Szavazás

Nyerünk vagy nem?

Péntek este 20 óra 45 perckor a magyar válogatott Eb-selejtező mérkőzésen fogadja Finnországot. Az oddsok alapján a mieink az esélyesek, de kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok Ti a meccsről.

Eljött a nagy nap, a Dárdai Pál vezette magyar válogatott a finnek ellen megszerezheti második győzelmét. Az Európa-bajnoki selejtező F-csoportjának pénteki mérkőzésén az a Finnország lesz a mieink ellenfele, amely márciusban barátságos mérkőzésen 2-1-re legyőzte a válogatottat Győrben, a csoportban pedig ugyanúgy 4 ponttal áll, mint a mieink. Az északiak Feröer legyőzése után leikszeltek a görögökkel, majd simán kikaptak a románoktól, így egyelőre nehéz pontosan belőni, milyen játékerőt képviselhetnek.

Hazai pályán, telt ház előtt ugyanakkor óriási blama lenne egy újabb vereség, különösen azok után, hogy a szövetségi kapitány többször kiemelte, hogy ez a meccs a hozható kategóriába tartozik. Hogy mire megyünk a sorsdöntő meccsen az néhány óra múlva kiderül. Szerinted?

 

Szerinted mi lesz a magy-finn végeredménye?x;

A 20 óra 45 perckor kezdődő Magyarország-Finnország találkozóról élő szöveges tudósítással jelentkezünk!

Oddsok a végeredményre     
Magyarország Döntetlen Finnország
2.20 3.10 3.30
Fogadások a gólokra     
2.5 alatt 2.5 felett
1.50 2.25
A magyar válogatott kerete
kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Varga József (DVSC-TEVA), Poór Patrik (MTK Budapest), Juhász Roland (Videoton FC), Pintér Ádám (Levadiakosz), Lang Ádám (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Forró Gyula (Újpest)
középpályások: Tőzsér Dániel (Watford), Elek Ákos (DVTK), Simon Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC)
csatárok: Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Győri ETO FC)
A finn válogatott kerete
kapusok: Lukas Hradecky (Bröndby), Niki Mäenpää (VVV Venlo), Henrik Moisander (FC Lahti)
védők: Kari Arkivuo (BK Häcken), Jarkko Hurme (Odd Grenland), Veli Lampi (HJK Helsinki), Niklas Moisander (Ajax Amsterdam), Juhani Ojala (Terek Groznij), Sebastian Sorsa (HJK Helsinki), Joona Toivio (Molde), Jere Uronen (Helsingborg)
középpályások: Roman Eremenko (CSZKA Moszkva), Markus Halsti (Malmö), Kaspar Hämäläinen (Lech Poznan), Perparim Hetemaj (Chievo), Joni Kauko (FSV Frankfurt), Sakari Mattila (Aalesund), Tim Sparv (Midtjylland), Teemu Tainio (HJK Helsinki)
támadók: Eero Markkanen (Real Madrid Castilla), Joel Pohjanpalo (Fortuna Düsseldorf), Teemu Pukki (Bröndby), Riku Riski (Rosenborg)
[1667494] 2014-11-14 20:45:00 Magyarország - Finnországx;
157976
[1667494] 2014-11-14 20:45:00 Magyarország - Finnországx;
euro-2016-selejtezo-november-14-16