Topligák

Mesternégyes CR7-től, gólfesztivál a Manchester Citytől - ez történt hétközben

megosztom

Cristiano Ronaldo szinte egymaga verte meg az Elchét a hétközi fordulóban, ezzel üldözőbe vette a Real Madrid a gól nélkül maradó Barcelonát. A Liverpool maratoni tizenegyespárbajban, a City pedig gálázva jutott tovább a Ligakupában.

Nem tudott hibázni a hatharom.com a Serie A-ban

A keddi játéknapon egy találkozóval vette kezdetét a Serie A negyedik, hétközi fordulója. Az AC Milan az újonc Empolihoz látogatott, ám gyatra védekezésének köszönhetően hamar kétgólos hátrányban találta magát, amit végül csak kiegyenlíteni tudott.

Mindössze 21 perc kellett a hazai csapatnak, hogy 2-0-ra elhúzzon a Fernando Torresszel először a kezdőben felálló AC Milan ellen. A már többször látott borzasztó védekezési hibák miatt sokáig úgy nézett ki, Filippo Inzaghi csapata vereséget szenved, hiszen az Empoli akár már az első játékrészben eldönthette volna a három pont sorsát. A toszkán csapat végül nem tudott élni a lehetőséggel, ezt pedig kihasználták Hondáék, egyenlíteni tudtak. Ám a győztes gólt nem sikerült bevinni - pedig még kapufát is rúgott a piros-fekete csapat -, így zsinórban második bajnokiján nem tudott nyerni a Milan.

"Nem tudom megmagyarázni a meccs első perceit. Nagyon rossz volt az első fél óránk, de a játékosaim is csak emberek, és nem tudok rájuk haragudni, mert mindent megtettek a sikerért. Megfizettünk az első harminc percért" - kesergett a lefújást követően Inzaghi, aki láthatóan nehezen viselte a kudarcot a pálya szélén.

A remi 3.55-szörös pénzt fizetett az   -en a mérkőzés előtt, míg akik oldalunkkal tartottak, 2.75-szörös pénzt zsebelhettek be, ugyanis jóslatunknak megfelelően Fernando Torres egy nagyon szép fejesgóllal vétette észre magát. A csatár egyébként rendkívüli agilisen játszott, Ménezzel és Hondával pedig a liga egyik legjobb trióját alkothatják.

A forduló tuti mérkőzésének kikiáltott Juventus-Cesena meccsen a hazai Zebrák 3-0-ra nyertek, míg heti gól(l)eső rovatunk szereplői, a Parma és a Roma összesen három gólig jutottak, a vendég Farkasok nyertek 2-1-re. Vidalék győzelme 1.15-szörös pénzt fizetett a   -nál, míg a pármai mérkőzés megduplázta a feltett tétünket a   -nél. A legbüszkébbek azonban mégis a heti lutri rovatunkra vagyunk, ahol bátorkodtunk gólszegény mérkőzést tippelni a Fiorentina-Sassoulóra. Nos, ennél kevesebb gól nem is eshetett volna, a 0-0-s végeredménnyel még túl is becsültük a gólok számát. Aki velünk tartott 1.5 gól alatti fogadásunknál, az 4.85-szörös pénznek örülhet most a   -nál.  

hatharom.com rezesbandája tehát ezúttal is kiválóan muzsikált, mind a négy hétközi tippünk bejött a Serie A-ra. Aki további tippekre kíváncsi a tippmestereinktől, látogasson el aProtipp-rendszerbe.

2014-09-23;55
2014-09-24;55
2014-09-25;55
165993

Jürgen Klopp döntetlennel döntött rekordot a Dortmund kispadján. - Fotó: AFP

Javított a Bayern, ismét botlott a Dortmund

Az ötödik fordulót rendezték kedden és szerdán a német Bundesligában, ahol több érdekes eredmény is született, de kezdjük a papírformákkal. A Bayern München 4-0-ra legyőzte az újonc Paderborn együttesét, és ezzel az élre állt a bajnokságban. Pep Guardiola együttese már a 14. percre eldöntötte a három pont sorsát, onnantól csak a különbség volt a kérdés. A minimum négygólos hazai sikerre egyébként 3.10-szeres szorzót kínált a    .

