Afrikai Nemzetek Kupája

A CAF megtartaná, Platini ellenzi, rendező viszont nincs

A Dél-afrikai Köztársaság sem hajlandó megrendezni a januárra tervezett 2015-ös Afrika Kupát, így nagyon úgy tűnik, el kell halasztani a tornát a súlyos Ebola-járvány miatt.

Korábban több cikkünkben is foglalkoztunk a 2015-ös Afrika Kupa Ebola-járvány miatti esetleges elhalasztásával. Mint ismert, vállalva a vélhetően súlyos szankciókat, Marokkó lemondott a rendezés jogáról, és Ghána is elutasította a lehetőséget a torna lebonyolítására. Most azonban úgy tűnik, az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) utolsó reménye is elveszett, ugyanis a kontinens egyik legfejlettebb országa, a Dél-afrikai Köztársaság is elzárkózott a rendezéstől.

"Egyértelműen és kategorikusan kijelentem, mi biztosan nem fogjuk megrendezni az Afrika Kupát 2015-ben. Nem engedik meg az anyagi lehetőségeink" - fogalmazott Fikile Mbalula, az ország sportminisztere. Az érvek azért is furcsák, hiszen az ország labdarúgó szövetségének elnöke korábban elmondta, készek megrendezni a viadalt, mivel az infrastruktúrájuk megvan hozzá.

A sportminiszter mellett most a nigériaiak kapusa, Vincent Enyeama is felemelte szavát a torna ellen. "Nagyon kockázatosnak vélem a torna megrendezését januárban. De nem én vagyok a CAF, nem én hozom a döntéseket. Egyszerűen veszélyben vagyunk. Az emberek az egész kontinensen kezet fognak velünk, ölelgetnek minket, ezáltal veszélynek vagyunk kitéve. De természetesen ha kijutunk és megrendezik a tornát, játszani fogok"

A torna lebonyolítása ellen szólalt fel nemrég Michel Platini, az UEFA elnöke is. A francia sportdiplomata közölte, a játékosok egészsége érdekében fontolóra kéne venni az halasztást. Javaslatára a CAF kifogásolta, hogy egy európai sportvezető szól bele az afrikai ügyekbe.

Az ügy tehát egyelőre holtponton van, úgy tűnik, a CAF köti az ebet a karóhoz, de jelenleg nincs, ahol megrendezzék a tornát. A felek november elején ismét asztalhoz ülnek, és átbeszélik az esetleges halasztás lehetőségét. Az Afrika Kupa 1957-es kiírása óta ez lenne az első alkalom, hogy valamilyen okból nem rendezik meg.