EURO 2016

Del Bosque gesztusa Mourinhónak?

Cesc Fabregas is kikerült a spanyol válogatott keretéből, miután a középpályás térde a Liverpool elleni rangadón megsérült.

Fabregas 11 forduló alatt 9 gólpassszt osztott ki a Chelsea-ben / AFP (archív)

Pontosabban már eleve kisebb sérüléssel lépett pályára az Anfield Roadon, legalábbis José Mourinho még erről beszélt a 2-1-re megnyerte mérkőzés után. Fabregas a héten a vizsgálatokat követően konzultált a spanyol orvosi stábbal, majd végül közösen úgy döntöttek, nem kockáztatnak és sem a fehéroroszok elleni selejtezőn, sem pedig a németek elleni barátságos meccsen nem lép pályára.

Vicente del Bosque Fabregas helyére a Villarrealban játszó Bruno Sorianót hívta be a keretbe. Érdekesség, hogy Fabregas mellett a másik chelseasről, Diego Costáról is le kellett mondani a spanyolok kapitánynak, pedig a Liverpool ellen Fabregashoz hasonlóan ő is kezdő volt.

Spanyolország#esp-spain

A történet amiatt lehet érdekes, mert a legutóbbi válogatott szünet után José Mourinho keményen kiosztotta a szövetségi kapitányokat és különösen Del Bosque-t, amiért nem hajlandóak figyelembe venni a játékosok egészségügyi állapotát és sérültek küldik vissza őket klubjukba. Nos, úgy tűnik a bajszos mester vette a lapot, a fehéroroszokat hazai pályán egy B-csapattal is le tudják győzni, így most eltekintett a két londoni légiós behívásától.

A címvédő spanyol válogatott szombaton 20 óra 45 perctől fogadja a fehéroroszokat a C-csoport 4. fordulójában. A hispánok három forduló után hat ponttal a második helyen állnak a csoportban, de csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg az ukránokat. A szombati meccs esélyei egyértelműek, a hazai győzelemre 1.06-os szorzót fizet a   , a döntetlen 9.50-es, a vendéggyőzelem pedig 30-szoros pénzt fizet a magyar online fogadóirodánál. 

Spanyolország kerete
Kapusok: Casillas, De Gea, Casilla
Védők: Juanfran, Azpilicueta, Ramos, Pique, Bartra, Albiol, Alba, Bernat
Középpályások: Busquets, Camacho, Koke, Cazorla, Soriano, Pedro, Garcia, Isco
Támadók: Callejon, Nolito, Morata, Alcacer
157961
[1667396] 2014-11-15 20:45:00 Spanyolország - Fehéroroszországx;
euro-2016-selejtezo-november-14-16