Hozta a kötelezőt a Bayer Leverkusen is, ám a Gyógyszergyáriak nem rendeztek parádét az Augsburg ellen, mindössze 1-0-ra tudtak nyerni. Sőt, igazából örülhetnek a piros-feketék, hogy szerencsés körülmények között begyűjtötték a három pontot. A hazai sikerrel nem, viszont az egy góllal lehetett kaszálni, hiszen a tétje ötszörösét vehette fel a    -nél az a szerencsés fogadó, aki maximum egy találatot várt a találkozón.

És akkor jöjjenek a meglepetések. Nem sikerült javítania a Dortmundnak, Jürgen Klopp fiai ezúttal a Stuttgart ellen botlottak, hiszen a Signal Iduna Parkban mindössze 2-2-es döntetlent értek el, de az egy pontnak is örülhettek, hiszen a 72. percben még kétgólos hátrányban voltak. Aki meglepetést szimatolt a Borussia mérkőzésén, az most különösen jól járt, hiszen a döntetlenért cserébe a     5.50-szeres pénzt fizetett ki. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Klopp mester 209. Bundesliga-mérkőzésén vezette a hazaiakat, ami klubrekordnak számít.

A Wolfsburg a Hertha otthonában szenvedett vereséget, ami igen csak meglepő, ha a két csapat játékoskeretét összehasonlítjuk, de a meccs képe is inkább a Farkasok felé billentette a mérleg nyelvét, mégis Berlinben maradt a három pont. A fővárosiak győzelmére a    -en 3.35-szörös szorzón lehetett fogadni.

Szalai Ádám - 71 percet töltött a pályán - csapata, a Hoffenheim nem tudta hozni a kötelezőt, mindössze döntetlenre volt képes hazai pályán a Freiburg ellen. Az összecsapás egyébiránt rendkívül élvezetes volt, többek között azért, mert hat gólt láthattak a kilátogató szurkolók. Ennyi találatért cserébe a     nem volt rest tízszeres pénzt fizetni, de aki döntetlenre fogadott, az is jól járt, hiszen tétje négyszeresét vehette fel a fogadóirodában.

2014-09-23;54
2014-09-24;54
164136

Négyszeresen javította hibáját Cristiano Ronaldo

Hamar hátrányba került a Real Madrid hazai pályán az Elche ellen. Cristiano Ronaldo ezúttal a saját tizenhatosán belül okozott bonyodalmat, az ő általa elkövetett szabálytalanság után megítélt tizenegyesből szerzett vezetést a vendégcsapat. A hátrányt Gareth Bale öt perc alatt kiegyenlítette, majd következett a portugál sztár "One Man Show"-ja. CR7 mesternégyest ért el, amit még az sem igazán tud elcsúfítani, hogy két gólt is tizenegyesből szerzett az aranylabdás futballista. A játékos teljesítményéről csapattársa, Álvaro Arbeloa is elismerősen nyilatkozott: "Nyugodtak voltunk, türelmesen játszottunk, és volt egy elképesztő formában játszó Cristiano Ronaldónk. Egész egyszerűen hihetetlen volt. Négy gólt szerzett, de akár hatot is lőhetett volna." A Blancók négygólos sikere 2.61-szeres pénzt fizetett az   -nél.

Cristiano Ronaldo a Manchester Unitedbe igazol 2015-ben: Betway @3.50

Magabiztos győzelmével a Real néhány nap leforgása alatt 13 gólt lőtt a spanyol bajnokságban, ezzel üldözőbe vette az élen álló Barcelonát.

Azt a Barcelonát, amely ugyan ismét megőrizte hálóját a góltól (így már hatodik tétmeccsükön nem kapott gólt idén), ám a győzelem elmaradt. Messiék a Málaga vendégeként értek el 0-0-s döntetlent, így a két gigász között négy pontra olvadt a különbség. Akik hittek benne, hogy a gránátvörös-kékek góltalan meccset játszanak, közel 20-szoros pénzt markolhattak fel az   -en.

