nem csak, hogy továbbjut, de meg is nyeri csoportját. Legutóbbi, házon kívüli mérkőzését elszórakozták az angolok Mariborban, de most jóval nagyobb a tét, így biztosan komolyan veszik a mérkőzést, amelyről az előre megadott kezdőcsapat is tanúbizonyságot ad. Úgy vélem, hogy a Kékek nem hibáznak Németországban, s megnyerik a meccset, s ezzel együtt a csoportot is.

    • Eredmény:

      0 - 5( 0 - 3)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 4.00
  • Pro
    Cipolla
    2014. november 25., Kedd 11:40

    Bajnokok Ligája | APOEL Nicosia-Barcelona

    2014. november 25., Kedd 20:45
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Over/Under
    • Tipp:Under 3.5
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.57
    • Eddig éri meg:1.5
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      A BL "F" csoportjában az APOEL fogadja a Barcát, ahol az esélyek elég egyértelműek. A Barca már továbbjutott, de egyelőre csak a második helyen áll és ahhoz hogy legyen esélye a csoportelsőségre vélhetően ma győznie kell. Az APOEL otthonában erre minden esélye meglesz, hiszen a hazaiaknak a gólszerzés egyáltalán nem az erőssége, így könnyen lehet, hogy az odavágóhoz hasonlóan itt is egy gól elég lehet a 3 ponthoz. A hazaiak mindössze egy gólt lőttek eddig a 4 meccs alatt és összesen 5 (!) kaput eltaláló lövésük volt. Azt az egy gólt is egy 11-esből szerezték. De ne higgyük, hogy csak a BL-ben küzd ezzel a gonddal a csapat, hiszen a bajnokságban is 10 meccsen 15-2-es gólarányt hoztak össze és az utolsó két bajnokijukat 0-0-ra hozták le. A Barcánál kezd összeállni a Messi-Neymar-Suarez hármas, bár utóbbinak a gólszerzés még mindig nem jött össze. Viszont mögöttük jó eséllyel nem fog játszani Xavi és Busqets sem, plusz ugye Iniesta nem bevethető ami azért nem erősíti a három sztár kiugratásait. Az odavágón 1-0-ra nyertek a katalánok, most is nyerhetnek, de egy remek védelemmel kell szembenézniük. 0-0-ig biztos, hogy nagyon stabil lesz az APOEL, de a Barcától sem várok gálát, hiszen hétvégén lesz számukra a fontosabb meccs a Valencia elleni, ahol nem hibázhatnak. APOEL gólt nem várok, de ha egyet lőnek még 1-2-vel így is eshet a tipp.

    • Eredmény:

      0 - 4( 0 - 2)