EURO 2016

Féltettük az életünket, ezért nem folytattuk a meccset - Cikalleshi

Az albánok középpályása a mérkőzést követően elmondta, többen is megsérültek a pályán történt verekedésben.

Mint arról beszámoltunk, botrány miatt az első félidő hajrájában félbeszakadt kedd este a Szerbia-Albánia találkozó. Ugyan a szerb játékosok szerették volna folytatni a mérkőzést, a vendégek érthető módon nem vállalták, hogy ilyen körülmények között lejátsszák a maradék ötven percet.

Az albán válogatott egyik játékosa, a 24 éves Sokol Cikalleshi a mérkőzés másnapján a goal.com-nak nyilatkozott. "Borzalmas volt, féltettük az életünket. Meg akartuk akadályozni, hogy Stefan Mitrovics széttépje az albán zászlót, itt kezdődött az egész balhé. Nem voltunk biztonságban egészen addig, amíg be nem rohantunk az öltözőbe. Négy játékosunk is megsérült a bunyóban, ezért nem vállaltuk a folytatást."

Az RNK Split középpályása kiemelte az ellenfél játékosainak sportemberi magatartását: "A szerb játékosok saját testükkel védtek minket, amikor kitört a balhé. Braniszlav Ivanovicsék a folyóson is pajzsként álltak ellőttünk, hogy ne essen bántódásunk."

"Futballozni érkeztünk ide, de a szerbek megtámadtak minket, emiatt nem tértünk vissza a pályára. Csak meg akartuk szerezni a zászlónkat, és akkor minden rendben lett volna. Védtem a csapattársaimat, eközben kaptam egy ütést a fejemre, ahogyan Taulant Xhaka is" - nyilatkozta Lorik Cana.

Cikalleshi elmondta, a mérkőzést követően rendőri felvezetéssel mentek a repülőtérre, onnan pedig hazarepültek Tiranába.

Az UEFA egyelőre még nem adott ki tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy mikor fejezik be a mérkőzést. Mivel az albánok hazarepültek, erre aligha kerül sor a közeljövőben. Az azonban szinte biztosra vehető, hogy nézőket nem engednek majd be a mérkőzésre, amennyiben megtartják azt és nem adják meg a vendégeknek 3-0-al.

[1667612] 2014-10-14 20:45:00 Szerbia - Albániax;
157991