Olasz Nagydíj

Bocsánatot kértem, mást most nem tehetek - Rosberg

Feszült hangulat uralkodott a dobogón az Olasz Nagydíj után, amelyet Lewis Hamilton nyert meg Nico Rosberg és Felipe Massa előtt.

Nagyon feszült volt a hangulat a verseny után, Hamilton és Rosberg egyetlen szót sem szóltak egymáshoz, láthatóan nincsenek túl a Belga Nagydíjon és az azóta történteken. Jean Alesi kérdésre, amely arra vonatkozott, hogy helyreállt-e a barátságuk, a brit így válaszolt: "Nicóval csapattársak vagyunk, mindig is azok leszünk."

Szóval nem barátok, csak csapattársak. Ez látszott is.

Feszült volt a hangulat - Fotó: AFP

"Lewis gyorsan érkezett mögöttem, muszáj volt növelnem a tempót, és emiatt hibáztam. Rossz érzés volt. Végül emiatt elvesztettem a vezetést, úgyhogy ez nyilvánvalóan csalódást keltő. Monza a fékezés szempontjából az egyik legnehezebb pálya, mivel kicsi a leszorítóerő és nagy a sebesség. Ez kihívást jelent, és én sajnos kétszer is hibáztam" - mondta Rosberg, aki valóban kétszer rontotta el az első kanyart, ezek a másodpercek pedig a győzelmébe kerültek.

A szurkolók nem fogadták jól a németet, aki Belgiumban szándékosan ment neki a csapattársának, és ennek természetesen nem örült.

"Nem szép, hogy kifütyültek, de mit tehetnék? Remélem, hogy idővel megbocsátanak és felejtenek. Jó lenne. Bocsánatot kértem, ennél többet most nem tudok tenni" - mondta.

"A családommal jöttem, ezért állhattam ma a dobogó tetejére. Nem sokszor jönnek el a versenyekre, inkább otthonról nézik őket, de most azt akartam, hogy itt legyenek, mert szerencsét hoznak. Talán minden futamra el kellene vinnem őket" - árulta el győzelme okát Hamilton.

"Nehéz nap volt, de minden percét imádtam. Ilyen gondok mellett a legrosszabbra gondol az ember, de nem lehet túlságosan belemerülni ebbe" - mondta a rosszul sikerült rajtjáról a korábbi világbajnok.

A futam harmadik helyét Felipe Massa szerezte meg, aki idén először állhatott a dobogóra, ráadásul épp korábbi csapata, a Ferrari hazai pályáján, így óriási örömmel köszöntötték a szurkolók.

"Ez a legszebb, leghihetetlenebb dobogó. Nagy öröm, hogy itt lehetek, csordultig vagyok érzelmekkel, mindig a szívemben lesztek. Nagyon örülök, hogy megvan az első dobogós helyezésem idén. Néha hiányzott a szerencse, most ez is megvolt, és tovább fogunk harcolni a szezon végéig" - lelkendezett a pódiumon a brazil.

A Forma-1 következő futamát szeptember 21-én, Szingapúrban rendezik.

Olasz Nagydíj
végeredmény
  Versenyző Csapat Hátrány Pontok
1. Lewis Hamilton Mercedes   25
2. Nico Rosberg Mercedes +3.1 mp 18
3. Felipe Massa Williams-Mercedes +25.0 mp 15
4. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +40.7 mp 12
5. Daniel Ricciardo Red Bull Racing-Renault +50.3 mp 10
6. Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault +59.9 mp 8
7. Sergio Perez Force India-Mercedes +62.5 mp 6
8. Jenson Button McLaren-Mercedes +63.0 mp 4
9. Kimi Räikkönen Ferrari +63.5 mp 2
10. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +66.1 mp 1
11. Daniil Kvyat STR-Renault +71.1 mp  
12. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes +72.6 mp  
13. Jean-Eric Vergne STR-Renault +73.0 mp  
14. Pastor Maldonado Lotus-Renault +1 kör  
15. Adrian Sutil Sauber-Ferrari +1 kör  
16. Romain Grosjean Lotus-Renault +1 kör  
17. Kamui Kobayashi Caterham-Renault +1 kör  
18. Jules Bianchi Marussia-Ferrari +1 kör  
19. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari +2 kör  
20. Marcus Ericsson Caterham-Renault +2 kör  
Kiesett Fernando Alonso Ferrari    
Kiesett Max Chilton Marussia-Ferrari    
Forma-1
Az egyéni vb-pontverseny állása
  Versenyző Csapat Pontok
1. Nico Rosberg Mercedes 238
2. Lewis Hamilton Mercedes 216
3. Daniel Ricciardo Red Bull Racing-Renault 166
4. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 122
5. Fernando Alonso Ferrari 121
6. Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 106
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 72
8. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 70
9. Felipe Massa Williams-Mercedes 55
10. Kimi Räikkönen Ferrari 41
11. Sergio Perez Force India-Mercedes 39
12. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 38
13. Jean-Eric Vergne STR-Renault 11
14. Romain Grosjean Lotus-Renault 8
15. Daniil Kvyat STR-Renault 8
16. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 2
17. Adrian Sutil Sauber-Ferrari 0
18. Marcus Ericsson Caterham-Renault 0
19. Pastor Maldonado Lotus-Renault 0
20. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 0
21. Max Chilton Marussia-Ferrari 0
22. Kamui Kobayashi Caterham-Renault 0
23. Andre Lotterer Caterham-Renault 0
Forma-1
A konstruktőri vb-pontverseny állása
  Csapat Pontok
1. Mercedes 454
2. Red Bull Racing-Renault 272
3. Williams-Mercedes 177
4. Ferrari 162
5. McLaren-Mercedes 110
6. Force India-Mercedes 109
7. STR-Renault 19
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
10. Sauber-Ferrari 0
11. Caterham-Renault 0