NB I

Szentes Lázár lett a Haladás vezetőedzője

Szentes Lázár váltja Artner Tamást a szombathelyi klub kispadján. Az 58 éves szakember korábban már dolgozott a Halinál.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Haladás éléről menesztették Artner Tamás vezetőedzőt. Utódjaként Szentes Lázárt, illetve Egervári Sándort emlegették, akik közül végül előbbi lett a befutó. Az 58 éves szakember 1+1 évre írt alá a vasi gárdához.

Szentes edzőként több elsőosztályú csapatnál is dolgozott. Legnagyobb sikerét Debrecenben aratta, ahol ő építette fel a későbbi bajnokcsapatot. A Lokin kívül dolgozott Pápán, Zalaegerszegen, Újpesten, Nyíregyházán és Diósgyőrben is. 2001 és 2002 között a mostani klubját, a Haladást is trenírozta.

"Mindenki tudja, hogy milyen helyzetben van a Haladás. Lezártunk egy múltat, a mai naptól már előre tekintünk. Nagyon sokat beszélgettünk Lázárral az elképzelésekről, koncepcióról, sok szakmai dolgot érintettünk. Hamar közös nevezőre jutottunk. Nagyon bízom benne, hogy sikeres együttműködés lesz. Lázár szakmai tudásával, képességeivel tisztában vagyunk, azért is esett rá a választásunk, biztosak vagyunk benne, hogy segíteni tud a Haladásnak" - nyilatkozta Illés Béla, a Haladás kisebbségi tulajdonosa a klub hivatalos oldalának.


A szombathelyi gárda 11 forduló után 8 ponttal áll a 15., kieső pozícióban. Hétvégén zöld-fehér rangadó vár Halmosiékra, akik azt a Győri ETO-t látják vendégül, amely együttessel Szentes játékosként kétszer is bajnoki címet nyert.

[1732286] 2014-10-26 18:30:00 Haladás - Győrx;
2014-10-24;212
2014-10-25;212
2014-10-26;212
164237