Városi riválisához hasonlóan a spanyol bajnok is nyert. Az Atlético Madridot ezúttal is Joao Miranda húzta ki a csávából, aki immár öt bajnokin három gólnál tart. Simeone együttese az Almeria vendégeként tudott nyerni a brazil hátvéd góljával. A Tico ezzel 11 pontos, sikerük pedig ezúttal 1.63-szoros pénzt hozott a   -nél.

Egyelőre a csatárok helyett a brazil bekk szállítja a gólokat

Az olaszhoz hasonlóan a spanyol ligában is pluszos a mérlegünk a forduló zárómérkőzései előtt. A Bilbao ugyan nem tudott két gólt szerezni a Rayo ellen, de a Real 1.66-os oddsért mindkét félidőt megnyerte, míg a galíciai rangadón mindkét csapat betalált, ami 2.08-szoros pénz fizetett a   -nál.

2014-09-23;87
2014-09-24;87
2014-09-25;87
165952

Arséne Wengernek ezútattal csak a magyarázkodás maradt. - Fotó: AFP

Simázott a City, szenvedett a Liverpool, kiesett az Arsenal

Angliában ezúttal nem bajnoki, hanem Ligakupa-fordulót rendeztek, ahol már azok a csapatok is bekapcsolódtak, amelyek a nemzetközi kupaporondon is érintettek. Közülük kiesett az Arsenal és az Everton is, de megszenvedett a továbbjutásért a Liverpool és a Chelsea is.

Az Everton meglepően simán, 3-0-ra kapott ki a Swansea otthonában, igaz, amíg a walesiek az A-csapatukkal léptek pályára, addig a liverpooliak inkább a vegyes felvágott képére hasonlítottak. A legalább háromgólos hazai sikerre az     kilencszeres pénzt kínált a találkozót megelőzően.

Az Arsenal sem érte meg a következő kört, bár Arséne Wenger is a tartalékjait vetette be a keddi mérkőzésen, persze még így is jóval nagyobb játékerőt képviseltek a hazaiak, mint a Szentek. Alexis Sánchez káprázatos góljával még ugyan vezettek az Ágyúsok, de a Southampton bő 20 perc alatt még az első félidőben megfordította a mérkőzést. A vendéggyőzelem 3.55-szörös szorzón volt fogadható az    -en.

Alexis Sánchez szabadrúgásgólja a Southampton ellen:

Drámai csatát hozott a Liverpool-Middlesbrough összecsapás. A rendes játékidőben 1-1-re végeztek a felek, nem született döntés, így jöhetett a hosszabbítás, ahol a 112. percben a hazaiak megszerezték a vezetést. Azonban a Boro nem adta fel, a 123. minutumban büntetőből kiegyenlített a vendégcsapat, vagyis jöhettek a tizenegyesek. Ez viszont olyan sokáig elhúzódott, hogy a kapusok is sorra kerültek, de Mario Balotellinek speciel kétszer is rúgnia kellett büntetőt. Végül 14-13-ra győzött a Liverpool, és bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Swansea együttesét fogadja majd október 28-án. A meglepetésre utazók dörzsölhették a tenyerüket, hiszen a remi 4.50-szeres szorzón volt fogadható a    -ön.

A drámai Liverpool-Middlesbrough mérkőzés összefoglalója és tizenegyes párbaja:

A Chelsea és a Manchester City nem okozott csalódást szurkolóinak, viszont a londoni alakulat kínkeservesen, csak egy góllal tudta felülmúlni Bogdán Ádám klubját, vagyis a Bolton együttesét. Aki megjátszotta, hogy csak eggyel nyer a Chelsea, az a tétje 4.50-szeresét kaphatta vissza az    -től. A City négy nyeretlen meccset követően újra győzött, ráadásul gálával, hiszen egy gól nélküli szünet után 7-0-ra múlta felül a másodosztályú Sheffield Wednesday gárdáját. A hazaiaknál Frank Lampard a hétvégi gólja után duplázott, amit Edin Dzeko is elmondhat magáról. A     13-szoros pénzt kínált arra az eshetőségre, ha a meccsen legalább hét találat esik, míg a minimum ötgólos sikerre 15-szörös szorzón fogadhattunk. A következő körben a Chelsea a Shrewsburyhez utazik, míg a City a Newcastle gárdáját fogadja.

2014-09-23;133
2014-09-24;133
megosztom