US Open

Dráma, tolószékben vitték le Wozniacki ellenfelét, Serena simázott

  • Cesc18

Pénteken a hölgyeké volt a főszerep New Yorkban. A felső ági elődöntőből a világelső Serena Williams játszi könnyedséggel jutott a fináléba, míg a 10. kiemelt Caroline Wozniacki mérkőzése az ellenfele rosszulléte miatt nem ment végig.

Ameddig lehetett, küzdött a kínai teniszező. - Fotó: AFP

Pénteken a női elődöntőkre került sor New Yorkban. Elsőként a korábbi ranglista-vezető Caroline Wozniacki és a világranglista-39. Shuai Peng lépett pályára az Arthur Ashe 20 ezres közönsége előtt. A mérkőzés favoritjának a 24 éves dán teniszező számított, hiszen a meccset megelőzően 5:1-es mérleggel bírt a kínai ellenfelével szemben, aki ráadásul pályafutása során először jutott ilyen magasságba egy Grand Slam-tornán, míg Wozniacki a US Openen döntőt is játszott már.

Tolószékben vitték le a hőgutát kapott Penget. - Fotó: AFPA mérkőzésre amerikai idő szerint kora délután került sor, és hiába kavargott folyamatosan a szél, hatalmas volt a hőség és a páratartalom. A nehéz körülmények ellenére magas színvonalon kezdődött az összecsapás, a felek 3:3-ig fej-fej mellett haladtak. Pengnek sikerült először brékelnie, azonban nem sokáig örülhetett az előnyének, ugyanis Wozniacki rögtön visszavette az elveszített adogatását. 5:5-nél ugyanezt megismételték, így következhetett a rövidítés, amelyben kijött a kettejük közötti különbség. A 10. kiemelt dán lány remekül variálta a játékát, amire az ázsiainak nem volt válasza, így Wozniacki 7:1-re nyerte a tie-breaket, és került szettelőnybe. A második játszmát a kínai kezdte jobban, de hiába került brékelőnybe, a korábbi világelsőnek ismét rögtön sikerült visszavennie az elveszített szervagémjét. Ezt követően látszódott, hogy Penggel valami történt, ugyanis kezdett lekésni a labdákról. Végül 4:3-as Wozniacki vezetésnél a 28 éves kínai lába először görcsölni kezdett, majd kis híján összeesett a pályán. Ekkor már sejteni lehetett, hogy komolyabb gond van nála. A háromperces ápolási szünet után visszatért a pályára, de továbbra is nehezére esett a mozgás, végül összerogyott és teljesen összetörve, tolószékben vitték le a pályáról. Mint utólag kiderült, a nagy forróságban hőgutát kapott. 

US Open, nők, elődöntő
Shui Peng (kínai) Caroline Wozniacki (dán, 10.) 6:7, 3:4-nél Peng feladta

Peng pazarul teniszezett az első szettben, egyáltalán nem illetődött meg, méltó ellenfele volt az ezen a szinten sokkal tapasztaltabb Wozniackinak. Minden tiszteletet megérdemel, hogy összeszorított fogakkal is megpróbált még harcolni, miközben állni is alig tudott a lábán. Ettől függetlenül a dán abszolút megérdemelte a továbbjutást, hiszen, amikor nagyon kellett, akkor rendre extrát tudott húzni, vagy csak szimplán türelmesebb volt, mint ellenfele. Pályafutása során második alkalommal jutott Grand Slam-döntőbe, ahogy fentebb említettük, 2009-ben éppen a US Openen játszott legutóbb major finálét. 

Serena Williams nyolcadszor jutott döntőbe New Yorkban. - Fotó: AFP

A felső ági elődöntőben az ötszörös bajnok Serena Williams és a 17. kiemelt Jekatyerina Makarova feszült egymásnak. A 26 éves orosz teniszező nem túl jó előjelekkel várhatta a meccset, ugyanis ellenfele kiváló formának örvend, ilyenkor pedig nem sokan képesek az útját állni, ráadásul Makarova élete első Grand Slam-elődöntőjére készült egyéniben...

Teljesen egyoldalú találkozót láthatott a New York-i publikum, a világelső amerikai klasszis lemosta a pályáról Makarovát. Serenát nem zavarta sem a szél, sem pedig a meleg, 26 perc alatt 6:1-re húzta be az első szettet. A második játszma is simának indult, ugyanis 20 perc után a fiatalabbik Williams-lány már dupla brékelőnnyel vezetett. 5:1 után azonban nem tudta könnyedén befejezni a találkozót, Makarova hozta az adogatását, majd teljesen váratlanul brékelnie is sikerült. Szorosabbá viszont nem tudta tenni a szettet, Serena fogadóként rövidre zárta a meccset.

US Open, nők, elődöntő
Serena Williams (amerikai, 1.) Jekatyerina Makarova (orosz, 17.) 6:1, 6:3

A 32 éves amerikai világsztár pályafutása 22. Grand Slam-döntőjébe jutott, a US Openen pedig sorozatban harmadszor játszhat finálét. Legutóbb ilyen idősen 1991-ben Martina Navratilova tudott az amerikai GS-en döntőbe jutni. 

A junior lányok versenyében búcsúzott az utolsó magyar játékos is. A 15 éves Stollár Fanny párosban, a német Maia Lumsden oldalán 3:6, 3:6-os vereséget szenvedett a Vera Lapko, Tereza Mihalikova fehérorosz-szlovák kettős ellen.

A tornára vonatkozó tippjeink a Protipp-rendszerünkben érhetőek el!